Júdás azt tette...
"Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta." (Jn 12,1–11)
Júdás azt tette, amit a világ fiai a mai napig tesznek: szerez, ahogy tud és amit tud. De hová vezet mindez?
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen. (S)
A Szűzanya 2020. április 25-i üzenete Medjugorjéból
"Kedves gyermekek! Ez az idő ösztönözzön titeket a személyes megtérésre. Imádkozzatok magányotokban a Szentlélekhez, kicsinyeim, hogy erősítsen meg titeket a hitben és az Istenbe vetett bizalmatokban, és így méltó tanúi lehessetek Isten szeretetének, amelyet Isten a jelenlétem által ajándékoz nektek.
Ferenc pápa: Küldjünk sms-eket az Úrnak is, hogy kapcsolatban maradjunk vele!
Október 16-án a Szentatya mintegy húszezer hívővel imádkozta el a vasárnap déli Úrangyalát. Beszédében a mise evangéliuma alapján a rendszeres ima fontosságáról beszélt, és felhívta a figyelmet a röpimák hasznosságára. Azt is bejelentette, hogy a püspöki szinódus következő, szinodalitásról tárgyaló közgyűlését két ülésszakban fogják megtartani. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Szamárcsikó
„Miért oldjátok el a szamárcsikót? Ők azt felelték: Az Úrnak szüksége van rá.” (Lk 19,28–40 )
HA te meg én szamarak vagyunk, akkor pont ránk van szüksége Jézusnak..."
Hadd hordozzlalak Téged Uram egész életemben! Ámen. (S)
Dicsőítő hét 6. nap - zenés tanúságtétel
Elhangzott 2017. május 1-én Törökbálinton, a XIX. Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón.
SZALÉZI SZENT FERENC: A TE KERESZTED
Ha minden angyal, a világ minden lángelméje
tanulmányozta volna,
mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,
miféle szenvedés,
kísértés vagy fájdalmas veszteség,
nem találhattak volna
hozzád illőbbet,
mint azt, ami ért.
Sötétségben és/vagy világosságban?
"Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik Jézust." (Jn 11,45–57)
A Világosság a világba jött, de a világ jobban szerette a sötétséget. Vajon mi is a sötétségben rejtőzünk, kedvenc bűneinket dédelgetve, vagy kilépünk a világosságba, annak minden örömével és kockázatával együtt?
"Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, szabadíts meg, és szbad leszek! Ámen. (S)
Szaúd-Arábia: kézlevágás még mehet, de a korbácsolás már nem...
Szaúd-Arábia nem alkalmazza többé a korbácsolást büntetésként, írta a Reuters hírügynökség a szunnita királyság legfelsőbb bíróságának egyik iratára hivatkozva, amelybe betekintést nyert. A bírói testület döntése szerint a jövőben ezt a testi fenyítést szabadságvesztés, pénzbírság, illetve ezek kombinációja válthatja fel.
Keresztelő János tanúságtétele
"Sokan keresték fel Jézust, mert így vélekedtek: János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” (Jn 10,31–42)
Az Örömhír tanúságtevő embereken keresztül terjedt, és Isten kegyelme igazolta a tanúságtevőket.
Drága Istenünk! Segíts, hogy szavainkkal és tetteinkel egyaránt tanúságot tudjunk tenni Rólad és a szeretetedről minden ember iránt! Ámen.
Megint kevesebben vagyunk egy városnyival
Már a 9,7 milliót sem éri el Magyarország lélekszáma: az első fél évben több mint 69 ezer halálozásra még 42 ezer születés sem jutott. Pedig a halálozások száma nagymértékben visszaesett, köszönhetően a koronavírus-járvány visszaszorulásának.
Dicsőítő hét 5. nap - Most nem sietek
A Voice of Spirit zenekar "Most nem sietek" című száma Túrmezei Erzsébet szép versére. Zene: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása, címe: Angyal a kertben
