Lelki nap Szigetcsépen és Törökbálinton
Mária titka lelki nap 2020. június 13. szombaton Szigetcsépen, Szeretetláng lelki nap június 27-én Törökbálinton. Részletek:
Ahol évek óta nem esett eső...
Egymás után négy esős évszak múlt el érdemi csapadék nélkül Északkelet-Afrika egyes területein, és az ötödik szezon is igen száraznak ígérkezik. A szakértők régen rámutattak az aszály veszélyeire, a február végén kirobbant ukrajnai háború ugyanakkor elterelte a figyelmet a problémáról. Kenyában, Szomáliában és Etiópiában jelenleg a bolygó egyik legnagyobb humanitárius krízise zajlik, milliókat érint az éhínség.
Isten békessége
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen!" (Jn 14,27–31a)
Isten békéje szívtől szívig hatol és áldássá teszi az életet.
Drága Istenünk, hozd el a békét ebbe a békétlen világba! Ámen. (S)
A püspöki konferencia közleménye
Mivel olyan járványügyi szabályok léptek életbe, amelyek következtében megszűntek a kijárási korlátozások és országosan lehetővé vált a liturgia nyilvános végzése, szükséges, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a veszélyhelyzet idejére hozott korábbi rendelkezéseit módosítsa.
A Katolikus Egyház a statisztikák tükrében
A Fides hírügynökség közölte a 2020. december 31-én lezárt statisztikai adatait, melyekről az Egyház Statisztikai Évkönyvének legújabb kiadásából értesülhetünk. Ezek a számadatok betekintést nyújthatnak a katolikusok számára az Egyház helyzetéről világszerte. Az Egyház Statisztikai Évkönyvének 2020-as, legfrissebb számadatairól tájékozódhatnak az alábbiakban.
A Szentlélek jön és tanít
"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” (Jn 14,21–26)
A Szentlélek leszáll, hogy megtanítson minket mindenre - már ha hajlandóak vagyunk tanulni...
Jöjj Szentlélek, taníts minket szeretni és életté váltani mindazt, amire Jézus tanított minket! Ámen. (S)
Lelki nap pünkösd hétfőn Gyálon
Pünkösd Gyálon 2020. június 1-én, Pünkösd hétfőn a gyáli római katolikus templomban. Gyógyító mise, előadás a Szentlélek ajándékairól, közbenjáró imaszolgálat... Részletek:
Új hidegháborútól óvja a világ vezetőit Ferenc pápa
Egy új hidegháború kialakulásának elkerülésére szólította fel Ferenc pápa a világ vezetőt, elsősorban az orosz-ukrán háborúra hivatkozva. Szerinte „két szörnyű világháború után, egy hidegháború után, amely évtizedekig bizonytalanságban tartotta a világot, a világ minden részén katasztrofális konfliktusok zajlanak, és a vádaskodások, fenyegetések és elítélések közepette továbbra is egy kényes szakadék szélén állunk, és nem akarunk lezuhanni”.
A Sárkányszelídítők sárkányai kiállításon!
Nagy örömmel adunk hírt arról, hogy Vihart Anna sárkányszelídítős sárkányai is szerepelnek az "Én kicsi szörnyem - képzeletbeli lények a gyermekkönyv-illusztrációkban" kiállításon. Lásd:
Új parancsot adok
"Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!" (Jn 13,31–33a.34–35)
Jézus a búcsúbeszédében még egyszer nyomatékosítja a főparancsot: szeress - és vajon én hogy állok a szeretet parancsával?
Bocsáss meg Istenem, hogy oly sokszor felmentem magam a szeretet parancsa alól! Jöjj Szeretet Lelke, segíts szeretni! Ámen. (S)
Hogyan kezdődött a "40 nap az Életért"?
A "40 nap az Életért"-hez csatlakozók abortuszklinikák és kórházak előtt imádkoznak az abortuszok megszűnéséért. 64 országban, több mint 1000 városban vannak jelen. Szolgálatuk nyomán Isten segítségével közel 22 000 élet megmenekült, 240 dolgozó hagyta ott az abortuszhoz kötődő munkáját, és több mint 100 abortuszklinika zárta be a kapuit örökre. Részlet a mozgalom alapítójával, Shawn Carney-vel készült interjúból:
