A magyar jelenség
A Nemzetközi Csillagászati Unió által bevezetett egységes Holdtérkép szerint 1988-ig 801 holdkrátert neveztek el természettudósokról, abból 16-ot magyarokról. Ez meg-közelítőleg a nevek 2%-a. E szám nagyságát akkor értjük meg, ha néhány összevetést teszünk. Ha az államok száma alapján adnák a helyeket - jelenleg 190 tagja van az ENSZ-nek -, akkor 16 kráter helyett 4-et nevezhettek volna el magyar tudósról. (Ha az ismert és beszélt nyelvek számát nézzük, ami közel 3000, akkor meg csak néhány porszemet.) Ha az egyes nemzetek által lakott földterületek nagyságát vesszük összehasonlítási alapul, a magyar nemzet számára ismét csak töredék százalékot kapunk...
A XX. század nemzetközi tudósvilágában keringő anekdota szerint a „nagytudású és fejlett” marslakók igenis léteznek, itt élnek közöttünk, megismerni őket furcsa nyelvükről, csak álcázták magukat - magyaroknak hívják őket.
És valóban, ha végig tekintünk az elmúlt század tudósnemzedékén, azt láthatjuk, hogy szinte minden jelentős felfedezés, találmány, szabadalom kidolgozásánál ott találunk egy vagy több magyart is. Nem véletlenül közölte a világ egyik vezető természettudományi szaklapja, az angol Nature folyóira 2001. januári számában már a cikk címével is, hogy „A huszadik századot Budapesten csinálták”. A nagy nevek között említi az írás Szilárd Leót, aki először ismerte fel a maghasadásból következő láncreakció lehetőségét. Ő egyébként sokoldalú zseni és igen nagyvonalú ember volt, aki felismeréseit és ötleteit bárkivel szívesen megosztotta. Az atomreaktor megalkotásának szabadalmát például jelképes egy dollárért adta el az Egyesült Államoknak. Erkölcsi érzékére jellemző, hogy bár a német háborús veszély miatt az ő sürgetésére - Einstein közbenjárásával - indítja el Roosevelt elnök az atombomba-programot, a háború végeztével tiltakozik a bomba bevetése ellen.
De nem csak Szilárd Leó, a Nobel-díjas Wigner Jenő, vagy Szentgyörgyi Albert politizált aktívan. Tudósaink közül a magfúziós folyamatok leírójaként és a hidrogénbomba megalkotójaként ismert Teller Ede Reagan elnök, míg az úttörőnek számító Basic számítógépes nyelvprogramot megalkotó Kemény János Carter elnök tanácsadója volt.
Ha a számítógépek világánál maradunk, az már szinte közhely, hogy Neumann János az első számítógép megalkotója. Azt kevesebben tudják, hogy Bill Gates, a Microsoft vezetője ma nem lehetne az aki, ha nem találkozik a Magyarországról 1966-ban kivándorolt, Simonyi Károllyal, hiszen ő fejlesztette ki a Word szövegszerkesztő programot, s később társaival együtt az Excel és a Windows programot. Bélády László az IBM szoftverfejlesztésének vezetője. Eredményeit jól jellemzi, hogy a virtuális rendszerekről 1983-ban írt tanulmánya két évtizede a legtöbbet hivatkozott munkának számít e témakörben. Végül említsük meg Gróf Andrást, az 1956-ban emigrált magyart, akit a világ csak Andy Grove-ként ismer, mint az Intel-cég alapítóját és az Intel-mikroprocesszorok kifejlesztőjét, amely nélkül ma nem működnének a személyi számítógépek... (…)
Amikor az európai kultúra előterében a tudomány és a művészetek állnak, Magyarországon felnövekszik és a Reformkor kezdetétől ismertté válik egy jelentős politikus, művész- és tudós nemzedék. Nemzetközileg is ismert alakjaik legfeljebb a „jéghegy” csúcsai, (s nem is mindig a legtehetségesebbek...) Andrássy Gyula gróf méltó partnere az európai politikusoknak, Kossuth Lajost pedig egész Európa és Amerika ünnepli. Deák Ferencről vagy Széchenyi Istvánról már nem hallottak, pedig munkásságuk fellendülést és megbékélést hozott a Kárpát-medencébe.
Munkácsy Mihály a párizsi szalonok kedvelt festője, míg társát, Paál Lászlót csak a következő nemzedék értékeli. És akkor mit mondjunk Csontváry Koszka Tivadarról? Hasonlóképp, Kodály Zoltán és Bartók Béla is csak legismertebb képviselői a Kárpát-medence gazdag zenei világának.
Tovább menve vissza a történelemben, láthatjuk, hogy amikor a török hadjáratok fenyegetik a keresztény világot, feltűnnek a magyar hadmérnökök, várkapitányok és hadvezérek, élükön a nándorfehérvári diadal elérőjével, Hunyadi Jánossal. (Vajon tudják-e még határainkon kívül, miért szól délben a harang?)
Amikor pedig a keresztény életszentségre - mint élet összetartó kovászára - figyel Európa, akkor pedig ennek nagy alakjai tűnnek fel a Kárpát-medencében. (…)
Szent István nem haszon-keresztény volt, nem politikai vagy gazdasági okok késztették a krisztusi hit elfogadására. Ő valóban Isten embere volt, akinek erős víziója, határozott elképzelése és ehhez igazodó stratégiája volt a Magyar Királyságról! Ezt a víziót pedig - olykor a kortársi gyakorlattól teljesen eltérő módon és eszközökkel – képes volt megvalósítani.
István hitt az Istentől jövő királyi felkenésében, értette, hogy ennek mi a tartalma, tisztában volt ennek prófétai, tanítói, apostoli vonatkozásaival, és ezeket megélte és gyakorolta is – mint ahogy azt a következőkben majd igazolni is fogjuk.
Szent István egész életében kutatta Isten akaratát és amit megértett, azt meg is valósította. Isten-szeretete áthatotta egész életét és áldásként utódait is. Az Árpád-ház vérvonalából 38 elismerten szentéletű embert ismerünk. (A Nemzeti Múzeum magyar történelemről szóló kiállításának Árpád-házi családfáján a közvetlen rokoni szálaknál 18 boldoggá, illetve szentté avatott nevet olvashatunk.) (…)
Talán még emlékszünk rá, hogy a jubileumi 2000-es évben – koronázásának millenniumán - augusztus 20-án I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárka a budapesti Szent István-bazilika előtt bemutatott szentmisén jelentette be, hogy Szent István királyt a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé. Így a nagy egyházszakadás, az 1054-es szkizma óta Szent István király az első, akit mind a római katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek.
A magyar történelem tragédiája, hogy a nyugodt, folyamatos építkezésre alkalmas időszakok mindig túl rövidre sikeredtek. Ezért van az, hogy a magyar történelem nagy alakjai közül igen soknak vagy tragikusan félbetörik a pályafutása, vagy kénytelen munkásságát emigrációban folytatni. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy kultúrájának, gondolkodás-módjának, indíttatásainak alapjait általában magyar földön, magyar nyelven, magyar közegben szerezte. Kultúrájában a magyar örökség része, tőlünk - minden határ ellenére - elválaszthatatlanul.
(Részletek Sípos (S) Gyula: Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében című könyvéből)
