Egy egyházközségi zsinat margójára
Múlt hét péntek-szombaton, az egyházközségi zsinatunk 5. évfordulóján egyházközségünk zsinati munkacsoportjainak tagjaival közösen, Bohn István plébános atya vezetésével elvonultunk a váli lelkigyakorlatos házba, kiértékelni az elmúlt öt évet. Már ez önmagában példamutató és értékes dolog.
Öt évvel ezelőtt hét munkacsoportban – családos, liturgikus, evangelizációs, gazdasági, média, karitász, ökumenikus -, „világítottuk át” a törökbálinti egyházközséget. Akkor egyéves előkészítő munka után három napos elvonultságban beszéltük át a feltárt igazságokat, tapasztalatokat, lehetőségeket, amelyről egyházközségünk összefoglaló kiadványt is kiadott.
Most az öt évvel ezelőtti zsinati dokumentumokat alapul véve azt néztük át, hogy mi valósult meg, mit gondolunk esetleg már egészen másként, min lehet és kell javítani, mi az ami elavult és milyen új szempontok, események jöttek közben az elmúlt időszak alatt. Azaz: hogyan tovább?
Hogy mi mindenről beszélgettünk, azt egy ilyen rövid írásban még összefoglalni se nagyon lehet. A másfél nap végül így is rövidnek bizonyult, több dologról nem, vagy csak alig esett szó. Néhány szempontot azonban érdemes kiemelni:
- A jelen lévő huszonegynéhány ember mindegyike magáénak érezte a közös célt, egyházközségünk fejlődését, Isten országának építését. Ezek az emberek mind közösségek, munkacsoportok képviselői, szavaiknak, gondolataiknak súlya van, azokat a gyakorlat már próbára tette. Nem a „kibicnek semmi sem drága” alapon beszéltek bele a dolgokba, szavaik – még ha nem is értettünk mindenben egyet -, hitelesek és figyelmet érdemlőek voltak.
- Igaz, hogy nem értettünk mindenben egyet. (Volt, amikor szavazni kellett, és 8-7 arányban - plusz tartózkodók -, döntöttünk valami mellett, akkor is csak igen óvatos megfogalmazással. Magam is elég határozott meggyőződésű és kakaskodó ember lévén ezekből a vitákból bőven kivettem a részem, de soha nem éreztem úgy, hogy a vitának bármi személyes éle lenne! Nagyszerű dolog az, amikor úgy tudunk beszélgetni, akár vitatkozni is húsba vágó kérdésekről, hogy tudjuk, nem kell a személyünket védeni, nem hangoznak el sértő megjegyzések, nem hatalmi szembenállások realizálódnak valami értelmetlen viszályban, hanem a legjobb megoldást keressük, még ha ez időnként nehezen megy is.
- Érdekességként írom le. Amikor szóba került egyházközségünk gazdasági helyzete, arról beszélgettünk, hogy vajon kell-e oly módon is gazdálkodnia az egyházközségnek az anyagi javakkal, hogy olyan lehetőségeket keres, ahol a kiadás legalább egy része bevételként visszatérül (pl. valamilyen vállalkozás), avagy maradjunk a jelenlegi módszernél (adományok gyűjtése). Jól szituált, jól kereső vagy épp vállalkozást vezető emberek azt mondták, hogy maradjuk az adomány-gyűjtés mellett, míg néhányan, akik nem vállalkozók, vagy átadták azt, hogy teljesebben Istent szolgálhassák, biztatták az egyházközséget a gazdálkodási formák kiterjesztésére. Furcsa kereszteződés volt ez. Mi rejlik mögötte - félelmek, rossz tapasztalatok vagy egyszerűen csak az egyházkép különbözősége -, azon érdemes elgondolkodni.
Ha már egyszer mostanában tettem föl a „A reményteljes jövőről” videót a honlapunkra (lásd: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/videok), azt elmondhatom, hogy nagy reményekkel és várakozással tekintek a törökbálinti egyházközség jövője elé is. Hiszem, hogy Isten itt egy olyan „támaszpontot” alakított ki, olyan értékeket gyűjtött össze, amelynek kisugárzó hatása messzire elérhet és jótékony hatással lehet (és már van is) egész egyházunk életére. Bízom benne, hogy az elmúlt évek tamuló-időszaka után egy áttörést élhetünk meg városunk, de nemzetünk és egyházunk felé is.
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!
Ráadásul még a testvérek által hozott sütik is nagyon finomak voltak!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
