Jézus pedagógus napi köszöntője
Tudósítónk jelen volt azon a pedagógus tüntetésen, ahol váratlanul megjelent és szót kért a názáreti Jézus is, akit néhányan Krisztusnak hisznek és követnek.
Kedves Kollégák! – kezdte Jézus a beszédét a mikrofon előtt -, köszönöm, hogy itt lehetek, és hogy meghallgattok. Hiszen sorstársak vagyunk. Igaz, én csak három éven keresztül jártam hazám útjait, és tanítottam nyilvánosan, közületek pedig sokan már harminc éve, vagy még több ideje teszitek ezt. Engem keresztre feszítettek, ti még csak hordozzátok a keresztet – és ugyan mivel biztathatnálak benneteket?
Azért mégis csak mondanék néhány szót. Azt nem ígérhetem nektek, hogy az ország vezetői, a vének majd hirtelen jobb belátásra jutnak, és felismerik igazságotokat. A főpapok és a vének, az írástudók és farizeusok mindig túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy az ilyen hatalom és befolyás nélküli emberekre, mint mi, időt pazaroljanak. Sőt, ha tovább hangoskodtok, ugyanarra a belátásra juthatnak, mint Kajafás, aki azt gondolta, hogy az én és követőim elhallgattatásával jót tesz és a társadalmi békét mozdítja elő. Megtette, és mi lett belőle? Az elbutított emberek lázadása és az ország romlása.
Kedves Kollégák! – mondta Jézus -, tudjátok, hogy Isten országotoknak is megadta a „hét bő esztendő” kegyelmét, az anyagi és lelki javak bőségét, hogy gazdálkodjatok vele. Ki mint vet, úgy arat. Aki csak szélbe szórta a kegyelmeket, az szelet vetett, s most vihart arat, s most aztán, a „hét szűk esztendő” idején, ahogy szólás is tartja, se pénz, se foci. Mindez jó alkalom lenne arra, hogy a javaitokkal és életetekkel gazdálkodók belássák hibákat, bűnbánatot tartsanak, s aztán közösen összefogva mentsétek a menthetőt. Ha azonban csak bűnbakokat keresnek, ha még mindig csak másokra hárítják a felelősséget, akkor mit lehet tenni?
Ők arra számítanak, hogy kötelességtudatotok, felelősségérzetetek és szakmai tisztességetek miatt ezt a terhet is szó nélkül el fogjátok hordozni. Részben igazuk is van, hiszen mindez megvan bennetek. Hogyan is lehetne magukra hagyni a gyerekeket az iskolában? De hogyan is lehetne tovább tűrni az egyre méltatlanabb helyzetet?
Kedves Kollégák! – folytatta Jézus -, nem szabad elkeserednünk és elfelejtenünk, hogy jobb főnökünk van nekünk ezeknél a percemberkéknél, kisgömböcöknél és klikkesedő zsebcézároknál! A Mi Atyánk, aki szívünkbe ültette a vágyat és akarást, hogy tanítsuk, neveljük és oktassuk a felnövekvő nemzedéket, most is figyel ránk és látja, hogyan őrlődünk a két malomkő között! Ő, aki neveli és növeli a föld virágait és énekelni tanítja a mezők madarait, Ő feledkezne meg rólatok? Ez lehetetlenség! Isten látja mindazt a jót, amit a gyerekek érdekében és a gyerekekkel tesztek. A ti bizonyítványotokba gyűlnek a piros pontok, kisötösök és igazgatói dicséretek. Mennyei kupongyűjteményetek beváltható most és az örökkévalóságban.
Tudom, hogy nehéz helyzetben vagytok és nehéz döntések előtt álltok. Szóltok vagy hallgattok, mentek vagy maradtok – Isten mindenképp veletek van, és mindazt a jót, amit tettetek, tesztek és tenni fogtok, beírja az aranykönyvébe.
Kedves Kollégák! – fejezte be beszédét Jézus -, tudjuk jól, hogy az összeharácsolt vagyonok végül semmivé lesznek, a hazug beszédek és vádolások lelepleződnek, a bűnbakokról pedig kiderül, hogy sárral összekent bárányok. Amit azonban gyermeki szívekbe elültettetek, az növekedésnek indul. A jó megmarad, a szép felfénylik, az igaz nyilvánvaló lesz. Ezért ne csüggedjetek, ha csak olcsó papírra írt és semmibe nem kerülő szavakat kaptok köszönetként. A semmik csak semmit tudnak adni – s így, még ha valaminek tartják is magukat, lelepleződik semmiségük. Isten azonban tudja, hogy méltó a munkás a maga bérére, és Ő megfizet mindenkinek a munkája szerint…
Sajnos tudósítónk nem tudta feltenni kérdéseit a szónoknak, aki beszéde után elvegyült a tömegben. Bár Jézus többekkel szóba állt és megáldotta az embereket, mire mi odaértünk, nyoma veszett. Pedig szívesen megkérdeztük volna tőle, hogy mit szól az új törvényhez? Igazán megmondhatná előre – ha igaz, hogy mindent tud -, hogy vajon a Parlament megszavazza-e a státusztörvényt, és ha igen, akkor lesznek-e benne változások? Mire számíthatnak a pedagógusok, vajon tényleg megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyuk (de akkor ki számít még közalkalmazottnak), elképzelhető-e, hogy valóban lesz bérrendezés, vagy ez újra csak a szamár orra elé kötözött szénacsutaknak bizonyul, és mit gondol, él-e még a remény, hogy hazánk – ahogy évszázadok óta ígérik -, végre valóban a kiművelt emberfők országa lesz…
Tudósítónk következő bejelentkezéséig maradunk tisztelettel:
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
