Antikrisztusok
„Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg…” (1Jn 2, 18) Az istentagadó gonosz lélek nem tudja, mikor jön vissza Krisztus, ezért minden nemzedékben keresi, megtalálja és felépíti embereit, akiken keresztül uralmát biztosíthatja a földön. Ezek felismerhetők – ámbár a sátán szereti a világosság angyalának hazudni magát (2Kor 11, 14) -, mert jellemük és tevékenységük visszatükrözi gazdájuk jellemét.
Így van ez a bukás óta. A történelem szereti nagy embereknek mondani őket, s kétségtelen, hogy komoly hatásuk volt a népek és nemzetek sorsára – de azért tömeggyilkosok ők, városok és országok elpusztítói, egész népek áttelepítői és rabszolgaságba taszítói, a hatalom és harácsolás megszállottjai. Nagy Sándor, Julius Cézár, Attila és Dzsingisz kán, Napóleon, Hitler és Sztálin – mind ilyen gátlástalan antikrisztusok voltak.
Az antikrisztusi ember nagy manipulátor. Szereti a szabadság és a nép bajnokának mutatni magát. Élvezi és helyesli a bűnöket, de ha érdeke úgy kívánja, az erény bajnokaként lép fel. Az előírások azonban csak másokra vonatkoznak, ő felül áll mindenen. Annak idején Heródes felépítette a jeruzsálemi templomot, hogy megnyerje magának a zsidó népet, közben hatalomféltésből a saját gyermekeit is megöltette és mindenben kiszolgálta a pogány Rómát, akinek hatalmát köszönhette.
Az antikrisztusi ember szívesen magára ölti kultúrája uralkodó vallását és/vagy eszméjét. Muzulmán kultúrkörben Allah nevében gyilkol, keresztény országban Istenre hivatkozva számol le ellenfeleivel. A Nagy Francia Forradalom idején Ész istennőt emelték trónra, hogy aztán forradalmi terrorral támadjanak az emberekre. Hszi csi-ping kínai elnök a konfuciánus elvekre hivatkozva veti totális ellenőrzés alá a népet, s zárja koncentrációs táborba az ujgur kisebbséget, Putyin kereszténynek mondja magát, s közben börtönzi, öli ellenzékét és gyilkos területszerző háborúkat folytat évtizedek óta.
Ahol a gonosz lelkek befolyása erősödik, ott egyre több hatalomhoz jutnak az antikrisztusi emberek, aminek következtében az egész társadalom romlásnak indul. Növekszik a szegények és gazdagok közötti különbség. Megtelik az ország viszállyal, haraggal, gyűlölettel és a bűnök sokaságával. Mindig akad valaki, akit utálni lehet, aki ellen harcolni kezd. Mint egy autoimmun betegség, a nép önmaga ellen támad, azt híve, hogy ezzel valami jót tesz. Csökken az együttérzés a szegények, elesettek, kirekesztettek, menekültek iránt, ezzel szemben nő az önzés és isteníteni kezdik a gazdagokat. Kialakul egy piramisszerű hierarchia, ahol a pénz, befolyás, hatalom felfelé irányul, egyre inkább egy központ (az antikrisztus) felé. A vezér dönt mindenről, ő szabja az irányt. Amire azt mondja, hogy jó, az a jó, és amire azt mondja, hogy rossz, az a rossz – és ez hetenként változhat. A jog az igazság és méltányosság szolgálata szerint a hatalmon lévők tetteinek igazolójává és kiszolgálójává válik és elveszíti szilárdságát. A korrupció, a nepotizmus, szervilizmus világa ez, amiben lubickolnak azok, akik a hatalom árnyékába húzódva maguk is részesednek abból és szabadon gyűlölhetnek másokat. (Milyen szomorú, hogy olyan ismerős ez nekünk is.)
Az antikrisztusi ember magát mindig többre tartja a többieknél. Ő megérdemli, hogy neki több jusson, mert neki az jár, elveszi, mert megteheti. A tömeg csak eszköz, tele eldobható, feláldozható emberekkel. Senki sem pótolhatatlan, kivéve őt. Munkatársai a szolgái, akiket kedve szerint helyez pozíciókba vagy vesz ki onnan. Ő soha sem hibás. Ha valami balul sül ez, annak mindig mások az okai, akiket aztán el lehet üldözni, kiszorítani, vagy kegyesen visszafogadni az idők változtával.
Az antikrisztusi ember szociopata-vonásokkal rendelkezik - amennyiben mindenki mást csak használni tud, valódi barátságokra képtelen -, és pszichopata-vonásokkal rendelkezik, amennyiben egyre inkább élvezi hatalmát a többi ember felett, és hogy bármit megtehet (és olykor meg is tesz) velük.
Az antikrisztusi ember leuralja a családját, a munkatársait, s ha lehetősége nyílik rá, egész nemzeteket és népeket is. De bármilyen magasra is jut, végül mindig elbukik. Milliárdos vagyont gyűjthet, kénye-kedve szerint emelhet magasba és sújthat mélybe embereket, ölhet és felgyújthatja a világot maga körül, tömjénezhetik milliók, elbódíthatja az egész világot, sztárrá és guruvá válhat – a vége mindig szörnyű és szomorú. Hiába markolja eszeveszetten az életet, az homokként csurog ki a keze közül, s marad a rettenetes, magányos vég az elkerülhetetlen halállal és ítélettel. Azt mondják, Sztálin halálakor az arca rettenetes rémületbe torzult és fagyott…
Minden országnak megvannak a maga antikrisztusai, mert a sátán mindenütt tevékeny. De ott vannak, mert kell, hogy legyenek a krisztusi emberek is, akik ellene mondanak a bűnnek, a gonoszság csábításának és kitartanak Isten mellett. Itt és most nekünk kellene azoknak lennünk – Jézus Krisztus adja meg kegyelmét, hogy mindig meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a hitető lelket a Szentlélektől és Isten országát építsük, a Szeretet földjét.
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
