Az imádság láthatatlan ereje
Anyagelvű, mindent látni, érezni akaró hitetlen világunkban az Istenhez forduló, imádkozó ember és az imádság haszontalan, felesleges és hiábavaló dolognak látszik. Ahogy Sztálin kérdezte gúnyosan: hány hadosztálya van a pápának? Mi azonban nyugodtan visszakérdezhetünk: Hol van most Sztálin?
Isten van és szeret minket. Szavával teremtette a világmindenséget és velünk is párbeszédet akar folytatni. A Szó, az Ige testesült meg Jézus Krisztusban, hogy az istengyermekség ajándékában részesítsen minket és mindannyiunkat bevonjon az atyai párbeszédbe. Ennek a párbeszédnek pedig elengedhetetlen része az ima. Dicsőítő, kérő, parancsoló, elmélkedő, szóbeli, énekes, zsoltározó, csendes, imádó, engesztelő ima, ami összekapcsolja testünket-lelkünket Istennel.
Ez a párbeszéd a hit bizonyosságával zajlik közöttünk.
Amikor Jézus megáll Lázár sírja előtt, hogy feltámassza őt a halálból, emberileg szólva lehetetlen dolgot akar cselekedni. A világban élő ember örök tapasztalata az, hogy a halálból nincs visszatérés. De még a jámbor, vallásos zsidó emberek számára is lehetetlennek tűnt Lázár feltámasztása: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!” (Jn 11, 39) A korabeli meggyőződés szerint ugyanis az elhunyt ember lelke három napig még elérhető, utána azonban lekerül a Seolba – Isten megmásíthatatlan akarata szerint -, és onnan csak Isten tudja visszahozni, ember nem. (Illetve a Messiás, ezért tartották a negyednapos halott feltámasztását messiási csodának – Jézus ezzel is bizonyította isteni mivoltát.)
Jézus válasza és rövid imája tanulságos számunkra: „Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét? A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem. Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: Lázár, jöjj ki! S az, aki halott volt, kijött.” (Jn 11, 40-44)
Belépés az ima világába: „tudom, hogy mindenkor meghallgatsz engem”. Amikor megértjük, hogy Isten van és szeret minket, hogy Ő az Atyánk – apukánk -, mi pedig az Ő fiai és lányai vagyunk, akkor végre bátran hozzá fordulunk, mert tudjuk, hogy neki semmi sem lehetetlen, és azt is, hogy meghallgat minket.
Jézus Krisztus hatszoros nyomatékkal biztat minket kitartó és állhatatos imára: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.” (Mt 7, 7-11)
Példabeszédében arra biztat minket, hogy zaklassuk Istent a kegyelmekért: „Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki; a másik viszont belülről ezt feleli: Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked! Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.” (Lk 11, 5-8)
Nem számít, hogy okos vagy buta vagy, erős vagy gyenge, tanult vagy tanulatlan, bűnös vagy bűntelen, szépen fogalmazó vagy dadogó, előre leírt imát mondó vagy szabadon beszélő – a fontos, hogy Istenhez fordulj és őszintén, benne bízva kérj. Állj Isten elé úgy, ahogy vagy, teljes bizalommal: „Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.” (Mt 6, 5-8)
Jézus Krisztus az egész életét végig imádkozta. Imádkozott nappal és imádkozott éjjel. Imádkozott a pusztában és imádkozott az emberek között. Imádkozott munka közben és utána, kipihenten és fáradtan, az utcán és a lakomaasztalnál. Még a keresztfán is imádkozott, beteljesítve Atyja akaratát, közben megbocsátva a jobb latornak és minden ellene vétőnek, és elrendezve édesanyja, kedvenc tanítványa és az egész világ sorsát.
Isten országát az imádság táplálja, növeli és viszi előre. Az ima áttöri a gonoszság minden falát, Isten kegyelme áttör minden akadályon és megtermékenyíti, megújítja, gyógyítja és szabadítja életünket. „A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.” (Jak 5, 15)
Így tehát imádkozunk önmagunkért, családtagjainkért, közösségeinkért, élőkért és elhunytakért, egyházunkért és hazánkért és az egész világért. Imádkozunk a békéért, imádkozunk a bűnök áradata megállításáért, a háborúk és katasztrófák megszűnéséért. Imádkozunk, hogy Isten akarata megvalósuljon közöttünk, és eljöjjön közénk az Ő országa, a békesség és szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje. Imádkozunk úgy, ahogy Jézus tanította: Jöjjön el a Te országod..!
És mivel imádkozunk, meglátjuk a láthatatlant, és megéljük amit kérünk. Így válik életünkben is valósággá Jézus ígérete: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” (Mk 9, 1)
(Részlet a készülő ”Az Istennel való egyesülés útja – élő Szeretetláng szeminárium” anyagából)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
