Miért kellett volna a keresztényeknek sztrájkolniuk
Az egyház a 19. században elveszítette a munkásokat, a 20. században az értelmiségieket – és ha most nem vállal szolidaritást azokkal, akik jogosan emelik fel a szavukat az igazságtalanságok ellen, elveszíti a maradékot is. És mégis: mennyi kimagyarázkodás, mennyi vádolás és félrevezetés az egyszerű tények és a bátor kiállás helyett!
Szabad-e lejáratókampányt indítani a pedagógusok ellen csak azért, mert feltárják szakmai és emberi ellehetetlenülésüket? (Már eleve, szabad-e egyáltalán lejáratni más embereket, személyükben gyalázni, karaktergyilkolni? Jézus Krisztus és az Egyház tanítása szerint nem lehet, sőt bűn, mégis megtesszük és biztatjuk azokat, akik megteszik.)
Szabad-e kétségbe vonni hitelességüket, tisztességüket csak azért, mert az „támadás a mi kormányunk ellen”? (Egyáltalán: árulásnak számít a hibákról beszélni? Pártunk és kormányunk már tökéletes, és aki vitatni meri bármely döntését, az ellenség? Bízom benne, hogy ezekre a kérdésekre mind nemmel válaszolunk…)
Mert bármit mondanak és írnak is aktuális mindenoldali megmondóembereink, a pedagógus szakmai szervezetek helyzetleírása reális, abban nincs semmi túlzás. Milyen szomorú, hogy Jézus tanácsa ellenére nem állunk ki mellettük: „tedd azt, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek az emberek…” (A pedagógusok sztrájkja ráadásul szülőként, leendő szülőként és nagyszülőként is érinthet minket.)
A „kifogások országa” vagyunk. Kedves keresztény és nemkeresztény mindenfélős kollégák magyarázzák, hogy ők azért nem sztrájkolnak, mert már idősek, mert nem akarnak belekeveredni, mert az már „politika”, és ők abban nem akarnak részt venni – na de mi nem politika? Már amennyiben a politika a közösség szolgálata és nem a hatalom akarása…
Mit tegyen egy szakmai szervezet, ha véleményét, álláspontját folyamatosan lesöprik az asztalról, esetleg szóba sem állnak vele, ellenségnek tekintik és nem partnernek? Mit tegyen egy pedagógus, ha a szakmáját valóban a hivatásának tekinti, ha szeretni, tanítani és nevelni akarja a rá bízott gyermekeket, s közben úgy érzi, hogy azt értelmetlen kormányzati döntésekkel egyre jobban ellehetetlenítik? Mit tegyen, ha a fizetése egyre szűkösebben elég és csak ígéretekkel akarják jól lakatni?
Azt tudom, hogy sokan mit tesznek. Elhagyják az iskolát, ezzel tovább rontva gyermekeink, unokáink életlehetőségeit is. Ha másért nem, már csak miattuk is, értük is sztrájkolnunk kellett volna!
(Ha én kormányoznék, biztos nem lejáratni akartam volna a pedagógusokat, nem törvénytelenséget kiabáltam volna és biztosan nem presszionáltam volna hivatali úton az igazgatókat, hogy lépjenek fel a saját munkatársaik ellen, hanem gyorsan orvosoltam volna a legégetőbb bajokat, és világos menetrendet vázoltam volna fel arról, hogyan lehetne hosszabb távon rendezni a helyzetet, figyelembe véve minden érdekelt fél véleményét…)
A keresztény iskoláknak és pedagógusoknak elemi érdekük lett volna sztrájkolni. Részben azért, mert az ő helyzetük sem jobb. Vagy ha esetleg most jobb is – mert esetleg az egyháztól és államtól extra kiegészítést kapnak -, ez bármikor megváltozhat. A „keresztény Magyarország” egyelőre nem kőbe vésett igazság, hanem csak egy papiros-szólam, amit bármikor elfújhat a szél. A keresztény oktatási intézményeknek juttatott pénzek egyik napról a másikra eltűnhetnek, ugyanúgy, ahogy megérkeztek, még ennek a hatalmi berendezkedésnek az idején is, vagy egy esetleges kormányváltáskor.
Sztrájkolnunk kellett volna már csak emberi tisztességből és szolidaritásból is - többes számban írom, saját részvételem ellenére -, de nem tettük, sőt némely keresztény iskola vezetősége még büszkén hirdette is, hogy náluk „minden rendben”… (Bár vannak kételyeim, hogy az egyik riportban megszólaló fiatal pedagógus szavai mennyire voltak őszinték, és mennyire szóltak inkább a mögötte álló igazgatónak.)
Kereszténynek lenni nem jobboldaliság vagy baloldaliság. (Főleg nem korunkban, amikor a klasszikus jobb- és baloldali értékek már csak nyomokban fedezhetők fel a pártok működésében.) Krisztusi embernek lenni kiállást jelent az igazság mellett, együttérzést és szolidaritást azokkal, akiket kihasználnak, akiknek munkájával, életével visszaélnek. Akkor is, ha ezek pedagógusok, orvosok, ápolók, akkor is, ha egyébként van, amiben nem értünk egyet, akkor is, ha államilag ellenjavallt, vagy ha éppen „helyzet van”.
Mert Isten nem a félelem, hanem a szeretet, az erő és a józanság lelkét adta nekünk.
Ha ugyan megkaptuk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
