Tévutak
Egy később világhírűvé vált magyar filozófus az Első Világháború kitörése előtt ezt írta: „a központi hatalmak előreláthatólag legyőzik Oroszországot; ez a cárizmus bukásához vezethet: eddig a dolog rendben van. Van bizonyos valószínűsége, hogy a Nyugat győz Németország fölött; s ha ez a Hohenzollernek és a Habsburgok bukását eredményezi. Ez is rendben. De akkor felmerül a kérdés: ki ment meg minket a nyugati civilizációtól.”
Később még hozzá tette: „a transzcendens valóság mint feladat áll előttünk, hogy most, rögtön, ebben a pillanatban meg kell valósítanunk azt, a földre kell hoznunk Isten országát.”
A fiatal Lukács György írta ezeket a szavakat, még nagy keresőként, akit a Blavatsky-féle teozófia éppúgy érdekelt, mint az objektív és szubjektív idealista filozófia vagy a keleti vallási tanok. Végül 1918-ban megtér – de sajnos nem Istenhez, hanem a kommunizmushoz, ehhez az akkor nagyon eleven és sokat ígérő ideológiához, amelyik azt állította, hogy lehetséges „holnapra megforgatni az egész világot”, és megszűnik a szegénység, eltűnnek a társadalmi különbségek, már csak egy kis erőfeszítés, és eljön a szabadság, egyenlőség és testvériség csodálatos ideje…
(Különben valami hasonlót ígért a nemzetiszocializmus is, csak míg a kommunistáknál a burzsoázia vált minden rossz ősokává, a fasiszták a zsidó népben találták meg a tökéletes bűnbakot. A mi időnkben pedig az erényes élet válik egyre zavaróbbá…)
Holnapra nem jött el a szép új világ, és nem is jöhet el, mert nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni sem az emberi természetet, sem a társadalmi struktúrákat. Nem mintha vágy és akarat nem lenne rá! Még emlékszem mindentudó kamaszkorunkra, amikor azt gondoltuk, hogy csak a begyöpösödött felnőttek akadályozzák meg, hogy szabadon és boldogan élhessünk (vágyainkban és bűneinkben). És emlékszem arra is, amikor fiatal felnőttként megtértem, és egyszerre éltük a rendszerváltozás örömeit a megtérés kegyelmeivel és hittük, hogy néhány év alatt itt egy keresztény ország épül fel megtért emberekkel.
Aztán kiderült, hogy nem hogy keresztény ország nem kerül elő a varázscilinderből, de még a saját természetünk is tele van olyan megrögzöttségekkel, bűnös hajlamokkal, amik miatt újra és újra engedünk a kísértéseknek és elbukunk.
Sajnos a forradalmi hitű jobb- és baloldali polgártársaink azt gondolják, hogy az épp aktuális szent céljuk megvalósítása érdekében megengedhetik maguknak a bűnös eszközöket: a rágalmazást, megszólást, lopást, korrupciót, karaktergyilkosságot… és a sor még hosszan folytatható. Úgy tűnik, hogy ahogy eleink, úgy mi sem tanulunk a múltunk hibáiból, ezért arra ítéltetünk, hogy újra elszenvedjük azok következményeit.
Akkor nincs remény?
De van. Mert a kovász azért mégiscsak megkeleszti a kenyeret. A mustármag kihajt és növekedésnek indul. A pislogó mécs világít és újabb mécsesek gyúlnak. Isten országa épül bennünk és közöttünk. Lehet, hogy számunkra ez túl lassú tempó – de ha gyorsítani akarunk, akkor azt is magunkon kell elkezdenünk: gyorsítani a tisztulásunkon, jobbnak, szeretőbb szívűnek, elfogadóbbnak, megértőbbnek, imádságos lelkületűbbnek, egyszóval szentebbeknek kell lennünk…
Most az egész világ a tisztulás útjára kerül. Isten megengedi, hogy bűneink terhe ránk nehezedjen, és egyre súlyosabban nyomjon, míg fel- és el nem ismerjük hibáinkat és vissza nem fordulunk. Felfedi szívünk sötétségét és megláthatjuk, mivé lesz a világ, amit a kezünkbe kaptunk. Láthatjuk a gyűlölet és harag mélységeit a fellángoló háborúkban éppúgy, mint a közösségi oldalak kommentjeiben. Bőrünkön érezhetjük, hová vezet mértéktelen önzésünk, önszeretetünk és habzsolhátságunk. Előbb-utóbb világossá válik az is, hogy a bűn szabadon engedése nem áldott békét, hanem csak még több bajt hoz ránk. Minden kerítés, minden bunker illúzióvá válik és minden kisgömböc megtapasztalja majd, hogy amit összezabrált, csak üresebbé tette őt…
Nem szükségszerű azonban, hogy a fejünkre omoljon minden. Isten nem leli örömét az összeomlásban, Ő a megújulás és újjáépítés Istene. Minden, ami Istenben van, megmarad. Nincs más dolgunk, mint Isten ölelésébe bevonszolni mindent és mindenkit, imával és szeretettel…
Kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
