Mi voltunk a jövő egyháza

Kategória: Eheti Megjelent: 2021. július 19. hétfő

Mi voltunk a jövő egyháza a rendszerváltás idején, fiatalon, lelkesen, megtért szívvel és nagy  reményekkel - most pedig mi vagyunk a jelen, és már készülődik a következő nemzedék, a jövő új egyháza... Mit értünk el és mit nem, mit érdemes tovább adni mit lenne jobb elfelejteni? A teljesség igénye nélkül...

Ha harminc évvel ezelőtt, amikor szinte hétről hétre tértek meg új emberek, ha akkor azt mondja valaki, hogy mára kevesebb papunk és kevesebb tagunk lesz, szemközt nevetem és hitetlenséggel vádolom. Vagy lehet, hogy most vagyunk hitetlenek? Bízunk még a megújulásban?

Épp a napokban gondoltam arra, hogy ha hasonlatként akarnám megfogalmazni egy egyházmegye helyzetét, azt mondanám, hogy olyan, mint egy rengeteg telephellyel rendelkező vállalat, amely szakember-hiánnyal, munkaerő-hiánnyal és pénzhiánnyal küzd, miközben rengeteg elvárásnak kellene megfelelnie és fenntartania épületeket, intézményeket, okkal, ok nélkül... Nincs könnyű helyzetben egy püspök sem, egy plébános sem, de az Isten országát építeni igyekvő egyetlen ember sem. Ha harminc évvel ezelőtt a várakozás nőtt napról napra, ma az ellenállás, és ami még rosszabb, a közöny. (Bár lennél forró vagy hideg, de ha langyos vagy, kiköplek a számból... avagy hogyan lehet megszólítani egy olyan embert, akit egyáltalán nem érdekelnek isten dolgai?)

Azért ne siránkozzunk. Az biztos, hogy ma az egyházunk változatosabb és nyitottabb - elfogadóbb, vagy legalább beletörődőbb -, mint harminc éve volt. Helyet találtak benne lelkiségi mozgalmak, még ha nem is minden plébánián fogadják őket örömmel, vagy bárhogy. Vannak intézményeink, iskoláink, hatékony vagy kevésbé hatékony módszereink, médiánk, tévéink, rádióink, internetes felületeink, újságjaink - a három évtizeddel ezelőttihez képest óriási változás. (Hogy aztán milyen hatékonysággal működik, működtetjük ezeket, az másik kérdés...) Szabadon szólhatunk és szabadon cselekedhetünk - még ha ehhez időnként nagy levegőre van is szükségünk és ki kell lépnünk a komfort zónánkból -, ami nem kis dolog ebben a világban.

A mi egyházközségünkben a nyáron négy tábor is lesz (van), száz fölötti létszámokkal, kisközösségek és csoportok, közösségi helyek és lelkes emberek, szervezők és részt vevők, kirándulások és mindenféle programok - és mindez mire elég? Ha dicsekedni akarunk, elmondhatjuk, hogy nálunk nem csökken az elsőáldozók és bérmálkozók száma (hála a jó hitoktatóknak és kisközösségi rendszernek) és az egyházközségünknek van kb. négyszáz templomba járó tagja. Csakhogy ez egy tizenötezres város, papíron több, mint hatezer megkeresztelt katolikussal!

Öregszünk, lassulunk, szeretnénk látni a következő nemzedéket. Szeretnénk látni, amit harminc éve ígérgetünk, a nagy megújulást, miközben nem szeretnénk látni az összeomlást. Jó lenne átadni a sokszínűséget, de nem átadni a megoszlást, a vádaskodást, ítélkezést, a "nem vagy elég katolikusi" - "túlságosan katolikus vagy" szembenállást, a szeretem vagy nemszeretem a pápát idétlen vitáit, a soha be nem teljesülő hamis próféciákat és magánkinyilatkoztatásokat, a haszonlesést és teljesítménykényszereket. Szeretném látni Istennek erővel és hatalommal köztünk lévő országát, a gyógyulásokat és szabadulásokat, a megtéréseket és életrendezéseket., mint ahogy időnként láthatom, láthatjuk is - de mennyivel kevesebbet annál, mint amennyire szükség lenne! 

Szeretném látni, sokkal inkább, mint eddig bármikor, hogy egyházunk nem önmagáért, hanem Isten országáért él és dolgozik, mert mérhetetlenül nagy szüksége van a világnak az élő, evangéliumot hirdető, részvéttel teli egyházra. A megértő és toleráns, de Jézus Krisztus igazságai mellett minden körülmények között kiálló egyházra. A közéletben részt vevő, de politikai kényszereknek nem engedő, politikai bélyegeket tagjaira nem sütögető egyházra. Lélekben és igazságban gazdagodó egyházra...

Nagy kegyelem volt nekünk egykor, az akkori jövő egyházának, hogy a megújulás és reménykedés légköre átjárta az akkori társadalmat. Ma ez nincs így - mennyivel inkább szükség van arra, hogy mi a hit, a remény és a szeretet emberei legyünk és ezt átadjuk a következő nemzedéknek is!

Közeledik az Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje. Itt van megint a megújulás Istentől jövő lehetősége. Előttünk az ősz - és aztán a tél és tavasz -, amikor beleállhatunk a magvetésbe és az aratásba. Találékonyan, sokszínűen, Urunkhoz, Istenünkhöz méltóan, az Ő erejével. Ugyan, ki szakaszthat el minket Isten szeretetétől?

Kalandra fel!

Imával és szeretettel: Gyula (sipos)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés