Vágy a karizmákra, küzdelem a karizmákért
Már legalább három hónapja megtértem és a városmajori kis katolikus karizmatikus közösségbe jártam, és még mindig nem indult be nálam a nyelveken szólás ajándéka – pedig mennyire vágytam rá! Valószínűleg elkövettem az összes szokásos hibát: rágörcsöltem, füleltem „befelé”, hátha hallok valami szót… de semmi.
Akkoriban (1990) katolikus keresztény kiadványokat e témában még nem lehetett kapni. Egy utcai könyvárusnál végül találtam egy pünkösdi keresztény könyvet a Szentlélek hét ajándékáról, azt megvettem. Szilveszter napján egy kád meleg vízben a könyvet olvasva esett le a tantusz - vagy írhatom úgy, akkor és ott léptem át a görcsösségből a hit világába -, és feltört belőlem a nyelvi ima… (A nyelvek magyarázata ehhez képest csak évtizedekkel később került elő, amikor többen azt szerették volna, hogy valaki mondja meg, mit imádkoznak nyelveken. Így aztán elkértük ezt az adományt Istentől, megkülönböztetve, hogy mikor van szó csupán személyes nyelvi imáról – amikor a Lélek imádkozik bennünk, értünk -, és mikor a közösségnek adott tanításról a nyelvi imán és annak magyarázatán keresztül, mindannyiunk épülésére…)
Akkoriban a városmajori közösség nagyon szabad szellemű volt, a lehetett hangosan imádkozni, a közösségvezetőnk (Péter) bátorította a tanúságtételt, lehetett a többiek előtt beszélni (tanítani), prófétálni, bekapcsolódni a közbenjáró imaszolgálatba – én pedig lelkesen, be is kapcsolódtam ezekbe. Lelkesen, de valószínűleg nem mindig „szentelkesen”, így aztán Péter azt kérte, egy darabig inkább ne szóljak hangosan semmit… Ez a csendes időszak hosszú hónapokig tartott, miközben megértettem, hogy nekem is tisztulnom kell és megtanulnom megkülönböztetni, hogy mi az, ami Istentől jön, és mi az, amit csak én rakok hozzá.
A tisztulás útján kell járnunk, tisztulnunk kell a bűnökből, a hamis vágyakból és ambíciókból és növekednünk kell az önismeretben – ami nélkül nem növekedhetünk az Isten-ismeretben sem -, hogy egyre jobban meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat, az igazat és hamisat. Milyen fontos, de milyen nehéz ezen a tanulóidőn keresztül menni! Mennyi jószándékú ember válik hamis prófétává és hamis magánkinyilatkoztatások adójává, terjesztőjévé, mert nem megy keresztül ezen a tisztítótűzön! Magamon azt tapasztalom, hogy még harminc év múltán is a tisztulás útján kell járnom…
(Lehet a karizma hiteles, és mégis elbukunk. Emlékszem egy imaszolgálatra, amikor két testvér imádkozott valakiért, aki lélekben nyugodott, erre ők összepacsiztak, hogy milyen ügyesek voltak – pedig az isteni erőmegnyilvánulások aztán biztosan nem tőlünk valók…)
Isten karizmatikus ajándékai ingyenesek, de rajtunk keresztül aktivizálódnak – ahogy a Szentírás mondja, a prófétaság lelke alá van vetve a prófétának -, azért ha elkértünk Istentől egy karizmát, akkor rajtunk (is) múlik, hogy az működésbe lép-e, és ha igen, akkor milyen erővel és mennyire tisztán. Kéred és megkapod – de ha nem használod, akkor mire jó az egész? Hiszed, hogy Isten gyógyít? Akkor imádkozz gyógyulásokért. Hiszed, hogy Isten országában élsz? Akkor cselekedj Isten országának polgáraként. Szabad vagy, élj a szabadságoddal! Amit hiszel abban cselekedj, hogy a cselekedeteid által a hited valósággá legyen…
Különbséget kell tennünk a karizmák és a szolgálatok között. Mindenki imádkozhat – sőt kell is, hogy imádkozzon -, az embertársaiért, és akkor megtapasztalhatja, hogy meghallgatást nyernek imái. Mindenki imájára gyógyulhatnak betegek, de van, aki gyógyító szolgálat végzésére kap meghívást. Mindannyian tudunk beszélni, tehát lehetőségünk és felelősségünk, hogy tanúságot tegyünk Isten országáról – és van, akit Isten külön elhív a buzdító, tanító szolgálatra. Mindenki prófétálhat, kaphat sugallatot, ismeret szavát – tulajdonképpen ez a normális keresztény élet része kellene, hogy legyen, hiszen Isten gyermekei vagyunk, állandó párbeszédben vele -, és van, aki prófétai szolgálatra kap hívást, ami sokkal több, mint egy-egy ismeret szava kimondása. Isten felkeni a tehetségeinket, képességeinket (a természetfeletti a természetesre épül), hogy előre vigyen minket a dicsőítő szolgálatban, kormányzásban, apostoli küldetésben, hogy szentekké, egészen neki elkülönítettekké legyünk előtte.
„Törekedjetek a karizmákra” – biztat minket Pál apostol. A haldoklásig való szenvedéllyel vágyakozzatok Isten országára – mondja Jézus -, és bele ne fáradjatok, mert erőszakosaké a mennyek országa, és mindmáig az erőszakosak ragadják magukhoz… Bárcsak egész lényünkkel tudnánk mondani a Miatyánk imáját: jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!
És Isten országa, a Szeretet földje valósággá válik…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
