Az ítélkezésről
A múlt hét végén még azon gondolkodtam, miről fogok írni ma (hétfőn) az Ehetiben, és Isten érzékenyítő munkájáról akartam szólni, ami az egyházon és a világon keresztül elér minket - és a mi reakciónkat erre. Közben meg a ma esti, hitről szóló előadás is a fejemben járt (ide-oda), és egy kicsit el is fáradtam. Ma reggel aztán arra ébredtem, hogy - menekülő útként -, nézzek bele a régi, ingyenes Fordulat-füzetsorozatunkba...
Ezt az ingyenes füzetsorozatot 2003-ban indítottuk, s ahogy a neve is utal rá, abban a hitben és bizalomban, hogy Isten hív minket arra, hogy visszaforduljunk Hozzá, Ő készíti a fordulatot, a megtérést és megújulást. Az első számba lapoztam bele és rögtön rácsodálkoztam, milyen jó írások vannak benne! Ezek közül most Csabák Erzsébet írását másolom ide, vendégszövegként. Ő akkoriban egy hónapot töltött Szécsényben a klarissza kolostorban, remeteségben. Ott helyezte szívére Isten az alábbiakat az ítélkezésről:
"Isten nem adta az embernek az ítélkezés jogát, hanem azt a Fiának adta. De az ember az Isten elé/fölé helyezve önmagát, ítéletet mond embertársa felett. Ezzel felülbírálja Istent, és megkötözi testvérét, ugyanis az ítélkezés szellemi cselekedet. Ahogy a bizalom fantasztikus erőt ad az embernek - és olyan dolgokat tud megtenni az ember, ha kétség nélkül hisznek benne, amit egyébként nem tudna -, így ha ítélkeznek rajta, azzal szabályosan megbénítják, megkötözik.
Ha egy közösségben, családban ketten-hárman elítélnek valakit, az folyamatosan "bénító injekciókat" kap - annak garantáltan vége azon a területen, ahol a sebeket kapja.
Ezért aki ítélkezik, nem Isten szolgája, hanem a gonoszé. Elvégezzük a munkát az ördög helyett?
Hogyan lehetünk bírák? Jézus kihúzza az embereket a gödörből, mi pedig visszatapossuk őket kegyetlenül. És azt merjük mondani, hogy Jézus munkatársai vagyunk?
Az ítélkezést le kell és le is lehet győzni Isten segítségével. Nélküle viszont lehetetlen, ugyanis minden idegsejtünk (több milliárd) össze van nőve kisgyermekkorunk óta az ítélkezés reflexével. Véleményem szerint sokat segíthet az ítélkezés elleni küzdelmünkben, ha megtanuljuk először a tárgyakat, a növényeket, állatokat úgy szemlélni, hogy nem alkotunk róluk véleményt. Csak elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Igyekezzünk kimenni a természetbe és ha meglátunk hirtelen egy gyönyörű madarat vagy pillangót, vagy egy szép panorámás hegycsúcsra érünk, akkor ne érintsük szellemileg, úgymond "ne kebelezzük be" amit látunk. Isten azokat is szabadnak teremtette - hagynom kell szabadon, és meg kell tanulnom szabadon szeretni. Nem kell mindent birtokolnom, ami csak a szemem elé kerül! Később az emberekkel is ugyanígy kell cselekednem. (A pozitív vélemény is lehet ítélet!)
Amit az Úr tanított tehát: fogadjuk el az embereket olyannak, amilyenek. Törekedjek arra, hogy beszélgetés közben ne véleményezzek magamban, mert nem igaz ítélet az ilyen, hanem gonosz, és nagyon távol van az igazságtól. Törekedjek arra, hogy "átengedjem" magamon a látványt és a hallott dolgokat és utólag se ellenkezzek, hanem hagyjak mindent az Úrra. Nagyon erősen meg kell állni ebben, és még akkor is alig sikerül.
Azt gondolná az ember, hogy ily módon érzéketlenné fog válni, pedig pont az ellenkezője az igaz. Így "jobban van hely" a szeretetnek, és elkezdünk "érteni". Ha ítélkezik az ember, beindul egy csomó negatív folyamat. Fölülbírálja Istent, megkötözi embertársát és önmagát kárhoztatja. De ha elhagyja az ítélkezést, helye lesz a szeretetnek, megérti a másik helyzetét és bízni tud a másik emberben, hogy az ki fog találni a bajból. Bizalom lesz az ítélet helyén! (A bizalom segít kijönni a bajból, míg az ítélet még mélyebbre nyom.) "Tedd meg embertársaddal, amit magadnak kívánnál."
Eddig tart a szöveg - és ha arra gondolok, hogy azóta eltelt 17 év, és én mennyit haladtam előre az együttérzésben, mennyivel lettem türelmesebb, megértőbb, és ami ezzel együtt jár, szilárdabb római katolikus keresztény, krisztusi ember - hát jobb lesz, ha összeszedem magam...
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
