Keresztény politika és/vagy politikai kereszténység
Mióta miniszterelnökünk a keresztény szabadságról és kereszténydemokrata politikáról beszélt, feléledt a vita, hogy lehet-e egyáltalán keresztény politikáról beszélni – vagy az Jézus tanításának meghamisítása -, és ha mégis létezik keresztény politika, akkor mi is az és mi nem az… (És a kisgömböcökről és Géza fejedelemről…)
Azt veszélyes dolog lenne állítani, hogy lehetetlen keresztény politikát művelni, mert ezzel azt is állítanánk, hogy Isten magára hagyta a világot, elvileg lehetetlen, hogy itt Tőle való vezetőink legyenek, illetve, hogy emberek felnőhessenek ehhez a feladathoz. (Ennek ellene mond a Szentírás számos helye is, ahol arra biztatják az embereket, hogy imádkozzanak vezetőikért, illetve jó vezetőkért…)
Pozitív módon is megfogalmazhatjuk: ha Isten valóban mindenható és valóban kezében tartja a világtörténelmi folyamatokat, ismeri a kezdetet és a véget – és ráadásul Ő a Szeretet, aki segíteni akar az embereken -, akkor magától értetődő, hogy ebbe a mindenhatóságba beletartozik a politikai élet is. Ha Isten Szentlelke át akarja járni az élet minden területét: a gazdasági életet, kulturális életet, egészségügyi életet – akkor a politikai életet is, hogy segítsen. Ezért helyes és jó dolog azért imádkozni, hogy vezetőink jó gondolatokat gondoljanak, jó terveket tervezzenek, és jó tetteket hajtsanak végre, Isten dicsőségére és az emberek javára. (A Biblia Isten ajándékai között említi a kormányzóképességet is.)
Azt is hozzá tehetjük még, hogy Isten akarata mindig egy konkrét történelmi szituációban jelenik meg – ahogy Jézus Krisztus megtestesülése is egy konkrét helyen és időben történt, így lépett be Isten legteljesebben az emberi történelembe -, tehát nem függetlenül az aktuális valóságtól, hanem abban élve és azt formálva. Így volt ez Dávid királynál és Szent István királynál is…
Ez az elmélet – de mi a jelenlegi gyakorlati tapasztalat?
Szomorúan kell mondanunk, hogy hazánkban a kereszténységet, mint politikát, a kereszténydemokráciát, mint politikai víziót alaposan lejáratták. (Nem véletlen, hogy a KDNP mérhetetlen törpepárttá vált.) Ha a magát kereszténydemokratának valló párt elnökét arról lehet ismerni, hogy helikopterről vadászik, fehér lovon lovagol be egy városba, és szeret nagyokat mondani, ha „Tömjén Zsótinak” becézik, utalva képmutató magatartására, akkor ez bizony nem jó hír azoknak, akik a krisztusi igazságokat és az egyház társadalmi tanítását a politika világában is szeretnék látni. Nem jó, ha a szavak és a tettek elválnak egymástól. Ha a miniszterelnök a korrupcióra zéró toleranciát hirdet, miközben kisgömböcként híznak a politikai-gazdasági félvilág tagjai…
Valóban felemás világ ez, ahol családvédelmi akciótervet hirdetnek – nagyon helyesen -, de közben nem emelkedik a családi pótlék összege, ami a szegényebbeket (akiknek az adójából nincs mit leírni) valóban segítené. Amikor gumijogszabály teszi szabadon végezhetővé az abortuszt. Amikor nem épülnek bérlakások a családoknak. Amikor hősiesen küzdünk a migránsok ellen, miközben a Budapesten a kínai negyed mérete és befolyása egyre nő. (És aminek szellemi hatása és befolyása hazánkban százszor erősebb és veszélyesebb, mint a muszlim világé.) Közben pedig már nem csak a környező országok magyarságát, de az ukrán vendégmunkásokat is tömegével csalogatjuk hazánkba, a kiköltözött magyarok (népünk fiatalsága, színe-virága) pótlására.
Mert jó dolog az, ha vannak keresztény iskolák, de hiába a homlokzatra festett új név, ha közben nincsenek keresztény pedagógusok (vagy épp bármilyen pedagógusok, mert elvándorolnak…) Jó dolog, ha felújítják a templomokat, de hívő keresztények nélkül csak múzeumok azok…
A keresztény politika és a politikai kereszténység között egy különbség van, de ez nem is különbség, hanem szakadék. A politikai kereszténység Krisztust jelszónak, esetleg identitásképző elemnek gondolja, ami segíthet politikai céljait (legyenek azok bármilyenek) elérni, míg a keresztény politika Krisztus tanítását akarja minél inkább valóra váltani. Kovászként átjárva a világot, hogy Isten országa, amely bennünk és közöttünk van, a politikai cselekvés által (is) valóra válhasson.
Ez nem lehetetlen. Amikor Szent István királyról szóló könyvemet írtam (A legnagyobb magyar próféta és szent – István király és életműve), példát akartam adni, mert abban reménykedtem, hogy ez a keresztény nemzetépítés XXI. században újra megvalósulhat. A reményem most is megvan, de úgy látom, hogy jelenleg mintha még csak Géza fejedelem idejében élnénk, aki azt mondta, hogy elég gazdag ő ahhoz, hogy minden istennek szolgálhasson. Fia, István király azonban tudta, hogy „nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak”… Most már csak az a kérdés – ahogy egyházi énekünkben énekeljük -, hogy „hol vagy, István király”… vajon a kereszténység emlegetése csak egy újabb propagandafogás, vagy valóban elindulunk a tisztulás útján…
Sípos (S Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
