Megkaptátok-e a Szentlelket?

Kategória: Eheti Megjelent: 2019. szeptember 16. hétfő

Jézus Krisztus küldetésének több célja volt. Megmutatni az embereknek a Mennyei Atya valóságos természetét és túláradó szeretetét, Izraellel megértetni küldetése valódi természetét, bemutatni az egy és örök áldozatot, beteljesíteni a kiengesztelődés művét és így örökre és szétválaszthatatlanul egybeforrasztani Istent és embert… Számunkra azonban mindez csak úgy válhatott megérthetővé és megélhetővé, hogy Jézus megnyitotta a kaput mindenki számára, hogy eljöhessen életünkbe a Szentlélek, a Vigasztaló, Bátorító, a Védőügyvéd, a Szeretet lelke.

A Messiás világosan beszél küldetésének e nagy céljáról: „De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. (…) Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.” (Jn 16, 7-15)
Lehetséges nagy filozófiai, teológiai rendszereket megalkotni a Szentlélek nélkül? Természetesen lehetséges, a könyvtárak teli vannak velük. Lehetséges vallási hagyományokat és szokásokat követni, és megmaradni egy vallási rendszerben a Szentlélek nélkül? Lehetséges, a világ tele van ilyen szokásokat buzgón követő, értük még ölni is képes emberekkel. De lehetséges-e keresztény, azaz krisztusi, Jézus Krisztust követő életet élni a Szentlélek nélkül? Nem, az bizony lehetetlen. Isten ereje, kegyelme és bölcsessége nélkül mindannyian elbukunk.
Jézus Krisztus bűntelen élete, önként vállalt keresztáldozata és feltámadása azonban lehetővé tette, hogy a Szentlélek újra szabadon kiáradhasson a világra, elsősorban azokra, akik elfogadták Krisztus tanítását, bűnbánatot tartottak és Krisztus Testének tagjává lettek.
Jézus Krisztus kereszthalálának leírása képszerűen, de nagyon valóságosan mutatja be a megváltás e nagy céljának teljesülését: „Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19, 30) Jézus „kilehelte a lelkét”, ami nem csak egy szép megfogalmazása annak, hogy meghalt, hanem annak valósága is, hogy Krisztus Lelke, a Szentlélek Jézus Krisztuson keresztül – Őáltala, Ővele és Őbenne -, újra kiáradhatott az egész világra. Senki és semmi, a gonoszság semmilyen ereje és hatalma nem tudja ezt többé megakadályozni! Ahogy Pál apostol írja: „Halál, hol a te hatalmad, halál, hol a te fullánkod? (…) Ádám, az első ember élő lénnyé lett, az utolsó Ádám (azaz Jézus Krisztus) pedig éltető lélekké.” (’Kor 15. fej.)
Nem mintha a tanítványok ezt rögtön megértették volna. Jézus halála után a félelem, a kudarc és álmaik összeomlása összetörte őket, bezárkózva reszkettek a falak mögött. Nem is történhetett ez másként, hiszen még rájuk sem áradt ki a Szentlélek, amely megerősítette volna őket, s saját természetüket krisztusivá formálta volna. Jézus válasza azonban a tanítványai árulására és értetlenségére nem a vádolás és a harag volt, hanem: „Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20, 19-22)
Pál apostol missziós útján találkozik Keresztelő János tanítványaival, akik még mindig buzgón követik vértanúhalált halt mesterük példáját. Az apostol megkérdezi tőlük: Megkaptátok-e már a Szentlelket?
Ez a kérdés nekünk szól, bár úgy is feltehető: felfrissültetek-e már újra a Szentlélektől? Eltöltöttek-e bennünket az Ő ajándékai és adományai, hogy „életünk legyen benne és bőségben legyen”?
A most vasárnapi (2019. szeptember 22. vasárnap) Szeretet Földje Találkozón újra lehetőségünk lesz rá, hogy átjárjon, megerősítsen, eltöltsön, tanítson, gyógyítson és szabadítson minket a Szentlélek! Szeretettel hívunk és várunk benneteket, gyertek el, tapasztaljuk meg együtt Isten mindent felülmúló szeretetét!
(A program ingyenes, itt olvasható: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11955-szeretet-foldje-talalkozo-2020 )
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments