Jákob, Egyiptom, IMF, és az őrjöngő káröröm
Ha tudni akarod, hogy milyen egy ország lelki állapota, olvasgasd az internetes kommenteket. Itt ugyanis névtelenül és büntetlenül lehet a legvadabb dolgokat is leírni, így aztán sokan minden gátlásuktól megszabadulva mondják a magukét. Itt aztán „ami a szívemen, az a számon” – de hogy mi lakozik a szívben, attól néha bizony elborzadunk.
Igaz, már az internetes honlapok és portálok tartalma is elég szomorúságra adhat okot. A legnagyobb magyar hírportálok szinte egymással vetélkedve viszik egyre lejjebb a mércét. Az egyik – talán a legolvasottabb – egyenesen kitűnik azzal, hogy minden erkölcstelen és gusztustalan eseményt rögtön a címlapjára tesz. Bulvár-rovatában – nem is értem, miért kell elkülöníteni, hiszen az egész internetes lap egyre „bulvárabb” –, teljes lelki nyugalommal ismertetik a legújabb pornó-trendeket, és különös figyelmet fordítanak arra, hogy a homoszexuális férfiak és nők is kellő mennyiségű „információhoz” jussanak. Ami feltűnést kelthet az felkerül, ami nézettséget generál, annak helye van itt és hasonszőrű társain.
Térjünk vissza a hozzászólókhoz, a kommentelőkhöz. Két dolog biztosan megfigyelhető. Ha egy baloldali irányultságú emberről – íróról, színészről, politikusról - vagy közösségről szól a hír, rögtön megjelennek a zsidózók (s ha még ilyen származású is az illető, az olaj a tűzre), a nemzetárulást emlegetők és mintha csak azon versenyeznének, ki tud ordenárébb beírást produkálni. Ha meg jobboldali irányultságú a hír, akkor a liberális falanx nyomul előre, hiszen aki jobboldali, az csak vérbunkó hülye lehet – legalábbis szerintük. És milyen jól egymásra találnak!
Külön „aranyos”, hogy ezek a hozzászólók milyen szakértők minden témában. A nőkhöz persze nagyon értenek - a legszebb nőket is csak leszólják („bottal se érnék hozzá” – írja egy finomabb stílusú, a vadabb idézésétől eltekintenék), nekem meg erős a gyanúm, hogy a valóságban ezek az emberek ilyen nők közelébe se kerülnek, vagy ha mégis, akkor utána még hetekig róluk ábrándoznak. De ezek a zsenik értenek a gazdasághoz is, a kultúra a mindenük, az autóban profik, a politika a kisujjukban van, és csak osztják az észt, de ész nélkül…
Jó, ezt megszokja talán minden internetező, aki még nem szokott le a hírportálokról. (Addikció, kérem, nem fikció!) Most mégis erről írok, a múlt hét második felén megjelent hír és az azt követő írás- és hozzászólás-dömping elképesztő káröröm-cunamija miatt miatt.
Kormányunk gazdasági teljesítményét lehet dicsérni vagy kritizálni. Politikai teljesítményét is. Magam sem vagyok túlságosan elragadtatva, mondhatnánk: „innen szép a győzelem”. De hogy a forint jelenlegi mélyrepülését nem elsősorban a hazai gazdasági teljesítmény gyengesége okozta - ez is belejátszhat, de amikor pozitív a külgazdasági mérleg, kicsi a hiány, megáll a munkanélküliség növekedése és még némi növekedés is látható, akkor azt nem lehet instabilnak mondani -, hanem vastagon belejátszik a nemzetközi válság és a hazánkban ellenérdekeltté váló bankok tőzsdei tevékenysége is, az eléggé nyilvánvaló. Lehet, hogy jogosan utálnak minket, lehet, hogy nem jogosan, ezt mindenki döntse el. (Pl.: hogy a kormány okosan akart-e segíteni a devizahiteleseken, vagy buta módon, arról is lehet vitatkozni. De azt nem lehet elvitatni, hogy legalább próbált.) Az is nyilvánvaló, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF), ahol gazdasági tanácsokat oszthat, ott rögtön a megszorításokkal kezdi.
Akkor most kérdem én: miért ez a kirobbanó káröröm, ez a mérhetetlen ováció – mindkét politikai oldalról! -, amikor kiderül, hogy a kormányunk újra tárgyalni kezd az IMF-fel? Miért jó az nekünk, ha majd azt a „tanácsot” kapjuk, hogy mondjuk százezer forintnál fagyasszanak be minden nyugdíjat? Vagy hogy a fizetés az eddigi 80%-a legyen? Vagy hogy csak az egészségügyi alapellátás legyen ingyenes és minden másért fizetni kelljen? Sorolhatnám még hosszasan, hiszen az IMF minden országnak eddig ezeket mondta… most ennek örülünk?
Én szeretem a hazámat és nem kívánok neki rosszat. Akkor se kívántam, amikor a szocialisták voltak hatalmon és most sem. Akkor is, most is kértem Istent, hogy segítse meg vezetőinket, hogy jó döntéseket tudjanak hozni és hozza el a kiengesztelődést hazánkba. (Azt nem mondhatom, hogy túl sikeres volt az imám, de hát ez van…) Ez a károrom-szökőár nem azt jelenti, hogy tele vagyunk hazaárulókkal – ezt az ostobaságot meghagynám a szélsőjobbnak -, de azt igen, hogy tele vagyunk „belül üres” emberekkel. Hová tűnt a hazaszeretet? Inkább pusztuljon minden, csak a nemszeretem politikust végre bukni lássuk?
De hogy végre a címre, Jákobra és Egyiptomra térjek a hosszú bevezetés után. Imádkoztam és az jutott az eszembe – meg kezembe a Szentírásban -, hogy egy kicsit olyan helyzetben vagyunk, mint Jákob és fiai, amikor a hét bő esztendő után eljött a hét szűk esztendő. Európa – és hazánk, de az egész világ is -, a hét bő esztendő alatti gazdagságot részben okosan befektette, részben elbulizta, eltékozolta. Most aztán jönnek a szűk esztendők. Jákobnak és fiainak is szembesülniük kellett ezzel, kiszáradtak a források, elfogyott az ennivaló… és így vagyunk ezzel mi is. Elfogytak a forrásaink, magunktól nem tudunk túlélni! Be kell vonulnunk Egyiptomba – ez legyen most az IMF és az a nemzetközi rendszer, ahol még vannak tartalékok -, hogy megmaradhassunk. De nem szabad elfelejtenünk, hogyan Jártak Jákob unokái! Mert a kezdetben barátságos fogadtatást hamar követte a leigázás és a rabszolgasors, ahonnét majd csak Mózes tudta kiszabadítani őket Isten segítségével. Ha nem akarunk mi is így járni, akkor imádkoznunk kell bölcsességért, helyes döntésért, előre- és átlátó-képességért, és nem csak vezetőinknek, hanem magunknak és az egész népnek is!
Hogy az őrjöngő káröröm helyét átvehesse az okos hazaszeretet.
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
