Isten építkező szeretetéről
Nem is értjük meg, hogy mekkora ajándék nekünk az Egyház, ha nem látjuk, hogy milyen volt az élet a Szentlélek nélkül, milyen volt az élet az Egyház nélkül. Számunkra természetes dolgok, értékek, igazságok a bűnbeesés óta egyáltalán nem „természetesek” hanem kegyelmi ajándékok!
Ha megnézzük a történelemkönyveket és a különböző kultúrákról szóló leírásokat, akkor döbbenetes dolgokat olvashatunk bennük. Az élet természetes velejárója volt, hogy embereket lehet, sőt kell áldozni az isteneknek. Hogy az embernek a saját gyerekét is lehet, sőt fel kell áldoznia adott esetben, hogy a termés, vagy egy háború kimenetele jó legyen. Az Ószövetség megörökít egy eseményt, amikor az izraeliták megtámadnak egy várost és annak királya végül, hogy megóvja a városát, a saját fiát a városfal tetején nyilvánosan megöli. Tehát az ember még a saját vérét is megölheti, sőt meg kell, hogy ölje, hogy az istenek kegyét kiesdje. De miféle istenek ezek? Gonosz lelkek, amelyek azon a területen uralkodtak, és rávették az embereket erre a szörnyűségre.
Helyes és jó dolog volt, hogy ha az emberek a saját lányukat odavetették valamelyik istenségnek, azért, hogy ott prostituálódjon? Hogy nyíltan felkínálja magát, mint pl. a görög kultúrában? Helyes és jó dolog volt emberáldozatot hozni? Helyes és jó dolog volt, hogy az emberek még elvileg sem egyenlőek, hogy vannak okosabbak és szebbek, gazdagabbak és szegényebbek, sőt rabszolgák? Ez mind elfogadott és jó dolog volt. Az emberek úgy gondolták, hogy ennek így kell lennie.
Senki nem gondolkozott másképp. A Biblia nyomán csak a zsidó kultúra és a keresztény civilizáció volt az - a maga összes bűnével, következetlenségével, időnkénti esztelen és gyilkos tanaival együtt -, amelyik kimondta: Isten előtt mindannyian egyenlők vagyunk és Ő számon kéri rajtunk igazságtalan tetteinket. A szegényt megcsalni égbekiáltó bűn, a prostitúció minden körülmények között elfogadhatatlan, szintúgy a bosszú és a gyilkosságok, csalások és lopások...
Akárhol tértek meg, lettek kereszténnyé az emberek, mindenütt a gonoszság rémítő tetteit látták maguk körül. (Ami persze nem menti fel a keresztény népek felelősségét az általuk elkövetett gonoszságokért.) Amikor a spanyolok az azték kultúrát meglátták és azt, hogy ott húszezer embernek vágják ki a szívét egy-egy “ünnepi istentisztelet” alatt, azt gondolván, hogy ez az isteneknek kedves – sőt egyenesen ez tartja fenn a Nap útját az égen -, jogosan tartották elborzasztó és istentelen civilizációnak azt. Isten megítélte az azték népet néhány száz spanyol emberen keresztül - akik egyébként szintén bűnös emberek voltak. (Szomorú tény, hogy a fehér ember Jézus örömhíre mellett a maga kapzsiságát és hatalomvágyát is meghirdette. Másképp is történhetett volna…) Isten megítélte a hamis isteneket és letaszította őket trónjukról. Afrikában mind a mai napig a népességnek körülbelül a fele animista, ami azt jelenti, hogy különböző gonosz szellemeket imád. Hihetetlenül leterhelt életük van, ahol állandóan ajándékokat kell bemutatniuk azért, hogy a különböző kis isteneket kiengeszteljék. Nem tudtak olyan életformákat kialakítani, ami egy rendezett és kegyetlenségektől mentes életet tesz lehetővé. Nem voltak képesek sem a gyógyításban, sem a kultúra-kialakításban egy szinten túl eljutni, a hamis istenek és a babonás kultuszok fogságában. Ettől persze még ennek az életnek is megvolt a maga szépsége. Hiszen ott is emberek éltek és az Isten valamilyen módon ott is az emberekkel volt. Szólt hozzájuk a lelkiismeretükön keresztül és szerette volna őket felszabadítani a gonosz lélek hatalmas nyomása alól.
Az Özönvíz után Isten először egy ici-pici kaput nyitott. Ezt a kaput egyetlen emberen keresztül nyitotta, mert az Isten mindig az embereken keresztül nyit kaput. Ő nem kőoltáron keresztül nyitott kaput és nem véres áldozatot várva, hanem egy emberen keresztül, akit Ábrámnak hívtak. Azt mondta: én valami egészen újat akarok adni. Én meg akarom értetni az emberekkel, hogy van egy egészen másfajta élet, ami nem adok-kapok üzleti viszonyon alapul, ami nem hatalmon alapul, ami nem azon alapul, hogy kinek van több pénze, vagy kinek van több ereje - hanem szereteten alapul.
Ábrámból Ábrahám lesz és Száraiból Sára. Ábrahámot megragadta Isten szeretete. Átjárta és befolyásolta tetteit. Kiment a földjéről, és ámbár rengeteg állata és egyéb vagyona volt és sok asszonyt vehetett volna magának. Neki nem kellett senki más, csak egyetlen egy asszony - mert szerette. Amikor Sára öreg lett és úgy látszott, hogy nem lehet soha többé gyereke, akkor sem akart más asszonyt. Sára volt az, aki rábeszélte, hogy vegye magához a szolgálót, hogy legalább attól egy gyereke. Mert szerette Ábrahámot és még erre az áldozatra is hajlandó volt. Ábrahám viszont vonakodott, mert a szeretetben választotta magának Sárát. A kiválasztás itt a szeretet kizárólagos gesztusa, hasonlatos Istenhez, aki szintén kiválaszt egy embert, hogy egészen odaadja, kinyilatkoztassa magát neki - és rajta keresztül a többi embernek is.
Isten egészen kiválasztja az embert és egészen odaadja magát az embernek a szeretetben. Ábrahámon, ezen az egyetlen egy emberen keresztül Isten újra belépett az emberi történelembe. Nem csak sugallatokkal, nem csak hatásokkal. Tettével azt mondta: én újra fel akarom építeni, meg akarom újítani ezt a földet. Ki akarom váltani a gonosz uralma alól, hogy amit az első emberpár elveszített, az újra megkerüljön.
Tudjuk jól, hogy az Isten évszázadokon keresztül építkezett. A zsidó nép keletkezése, kifejlődése, a törvény szerint való élete hosszú időn keresztül - mindez rengeteg küzdelemmel járt együtt, de Isten akaratának megértését hozta el az embereknek. Egy olyan országot, amit megint csak akkor értünk, ha azzal hasonlítjuk össze, hogy milyen sötétség volt előtte. Amikor azt mondja Mózes, hogy „szemet szemért, fogat fogért”, az azt jelenti: csak ami kárt okoztak neked, csak azt kérheted számon. Nem rombolhatsz le egy falut, egyetlen házért, nem ölhetsz meg 10 embert egyetlen emberért. Nincs bosszúhadjárat, nincs vérbosszú. Amikor azt mondja, hogy áldozz állatot, akkor ezzel azt is mondja: nem áldozhatsz embert. Nem ölheted meg senkidet, akid van.
Isten fényt hoz a sötétségbe azon a szinten, ahogy azt az emberek akkor megértik. De azt is láthatjuk, hogy egy szinten túl ez nem fejlődik tovább. Mert hiába mutatja meg a törvény, hogy mi lenne a helyes út, van egy pillanat, ahonnan nem tud az ember továbblépni. Nem tudja átugrani azt a szakadékot, ami az Isten és az ember között van, nem képes a törvényt megélni úgy, hogy azon keresztül az Isten lelke szabadon áradhasson.
Ez mindannyiunk gyengesége. Ha a magyar nép kapta volna annak idején a mózesi törvényt, akkor a magyar nép bukott volna el benne. Nincs kivétel, minden egyes emberre igaz: a romlott természete miatt egy szinten túl nem tud az Istenhez közeledni. Ezért Isten maga közeledik felénk.
Isten beteljesítette a tervét – hogy újra békességben és kiengesztelődve együtt élhessen gyermekeivel - megint egyetlen emberen, Jézus Krisztuson keresztül, aki tökéletesen Isten és tökéletesen ember. Jézus megmutatta, hogy létezik és lehetséges egy Istennel tökéletesen egyesült élet. Ez az odaadó szeretet élete Isten felé és az odaadó szeretet élete az emberek felé.
Jézus egészen odaadta magát a Szeretetnek és hajlandó volt még a halált is vállalni, hogy egy kapu nyíljon az Atya felé az embereknek. És Isten kegyelme ezen a kapun, Jézus Krisztuson keresztül kiáradt az egész világra.
Egyetlen kapu elég volt az Istennek, hogy a Föld összes emberét elérhesse. Ez „a remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm. 5, 5). azért, hogy megújítsa ezt az egész világot. Az első keresztény közösségek már világosan megmutatták, hogy létezik egy olyan élet, ami nem a világ szándékai szerint épül fel, hanem Isten akarata szerint. Ahol nem elvetettségben élek, hanem megtapasztalhatom, hogy az Isten szeret engem és én is tökéletesen szerethetek egy másik embert, szerethetek egy egész közösséget. Egészen odaadhatom magam nekik...
Isten folyamatosan munkálkodott és lassan a maga képére és hasonlatosságára kezdte formálni az emberi közösségeket, társadalmakat is. Az európai történelmen és a keresztény civilizációkon megfigyelhető Istennek ez a hatalmas átalakító munkája, áldása és kegyelme. Ő helyezte bele az Egyházon keresztül az európai kultúrákba azokat a kincseket, amelyekkel az egész világ számára példát mutatott. Ő tanította nekünk, hogy az emberek egyenlőek, hogy testvérként kell hogy szeressék egymást, mert minden ember szabadnak születik, önálló és nagyon értékes személyiség. Hogy lehetséges személyes kapcsolat Istennel, mert Ő kiváltott a bűnök alól. Hogy örök életünk van és csak rajtunk áll, hogy ezt hol töltjük el…. Az európai kultúrákon keresztül az Isten az üzenetét képes volt eljuttatni a Földlegkülönbözőbb és a legtávolabbi pontjaira is.
Ez persze ment kanyarok, sötétebb időszakok nélkül. Hiszen a társadalmakat bűnös emberek alkotják és a gonosz lélek is szünet nélkül munkálkodik. Amikor az Isten adott egy áldást egy népnek, hogy ezen keresztül használja őt, a gonosz lélek is odaadta a maga átkát, hogy pusztítsa ezt az áldást. De ettől még az Isten kegyelmei kibontakoztak.
Most olyan világban élünk - bármilyen rossz is ez a világ -, ahol nem lehet csak úgy odamenni és megölni embereket, ahol nem lehet csak úgy elvinni valakit rabszolgának, és ez mind azért van, mert az Isten kegyelme által és az Egyház közvetítésével a népek és nemzetek egy tisztább és helyesebb értékrendet sajátítottak el. Ne gondoljuk, hogy ez olyan egyszerű, vagy magától értetődő dolog. Csak a keresztény Európában fordulhatott először elő az, hogy – egy hosszú és küzdelmes folyamat eredményeként - az asszonyok szabadon tanulhatnak, dolgozhatnak és a férfiakkal egyenlő jogokat élvezhetnek. Soha előtte, semmilyen “fejlett” civilizációban ez nem fordulhatott elő....
(Részlet Sípos (S) Gyula: A Szeretet titkai című könyvéből (A könyv 2006-ban jelent meg, még van belőle kb. 40 példány. Ára 900 Ft, megrendelhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Postaköltséget nem számolunk fel.)
