Szabad-e a problémákról beszélni?
A Ferenc pápáról készült dokumentumfilm tetszett, de nézése közben egyre feszültebb lettem. A film ugyanis kiütött a komfortzónámból és olyan dolgokkal szembesített, amiket szívesebben elkerülnék. (Az biztos, hogy ha egyszer menekülnie kell egy pápának Rómából – mint némely próféciák jövendölik -, az nem teológiai különbségek miatt lesz, hanem azért, mert mi emberek nem szeretünk a valósággal szembesülni.)
Magyarázom a bizonyítványom: amikor megírtam az idei Imanap-levelet, nem gondoltam, hogy ilyen heves reakciókkal (is) fogok szembesülni. (Természetesen kaptam támogató és neheztelő levelet egyaránt, hideget-meleget, és többen, ha nem is értettek velem egyet, azt emberi módon közölték velem, és ezzel semmi baj sincs. Nem vagyok orákulum, nem gondolom, hogy mindig, mindenben igazam van – vagyis gondolnám én szívesen, de ezt még a családom se hiszi el… -, szóval az értelmes párbeszédnek csak örülni tudok.) Már megint hazaáruló bérenc lettem, az ellenség ügynöke és lázító rettenet – és miért?
Mert a levélben – ami egyébként arra szeretne buzdítani, hogy imádkozzunk hazánkért -, leírtam olyan dolgokat, problémákat, amik miatt szerintem imádkozni kell. Nem a kormányunk mellett vagy ellen – hiszen minden kormányunkért imádkozni kellett -, hanem azért, hogy lássuk, mi minden dolgunk van még itt az országban.
Úgy tűnik, mintha az emberek összekevernék az elkötelezettséget a tisztánlátással, vagy pontosítva: csak akkor szeretnek tisztán látni, ha nem róluk (rólunk) van szó. Arról bátran írhatok, hogy a német jobboldali, kereszténydemokrata kormány törvényileg kötelezővé tette a harmadik nem bevezetését (a férfi és nő mellett), és ez nagyon messze esik a krisztusi értékrendtől. Arról is nyugodtan írhatok, hogy a német abortusz-legalizálás miatt hogyan vált szükségessé már a ’70-es években a török (muszlim) munkaerő behozása a német gazdaságba. De ha arról kezdek írni, hogy a magyar, jobboldali és kereszténydemokrata kormány némely intézkedése is messze esik a krisztusi értékrendtől, akkor áruló vagyok. Ha csak megpendítem, hogy az elmúlt években, a jobboldali, kereszténydemokrata kormányunk alatt, gyakorlatilag ugyanolyan szabadon lehetett magzatgyilkosságot elkövetni, akkor ellenség vagyok, mert miért nem arról írok, milyen sok jó dolog történt?
Nos, én nagyon örülök a jó dolgoknak, írok is róla, és hiszek hazánk megújulásában. Ha azonban előre akarunk haladni, akkor szembe kell néznünk azzal, ami nem jó, amit elrontottunk, vagy elrontottak elődeink és bizony azon kell gondolkodnunk, hogyan lehetne ezt jobbra fordítani.
Tudom, hogy ez kellemetlen. A szülőnek kellemetlen, ha az iskolában azzal szembesítik, hogy az ő gyönyörű szép és okos, ügyes gyermeke talán mégsem olyan szuper, mint ő gondolja. De ha erre csak tagadással – vagy ami még rosszabb, a tanár megvádolásával -, válaszol, azzal biztos, hogy csak rosszat tesz a gyerekének is, és önmagának is. A betegnek is kellemetlen, ha szembesítik állapotával, pláne, ha halálos is lehet a betegség. De még mindig jobb tudni a valós helyzetet, mint illúziókban ringatózni egészen addig, amíg már sem segíteni nem lehet, sem a dolgokat elrendezni nincs idő…
Ez a zavaros élet könnyen szorongó, nyugtalan lelkiállapotba hoz minket. Érthető, ha keressük a megnyugvást, a stabilitást – de tévednek azok, akik egy pártot, egy erős embert, vagy egy politikai rendszert tesznek meg kősziklájuknak. Mert kőszikla csak egy van: Jézus Krisztus. Minden építkezés, minden ország, amely nem erre épül, végül óhatatlanul összeomlik. Nekünk tehát azon kell dolgoznunk, hogy ez a krisztusi alap minél mélyebben beágyazódjék életünkbe, hazánk életébe.
Hát ezért múlhatatlanul szükséges, hogy imádkozzunk hazánkért – január 18-án, Árpád-házi Szent Margit ünnepén is -, és értsük is, miért imádkozunk…
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen.
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Az Imanap hazánkért 2019 levél itt olvasható: http://szeretetfoldje.hu/index.php/szent-istvan-orszagaert/10899-imanap-hazankert-level-2019
