Mi történik az országban?
A csütörtök délelőtti csendes szentségimádás alatt (a törökbálinti Szeretetláng kápolnában) úgy éreztem, arra indít a Lélek, hogy nézzem meg a Szeretetláng lelki napló első dátumos (1962. március 4-7) bejegyzésének első bekezdését. Ezt olvastam: „Nem tudom, mi történt az országban. Ezekben a napokban szinte öt percenként térdre kényszerített az Úr, szelíd, kérő hangján, hogy engeszteljem Őt.”
Erzsébet asszony belső motivációja nem csak lángoló Isten-szeretete volt, hanem a családja, hazája iránti szeretete is. Az általam már többször idézett álmában az Úr szintén az ország állapotát mutatta meg neki:
„Egy nagy, fekete korongot láttam. A korong a felhők közepe táján volt, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong bal oldalán különös kinézésű férfiakat láttam, egészen soványakat, majdnem testnélkülieket. Szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Ezekről hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a fő gonoszok. Mikor a korongra pillantottam, épp akkor lettek kész. Valami vasszerű lemezzel takarták el az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, hogy jó munkát végeztek-e. És nagy vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek, munkájuk eredményével meg vannak elégedve. A jobb oldalon fehér felhőkben éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az, csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábainál három személyt (férfit) láttam. Nem tudom, kik voltak, de úgy éreztem, a gonoszok ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a bal oldali személyek közül, aki a legközelebb állt a jobb oldali személyekhez, közel hajolt és így szólt, szörnyű kárörvendően, mint aki egész biztos a dolgában: Ezt aztán vizsgálgathatjátok, ezt jól megcsináltuk. S még azt is mondta, hogy sok bajuk lesz vele. Álmomban én is jól szemügyre vettem a fekete korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkozva nézegettem, hogy miként lehetne a sötétségtől a korongot megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi átlátszó rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többinek, nincs minden veszve, csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert én úgy érzem, sikerülni fog.” (Jézus később elmagyarázza, hogy az a hétrétegű sötét korong a hét főbűn, amivel a gonosz lelkek elfedik az országot…)
„Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert én úgy érzem, sikerülni fog” – erre az optimizmusra és kitartó buzgalomra ma is nagy szükségünk van! Ha ugyanis ma feltesszük a kérdést, mi történik ebben az országban, bár mondhatunk jót is és rosszat is, megnyugtatni nem tudjuk magunkat.
Igaz, sokakat az se érdekel, mi történik az országban. Ezt mutatja az is, hogy a honlapunkra feltett olyan cikkeket, írásokat, amelyek a hazánk valóságos állapotát mutatják be, tényekre, felmérésekre támaszkodva, általában kevesebben nyitják meg. (Jobban szeretik az olvasók azokat a cikkeket is, ahol megmondják nekik, mit is kell gondolni, és kevésbé azokat, ahol az írás az olvasótól várja a véleményalkotást..).
Először azt gondoltam, az adventi időszakban egy sorozatot indítok, ami megmutatja, hazánkat ma milyen bűnök sötétítik el, hiszen a bűnbánat és megtérés az adventi várakozás hangsúlyos része. Ennek előzménye az volt, hogy párhuzamosan végignéztem, a legnagyobb kormánypárti és legnagyobb ellenzéki internetes újságot, és szomorúan kellett látnom, hogy – már csak szóhasználatában is! -, mennyivel több lejárató, manipuláló, féligazságokkal operáló írás van a kormánypárti – keresztény és demokrata? – oldalon. És mennyivel több erőszak és pornográfia és kárörvendés és pletyka. És mennyi cinizmus… Aztán elvetettem a dolgot – miért keserítsem még jobban magunkat?
Döntésemben szerepet játszott egy kis videofelvétel egy mostani parlamenti ülésről. Az üres házban az ellenzéki képviselők interpelláltak (volna), súlyos ügyekben. Az egyszer kormánypárti úr, akihez és akiről a kérdések szóltak, végig tüntetően a laptopját nézegette, világossá téve: nem érdekel, amit mondotok, úgyis azt teszem, amit akarok… (A házelnök pedig, nehogy nagyon elhúzódjon a nap, sorra megvonta a szót az interpellálóktól…) Érdekel még bárkit, hogy ezek bűnös dolgok?
Mi történik ebben az országban? Szeretném azt hinni, hogy még nem tartunk ott, mint Erzsébet asszony, akinek a legnagyobb diktatúra idején az engesztelő ima volt szinte az egyetlen lehetősége. De az biztos, hogy mi sem hagyhatjuk ki, hogy térden kérjük Istent: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
