Nyavajgás helyett

Kategória: Eheti Megjelent: 2018. november 05. hétfő

Unásig hallottuk már: az optimista szerint a pohár félig tele, a pesszimista szerint félig üres. A magyar szerint pedig már rég ellopták a poharat, ami vagy igaz, vagy nem, de sokra azért nem megyünk vele. Egy másik: Az optimista szerint ez a világ a lehető világok legjobbika, a pesszimista meg attól fél, hogy az optimistának igaza van. A magyar azonban berendezkedett ebbe a félős életbe, hogy így magyarázza tehetetlenségeit. Pedig – ezt is ismerjük -, ha valami nem lehetetlen, akkor valaki tehetetlen…

Régebben, amikor még előadásokat tartottam a magyar nemzet hivatásáról, idéztem egy amerikai mondást, ami úgy szólt, hogy „a magyar az, aki utánad megy be a forgóajtón, és előtted jön ki” – ami nem biztos, hogy nagyon hízelgő ránk nézve, mert törtetést is jelenthet, de mindenképp valami aktivitást, lendületet, előre haladást, leleményességet. Milyen messze vagyunk most ettől! (Vagy csak én élek rossz helyen, hogy folyton látom magam körül a nyafogást, mellébeszélést, önigazolást, miért is nem lehet ezt vagy azt megcsinálni?)
A fiatalok nem akarnak, nem mernek megházasodni, a szüleik pedig helyeslik és igazolják ezt félelmeikkel. Pedig mikor legyenek bátrak, mikor merjenek kockázatot vállalni, ha nem fiatalon? Így aztán tejbetök-nemzedéket nevelünk fel, aztán panaszkodunk, hogy gyerekeink  felnőve sem akarják elhagyni a mamahotelt.
Még a kétezres évek elején írtam egy könyvet, amit az akkoriban évente szervezett Szeretet Földje Missziós Iskolában is használtunk. (Talán újra kellene indítani és írni, biztatom magam, hogy megöregedve se tejbetökösödjek el…) Ebben az emberi személyiségnek, mint Isten templomának négy oldalát (a templom négy falát) írtam le: milyen képességeket, tehetségeket ismersz fel magadban, és milyen lehetőségeket, kegyelmeket látsz meg, illetve helyez el Isten az életedben. Ez az önismeret és Isten-ismeret olyan sajátos útja, amin keresztül felfedezhetjük mi mindent kaptunk és hogyan élhetünk vele – illetve, hogyan nem élünk vele, ha félreértjük magunkat és/vagy valami gátolja a kibontakozást.
Az biztos, hogy csak az tud növekedni, amit egyáltalán elültetnek és öntöznek. Sokan nem mernek ültetni, elindulás helyett csak egy helyben toporognak. Indulj el az egyik úton – és Isten megáldja azt. Indulj el a másikon – és akkor ezt áldja meg. De ha nem indulsz el egyiken se, akkor nincs mit megáldani!
Van egy ismerősöm, akinek már több jó ötlete is volt, amit elmesélt, csak épp nem valósított meg. Kissé megkeseredett emberként panaszolta, hogy „mások” valósítják meg, amit ő kitalált. De hát mégse lehet haragudni a „másokra”, akiknek szintén eszébe jutott ugyanaz a jó ötlet, csak bennük volt elég bátorság, hogy amit kitaláltak, azt végig is vigyék!
Milyen szomorú, amikor erős, egészséges fiatal emberek önzésből és félelemből, vagy ki tudja mi okból, de csak tékozolják a napjaikat, sehonnan sehová haladva. És milyen nagy öröm azt látni, hogy valaki elindul, küzd, vállalja a kockázatot, a szenvedést, és előre halad, még akár lehetetlen körülmények között is. Maga Isten ad időnként példát arra, hogy még a lehetetlennek látszó is lehetséges. Nick Vujicic extrém példa, de példa arra, hogy karok és lábak nélkül is lehet szép életet élni, sőt megházasodni és gyereket vállalni.
Volt nekem a főiskolán olyan barátom, aki fiatalon elveszítette az egyik lábát, aztán mégis ott tanult velünk, barátnője volt, zenélt, később megházasodott, gyermeket vállaltak, és újságíróként dolgozik… Ismerek fiatal embereket, akik tartós betegségükkel együtt (és ennek ellenére) megházasodtak, gyerekük született (vagy fog), dolgoznak, építkeznek… így szégyenítik meg a betegek az egészségeseket, a lélekben épebbek a nyavajgókat, az Istenben bízók a mindenkit csak hibáztatókat. Egy hajlott derekú, bottal járó ismerősöm mondta, miután elvett egy csinos lányt feleségül: „az erősebb kutya b…” Ő mert udvarolni, míg a többiek csak álmodoztak…
Nem valami hamis aktivitást akarok hirdetni vagy erőltetni. Nem sikerembereket, reklámfigurákat szeretnék látni, de olyan bátor férfiakat és nőket igen, akik felvállalják az életet annak minden örömével és bánatával, sikerével és kudarcával együtt. Minden magyar megújulás velük kezdődött a történelem során, és ma sem lehet másképp - és akkor „a haza fényre derül…”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés