Jön-e a kegyelmi idő?
Egy ironikus szöveget akartam írni a magyar kereszténydemokrata Jézusról, aki a hegyi beszéd elmondása után a zelóta Simon testőrségének védelme alatt siet a helikopteréhez, indul a Péter által megszervezett megbeszélésre Pilátussal és Heródessel, hogy mikor költözhet be az Antonia-várba. Az út szélén egy vak koldus kiabál (Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam), de a rendőrök még időben eltávolítják… Két beszélgetés azonban új irányt adott az Ehetinek.
Múlt héten, a székesfehérvári szolgálatról hazafelé jövet az autóban beszélgettünk, és az egyik testvérünk azt kérdezte, hogy vajon a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus már annak a kegyelmi időnek az eljövetelét jelzi-e, amit többen megprófétáltak és amire várunk, vagy sem?
Én azt gondolom, hogy ez a kegyelmi idő nem „majd eljön”, hanem jelenleg is benne élünk (ahogy a Szűzanya medjugorjei üzeneteiben nem győzi hangsúlyozni, s amit II. János Pál pápa előkészített és meghirdetett a Nagy Jubileummal), és hiszem, hogy most lehetséges, hogy hazánk – a Kárpát-medence, és az egész világ -, a Szeretet földje legyen… De!
És ennél a „De!”- nél álljunk meg egy kicsit. Mert az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is ilyen kegyelmi idő volt, amikor többszázezren gyóntak és áldoztak – és hogy éltünk mi akkor ezzel a kegyelemmel? Eltékozoltuk. Bár lehetőségünk volt rá, hogy legalább egy ideig még kimaradjunk a világháborúból, mi rohantunk bele (az Országgyűlést is kikerülve, a miniszterelnök egyszerűen csak bejelentette, hogy a hadiállapot beállott, ráadásul még az USA-val is, ki ha mi nem!), minden figyelmeztetés ellenére földet nem osztottunk, a szegények sorsával nem törődtünk, nemzettársainkat vágóhídra küldtük… Így aztán még amit megtarthattunk volna, azt is elvesztettük - írtam már erről bőven, nem folytatom.
Ahogy a mondás tartja, akik nem tanulnak a történelemből, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt és ez a veszély fenyeget most minket is. ebben az új kegyelmi időben.
Jézus jön, hogy meghirdesse „az Úr kegyelmének esztendejét”, amikor „a szegényeknek hirdetik az örömhírt” – és vajon mi milyen örömhírt hirdetünk nekik? Börtönbüntetést és pénzbírságot a hajléktalanak, kilakoltatást az adósnak – ez lenne a kegyelmi esztendő, a Jóbel-év, amikor minden adósságot elengednek és minden bűnt megbocsátanak?
Jézus súlyos szavakkal intette a képmutatókat, hátha felnyílik a vakok szeme és észhez térnek – mi pedig még a csillagokat is lehazudjuk az égről, hogy minden úgy látszódjon, ahogy mi szeretnénk. Elmúlt már a szégyenérzet is, amitől egykor legalább a látszatot őrizni akartuk („ne mi nyerjük a legtöbbet” – ha még emlékszünk erre), maradt a pökhendi gőg és a vagyonnyilatkozatok nyílt hazugsága („családi kölcsönből” költök tízszer annyit, mint a bevallott jövedelmem, na és?).
Már megint „fortélyos félelem igazgat” – nem volt ez másként 1938-ban, de kétezer évvel ezelőtt sem. Ki lépett fel ez ellen? Egykor Jézus Krisztus, és jobb időkben, jobb helyeken Krisztus Teste, az Egyház is, betöltve papi, prófétai és királyi küldetését. Hol vannak a mi prófétáink, és ha megszólalnak, meghalljuk-e a hangjukat?
No igen. Ferenc pápa prófétai szavaira egyik fő megmondó emberünk csak annyit tud mondani, hogy „demens vénember”. Ha egy püspök szól, ha pap, művész, tudós, vagy bármi rendű és rangú ember, az csak áruló, bolond, alkoholista, nemzetközi összeesküvő lehet. Eltávolítani, kirekeszteni, eltüntetni, de azonnal! Tönkretenni, lejáratni, ellehetetleníteni, elüldözni, pénzét elvenni, beperelni… hát így lehet eltékozolni azokat az anyagi és lelki javakat, amiket a kegyelmi idő alatt kapunk. Így öljük meg egyéni és kollektív lelkiismeretünket, így állunk újra a Vádoló, Szétszóró diabolosz, az ördög mellé.
Na de, hogy rátérjek röviden a másik beszélgetésre, ez Kaposváron történt, keresztlányom lakodalmán (még házasodnak a fiatalok, máris reményt kelt!), ahol az örömapával beszélgetve szóba került a nagy megújulás is, amire várunk. Én szóltam néhány szkeptikus szót, amire ez a drága, sok nehézségen keresztül ment, küzdő ember azt mondta (szabadon idézve): lehet, hogy a stadionok azért épülnek, hogy amikor jön a megújulás, és annyian megtérnek, hogy a templomok se tudják befogadni őket, legyenek helyek, ahol össze tudunk gyűlni…
Hát, ha csak úgy nem… (2020-ig is van még két év, előre próféták, előre keresztények, előre!)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
