A sátán megvakításáról
A Szeretetláng Lelkinaplóban többször olvashatjuk, hogy a Szeretetláng megvakítja a sátánt. Hogyan kell ezt értenünk, mit jelentsen ez és hogyan élhetünk vele? Próbáljuk meg az értelmünkkel és a képzeletünkkel megragadni ezt.
Közbevetésként: a képzelettel való megragadás nem képzelődést, fantáziálást jelent. Albert Einstein visszaemlékezéseiben azt írja, hogy minden fontos matematikai áttörést úgy ért el, hogy először elképzelte, hogy mi is történik egy adott szituációban. (Két egymás mellett, de ellenkező irányban azonos sebességgel elhaladó vonatnál mit látnak az ablakban ülők, hogy viselkedik az idő és a fény…) Amit aztán így, intuitívan megértett, azt próbálta matematikai formákban is leírni (relativitás-elmélet). De hasonló módon használjuk mi is a képzeletünket, amikor elmélkedő imában egy szentírási részen gondolkodunk.
A Szeretetláng Lelkinaplóban többféle módon, (képszerűen) próbálja leírni Erzsébet asszony, mi (ki) is a Szeretetláng: az összetartó szeretet tüze, kegyelemmel teljes láng, szent láng, fénycsóva, szelíd fény… de a legfontosabb mégis az, amit a Szűzanya mond neki: Szívem Szeretetlángja Jézus Krisztus. A Szűzanya a szívében teljesen egyesülten él Fiával (a legtökéletesebben, ahogy csak ember élhet), és Jézus Krisztusnak ez a szent jelenléte, fénye és forrósága, egész valósága árad ki ránk az ő szeplőtelen szívéből a Szeretetlánggal. (Nem véletlen, hogy a Napló legfontosabb, Erzsébet asszonnyal újra és újra átelmélkedtetett imádsága az egyesülés imája: Add, hogy lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az örök Atyához irgalomért! Ámen.)
A Naplóban Erzsébet asszony többször leírja, ahogy Isten engedi neki megérezni, hogy amikor a Szeretetláng kiárad, a sátán világtalanná válik, erejét veszti. „Nagyon érdekes dolog történt, vagyis inkább úgy kell írnom, hogy amint éppen kis lakásomba mentem este, útközben a sátán keserves nyögését és szemrehányását kellett hallanom. Elpanaszolta nekem, hogy ő már nagyon régen gyanította azt, hogy személyemmel kapcsolatban neki nagyon nagy baja keletkezik. Azért is igyekezett ez időtől kezdve engem állandóan szemmel tartani, és tovább panaszkodott, hogy mégiscsak sikerült kiszabadulnom mindig karmai közül, pedig ő minden eszközt latba vetett, és mégis a vesztes fél lett. Amint kis szobámig elértem, mely a kert végében van, velem jött, vagyis csak tapogatózott, mert mint világtalan, tehetetlen a közelemben. Már azelőtt is éreztem világtalanságát és tehetetlenségét, de volt idő, amikor éreznem kellett gyűlölettől villogó és bosszútól szikrázó szemeit, melyek akkor még félelemmel töltötték el egész lényemet.” (1965.06.04.)
Képzeljük el, milyen az, amikor egy sötét szobába bevilágítanak. Hirtelen napvilágra kerül minden, amit addig eltakart a homály, minden rendetlenség, kosz, piszok. Az ott rejtőző, fészket rakott éjszakai bogarak, állatok menekülnek a fény elől, ha ugyan van nekik hová. Így világít be természetünk rendetlenségébe, megtörtségébe és konokságaiba Isten „szelíd fénye”, a Szeretetláng, és ha van ott a gonosz léleknek bármi megkötözöttsége, elnyomása, aknamunkája, az lelepleződik. Amikor pedig Jézus Krisztus belép lelkünk szobájába, az ott tanyázó gonosz ezt nem tudja elviselni. Számára a fény, a világosság, az igazság, a szentség, a szépség és tisztaság már csak kín, ami elől – Isten erejénél fogva, de saját megromlott természete által is kényszerítve -, menekülnie kell.
A sátán tehetetlenné válik, mert eszközeit nem tudja használni. Viszályt akar szítani, de mi Isten békéjében vagyunk. Haragot akar, de mi megbocsátunk. A szorongás és félelem lelkétől megszabadulunk Isten békéjében. Gyötörni akar, de nem tud áthatolni a bizalom és hit erős falán. Ismeri a bűn, a hatalom, az erőszak és a csábítás nyelvét, de nem érti a szeretet logikáját és erejét - világtalan, mert azt sem látja, ami az orra előtt van.
Milyen csodálatos szabadságban élhetnek Isten gyermekei! „Mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8, 37-39)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
ui.: Ma (október 15. hétfő) este 7 órakor lesz az Eloldozva szeminárium 2. előadása, amit élőben közvetítünk a youtube-csatornánkon. Ha érdekel a téma, gyere, és nézd meg (fent van az első előadás is): https://www.youtube.com/user/szeretetfold
