Ne féljetek, féljetek…
Sok okos gondolattal, pszichés technikával, gyakorlattal próbálták, próbáltuk már orvosolni belső félelmeinket, szorongásainkat. (Gyerekkoromban rendszeresen átmentem a sötét pincesoron, amitől féltem – átmentem, de a szorongást azért éreztem.) Jézus gyökerében ragadja meg a problémát, amikor elmondja, kitől féljünk és kitől ne – és rögtön gyógyírt is kínál.
Legelőször is, Jézus nem tagadja a félelem tényét, ahogy mi buta szülők szoktuk a gyerekeinknek, önmagunknak és társainknak. Nem mindegy azonban, hogy a félelem kire, mire irányul és mennyire valóságos. Ahogy a közmondás is tartja, jobb félni, mint megijedni. Aki a sínen állva nem fél a közeledő vonattól, annál valami hibázik. A félelem természetes önvédelmi reakció is lehet, segítség az életben maradáshoz – ugyanakkor rettenetes csapás, ami gúzsba köt és megdermeszt. Átok, ami lesújt az első emberpárra, amikor elszakadnak Istentől: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” (Ter 3, 10) Rettegés, félelem, ijedség, elrejtőzés, szorongás, nyugtalanság – ki ne ismerné ezeket?
Jézus Krisztus ismeri övéit, látja tanítványai félelmét és szorongását, amikor azok hallani sem akarnak mesterük elítéléséről, haláláról. Mindenhogyan menekülnének ettől, illetve attól, hogy mi történne velük, ha Jézust valóban megölnék. Tagadás, elterelés, elnyomás – hát nem ezt tesszük mi is? Jézus válasza minderre az elevenükbe vág, de újragondolásra késztet minket is arról, kitől is féljünk és kitől ne:
„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül.
Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti a verebeknél! Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt 10, 28-32)
Kik tudják megölni a testet? Nyilván az emberek, illetve a gonosz lelkek, akik mögöttük állnak. De ki tudja megölni a testet és az örökéletű lelket is? Az ember bizonyosan nem. Az örökéletű lelket a gonosz lélek sem, mert maga is csak teremtett (és elbukott) lény, aki végső soron ugyanoda, a gyehennába, a pokolba kerül. Kitől féljünk tehát? Istentől, a Mennyei Atyától – ez viszont ellene mond tanításainknak, miszerint Isten szeret minket és életét adta értünk… (Pontosabban ellene mondana, ha a Szentlélek hét ajándéka közül az egyik nem pont az istenfélelem ajándéka lenne – ennek tárgyalásába azonban most nem megyünk bele, mert ebben a beszédében Jézus sem ebbe az irányba halad tovább.)
Jézus, miközben tudatosítja, hogy egyedül Istennek van hatalma létünk teljességét ellenőrzése alatt tartani (félelmetesebben: azt tenni velünk, amit csak akar), azt is nyomatékosítja, hogy Isten nem kényúr, hanem Gondviselő, aki kézben tart mindent és épp azért nem kell félnünk, mert Isten, a mi szerető Atyánk, teljes figyelemmel fordul felénk még a legkisebb dolgokban is (még a hajunk szála is számon van tartva). Aki tehát Istenhez tartozik, hozzá ragaszkodik, annak léte teljes biztonságban van, és ez így van akkor is, ha földi élete épp veszélyeztetve van. Az egyetlen valódi konfliktus, aminek életünk a tétje, az nem köztünk és a másik ember, köztünk és a világ, köztünk és a gonosz lelkek, hanem csak köztünk és Isten között lehet. Jézus azonban nem kevesebbet tesz, mint önmagát adja teljes garanciául nekünk (védőügyvédként is, mint ahogy az általa elküldött Szentlélek, Paraklétosz is az).
Lehet, hogy problémáink vannak, lehet, hogy kísértésekkel és bűnökkel küzdünk, lehet, hogy félünk és szorongunk, de Jézus, aki végtelenül nagyobb, erősebb (és szebb, okosabb, irgalmasabb, stb.) mint mi, mellettünk áll, és ha megvalljuk őt az emberek előtt, akkor Ő is megvall, azaz magáénak, hozzá tartozónak ismer el minket az Atya előtt. „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet:kitől kellene remegnem?” (Zsolt 27, 1)
Akik elfogadták Jézust uruknak és megváltójuknak és befogadják életükbe, tanúsíthatják, Nincs ennél egyszerűbb és hatékonyabb, teljesebb és biztosabb gyógymód a félelem és szorongás ellen, és ez a szabadság örök életen át tart…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
