Ferenc pápa, mint lakmuszpapír
A lakmuszpapír csak egy kis csík, de ha belemártjuk a folyadékba, megmutatja mennyire savas vagy lúgos az anyag. Most szegény pápánkat használom így – ha szabad ezt írni -, mert az ő szavaihoz és tetteihez való viszonyulásunk is megmutatja, mi mit gondolunk kereszténység és Krisztus-követés alatt.
Már persze, ha engedjük egyáltalán megvizsgálni magunkat e pápai lakmuszpapírral, mert vannak, akik - csapdába esve -, ezt eleve elutasítják. Ilyen csapdába estek a Nagy Figyelmeztetés fedőnevű „magánkinyilatkoztatás” követői. E jóslat ugyanis még XVI. Benedek pápasága alatt előre kinyilatkoztatta, hogy a következő pápa az ördögtől lesz – ami ugye egy előzetes lejárató kampány, de ebbe most ne is menjünk bele. Amikor aztán Ferenc pápát megválasztották, és már az első mondata a szokásos „Dicsértessék…” helyett a „Jó napot kívánok” volt, máris igazolva látták a jóslatot. Így aztán hiába, hogy a pápa azóta se tagadta meg a szentmisét és az oltáriszentséget (mint megjósolták), sőt épp ellenkezőleg, ők szorgosan gyűjtenek minden lehulló kis morzsát, véleményt, amivel igazolhatják egyre tarthatatlanabb véleményüket. Így aztán legyenek bármily buzgó, szentéletű emberek, a ferenci lakmuszpapírral nem vizsgálhatók. (Bár kijönnének végre ebből a csapdából, mily nagy hasznára lehetnének az Egyháznak!)
A katolikus egyháztól elszakadt keresztény testvérek egy része örömmel fogadta Ferenc pápaságát. Amikor egy nagy amerikai pünkösdi karizmatikus keresztény összejövetelre a pápa biztató üzenetet küldött, neves amerikai keresztény vezetők szólították fel gyülekezeteiket, hogy hagyjanak fel a katolikus egyházzal szembeni támadásokkal. Ugyanakkor más vezetők óriási veszélyt látnak ebben. Hazánkban a Hit Gyülekezete hetilapjában nagy cikkben mondanak el minden összegyűjthető rosszat a pápáról, hozzá téve, hogy ez különösen hazánk ellen irányul, hiszen ide dedikálta a pápa a 2020-as az Eucharisztikus Világkongresszust, lám, a missziós kereszt is tele van ereklyékkel (fő-fő bálványimádás!), és a pápa pártolja a népi vallásosság különböző formáit is - éberség, elvtársak, éberség! (Lám, így kerül a hitgyüli és az MDM egy platformra – ki gondolta volna?)
Vannak, akik a kereszténységben elsősorban kulturális és civilizációs erőt és eszményt látnak. Jogos ez, hiszen az is, és jogosan féltjük keresztény örökségünket a hamis vallásoktól és Isten-ellenes ideológiáktól. A lakmuszpapír azonban kimutatja, mikor csúszik el a „fókusz” a krisztusi középponttól más irányba, például egy hamis önféltés felé. Nemrégiben a hazai nemzeti média nagy örömmel adott hírt arról, hogy egy olasz felmérés szerint csökken a pápa népszerűsége, főleg a fiatalok körében, és ennek oka elsősorban a migráns-kérdésben elfoglalt pápai álláspont. (A pápa ugyanis a határok jogos védelme mellett hitet tesz a felebaráti szeretet krisztusi parancsa mellett is.) Szomorú az, amikor evilág örül és vele örülnek azok a keresztény emberek is, akik a megoldást nem elsősorban a krisztusi örömhír megélésében és terjesztésében (győzelmében), látják, hanem – jelen esetben -, az egyoldalú elzárkózásban és kirekesztésben. A félelem és harag légkörében azonban egyre távolabb kerülünk attól, amit állítólag megvédeni szeretnénk…
Vannak aztán olyan buzgó testvérek, akik a dogmák szilárdságát látják megrendülni az új pápától. Ennek oka, hogy Ferenc pápa bátran fel meri tenni azokat a kérdéseket is, amelyeket az egyházunk évtizedek óta a szőnyeg alá söpör. Püspöki szinódusokat hív össze (kollegialitás), munkacsoportokat alakít, „kikezdi” a kúria hatalmát. Bár egyetlen katolikus dogmát sem kérdőjeleztek meg azóta sem (sőt!), az egyházban, mint egyetlen szilárd pontban megkapaszkodók veszélyben érzik magukat, hát farkast kiáltanak. Pedig érdemes lenne megnézni magunkat a lakmuszpapírban, nem merevedtünk-e meg túlságosan, nem vált-e embertelenné a mi „szilárd hitünk”, nem váltunk-e olyan törvénykezőekké, mint annak idején a farizeusok és törvénytudók…
Ferenc pápasága arra is rávilágít, hogy egyházunk világegyház, nem azonosíthatjuk azt a mi európai szokásainkkal. A keresztény tradícióink fontosak, számunkra megszokottak, de a többi földrész tradíciói, liturgiái szintén azok. Csak azért, mert valaki nem úgy keresztény, ahogy mi megszoktuk, még nem ok arra, hogy gyanakodva nézzünk rá.
Igaz azonban az is, hogy a pápa senkit sem biztat egyénieskedő megoldásokra. A személyes buzgóság sem ad felmentést a közösségi, egyházi szabályok és felelősségek alól. Bizonyos helyzetekben a pápa szigorúbb, mint elődei, kevésbé tolerálja a bűnöket és visszaéléseket (még bíborosi szinten sem, ahogy néhányan ezt megtapasztalhatták, a hírek szerint). Tisztulást ígért és tisztulást is akar. Ebben is meg kell vizsgálnunk magunkat: Ferenc pápa látszólagos lazasága és belső szabadsága nem vezet-e félre minket, hogy aztán olyan dolgokat is megengedjünk magunknak, amit ő sohasem tenne.
Végül egy utolsó gondolat: forduljunk a forráshoz, olvassuk Ferenc pápa beszédeit, illetve a hivatalos pápai dokumentumokat (enciklika, buzdítás), akkor látni fogjuk, hogy abból egy krisztusi egyházfő képe rajzolódik elénk.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
