Miért ez a főparancs?
Zeusz nem várta el, hogy szeressék. Síva sem követelte ezt követőitől. Buddha beszél ugyan irgalomról, de csak mellékesen, a célja a minden kötöttségtől, így a szeretet kötöttségeitől való megszabadulás is. A népek istenei követelhettek áldozatokat, engedelmességet, rítusokat, de az emberek szeretete különösebben nem érdekelte őket, még azoké sem, akiket elcsábítottak (mint pl. Zeusz Európét).
Mi a főparancs? Amikor az írástudó ezt kérdezi Jézustól, szinte értetlenkedünk, hiszen számunkra olyan egyértelmű, mi is az. Szegény törvénykezők – sajnálkozunk -, több, mint ötszáz parancsolatot kellett megtartaniuk, nem csoda, ha eltévedtek. Milyen nagy tévedésben vagyunk! A zsidó nép fent említett parancsolatai az élet egészét átfogták és szabályozták. Nekünk vajon ehhez hány törvény kell? Polgári törvénykönyv, büntető törvénykönyv… hiszen talán csak kresz-szabályból több van, mint ötszáz! (És ha valaki most feltenné a kérdést nekünk, vajon melyik a legfontosabb kresz-szabály, egyforma választ adnánk-e rá? Az „állj, elsőbbségadás kötelező”? Vagy a jobbkéz-szabály?) És az egyházi törvénykönyv hány paragrafust tartalmaz? És akkor a bevett szokásokról még nem is beszéltem – hiszen már az is baj, ha esetleg nem úgy vetek keresztet a templomban, ahogy a többiek! (Mert nem úgy, nem akkor és nem ott kell térdet hajtani… az egyes lelkiségek és stílusok eltérése miatti kiátkozásokról nem is szólva…)
Jézus válasza sem magától értetődő. Miért is ne lehetne pl. főszabály a szombatnapi nyugalom, ami már a Teremtés könyve elején is szerepel? Ehhez is lehet érveket sorakoztatni, és sorakoztattak is bőven…
„Jézus így felelt neki: Az összes parancs közül a legelső ez: Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Ez az első parancsolat. A második pedig ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!’ Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” (Mk 12, 29-31)
Legjobb lesz, ha elismerjük, hogy Jézus válaszának már a legelső mondata is problémát okoz nekünk. Szavakban elismerjük ugyan, hogy az Úr az egyetlen Isten, de a tetteinkből nem ez derül ki. Ha ugyanis az Úr az egyetlen Isten, és ráadásul őt kell szeretnünk teljes szívünkből, teljes lelkünkből, elménkből és minden erőnkből – ennek pedig mintegy lakmuszpapírjaként, felebarátunkat, mint önmagunkat -, akkor el kell ismernünk, hogy sok kis istenség van még az életünkben, akiket döntéseinkben Isten elé helyezünk. Család, karrier, siker, pihenés, étel, ital, tévé, számítógép, azaz önmagunk…
A szeretet csakis azért lehet a főparancs, mert Isten maga a Szeretet, és Isten csak azért lehet Szeretet, mert Szentháromság, mert egy Isten három személyben: a három személy tökéletes belső közössége, odaadottsága és önazonossága ugyanis csak szeretetben képzelhető el.
A szeretetnek mindig irányulnia kell valakire, különben nem tud szeretet lenni. A főparancs ezért irányítja az ember egész személyiségét egyrészt Isten – minden szeretet forrása, középpontja és beteljesítője -, másrészt az embertárs felé. Ha csak önmagam felé irányulna – és a másikra csak annyiban, amennyiben ez nekem jó -, akkor megszűnne szeretet lenni.
Most már könnyen megérthetjük, hogy Zeusz, Síva és a népek istenei miért hamis istenek – mert akaratuk középpontjában önmaguk állnak, ők az önszeretet bálványistenei, szemben Istennel, aki Jézus Krisztusban megmutatta a valódi természetét, amikor meghalt értünk, hogy életünk legyen Őbenne, örök életünk a Szeretetben.
A szeretet a legegyszerűbb parancsolat, hiszen a szívünkbe van írva a vágy, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Ugyanakkor a szeretet a legnehezebb parancsolat, mert megélése egész valónk elajándékozását igényli, márpedig önmagunkat elajándékozni, önmagunktól megszabadulni szinte lehetetlenség. Tulajdonképp Isten – a Szeretet -, nélkül lehetetlen is.
Drága Istenünk! Ajándékozz meg minket önmagaddal, hogy szeretve legyünk és szeretni tudjunk, betöltve a főparancsot, most és mindörökké! Ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
