A szeretet forradalma
A múlt heti keddi szentségimádáson a Szeretetláng kápolnában úgy éreztem, arra hív minket az Úr, hogy kezdjük el (mi is) a szeretet forradalmát, legyünk ebben elöl járók. De mit is jelent a szeretet forradalma? Először néhány történet jutott az eszembe:
Tarnóczy Marika mesélte: az érdi tanodába járni kezdett egy nagyon vad cigány kisfiú. Ő tanult vele – türelmesen, szelíden, ahogy lehet -, de nem volt könnyű dolga, mert a fiú tele van daccal, indulattal, vadsággal, senkiben sem bízik, hozzá sem lehet érni. Egyik nap aztán a fiú egyszer csak hátulról (!) átölelte, és azt mondta neki, hogy ő mindig ide akar járni, és tanulni akar… ez a szeretet (apró?) győzelme.
Egyik közösségi tagunknak családi vállalkozása van. Tavaly gyakornokként náluk dolgozott meghatározott ideig egy fiú, aki elég kiegyensúlyozatlan személyiség volt (szépen fogalmazva), nem volt könnyű vele az élet, de ez az asszony szépen végig csinálta vele a közös munkákat. Erre idén jött hozzájuk egy másik fiú, aki kinézésre is elég rémítő, nagy test-tetoválással, füle kinyújtva… őt is elvállalta. Ez a szeretet forradalmának próbatétele. Eszembe jutott Tevje, a tejesember a Hegedűs a háztetőn című filmből. Neki sorban házasodnak a lányai, s az ortodox zsidó hagyománytól és szokástól egyre távolabb eső férfiakhoz mennek hozzá. Végül az utolsó lánya egy nem zsidó, hitetlen, ateista forradalmár fiút választ, akivel ráadásul rögtön száműzetésbe kell mennie Szibériába… Szegény Tevje, egyre újabb próbatétel elé kerül, hiszen ha szereti a lányait, engednie kell nekik, miközben egész lénye tiltakozik a választásuk ellen…
Igen, Isten újra és újra próba elé állít minket, hogy egyre jobban megtanuljunk szeretni – és amikor azt hisszük, hogy mi már szerető szívűek vagyunk, olyan helyzetbe hoz minket, hogy rádöbbenjünk, még bőven van hová előre mennünk! Én is így jártam néhány évvel ezelőtt, amikor eljöttem az iskolába napközis tanárnak. Én azt hittem, szerető szívű vagyok – hiszen könnyű úgy szeretni, ha általában olyan helyzetben vagy, ahol szeretnek és elfogadnak. De mi történik akkor, ha egy csapat dacos, engedetlen és lázadó kiskamasz vesz körül? Én simán elbuktam és bizony tanulnom kellett, hogyan is szeressem őket, hogyan találjak utat hozzájuk…
A szeretet arra hív, hogy lépjünk túl képzelt határainkon, lényünk önközpontúságán, önigazolásán, biztonsági vágyán, egészen Isten szeretetére hagyatkozva. Hiszen Ő az, aki előbb szeretett minket, Ő az, aki mindig és örökké szeret minket és Ő az, aki nem hagy el bennünket soha. Ha pedig minket így szeretnek, akkor nekünk is így kellene szeretni!
El kell ismernem, nehezen megy ez nekem. Hétvégén a feleségemmel Budapesten sétálgattunk és a hídon ott kéregetett két koldus. Az egyiknek adtam, a másiknak nem, és meg is magyaráztam Manócskának: a maskarába bújt asszonyról messziről látszik, hogy csak a koldusmaffia tagja, annak nem adtam, a másik meg egy öreg csöves, annak adtam… De ki jogosított fel engem arra, hogy ilyen különbségeket tegyek? Jézus Krisztus – a szeretet legnagyobb és örök forradalmára -, azt mondta: „aki kér, annak adj”! Jogos ez Tőle, hiszen Ő is ad, amikor kérünk – ha pedig én (aki Isten tisztasága és szentsége előtt valószínűleg koszosabb és bűnösebb vagyok, mint előttem a koldus), bármikor kérhetek és kapok is Istentől, akkor milyen alapon ítélkezem az embertársam felett?
A saját önszeretetem alapján. Isten viszont arra hív minket, hogy merjük elengedni önmagunkat Őérte, a Szeretetért. Hiszen végül csak oda lyukadunk ki, hogy Isten nélkül szeretni sem tudunk. Milyen nagy szükségünk van a Szentlélekre, a Szeretet Lelkére! Milyen nagy szükségünk van a Bátorítóra, a Védőügyvédre, az Erősség Lelkére, a hit és bizalom ajándékára! Milyen nagy szükségünk van arra, hogy sebzett szívünk, lelkünk gyógyuljon, rossz tapasztalataink emlékeiből eltűnjön a keserűség, harag, szorongás és mindaz, ami megakadályozza, hogy nagylelkű és szeretetteli életet tudjunk élni!
Böjte Csaba először befogadott egy gyereket, aztán még egyet, aztán még egyet – és most ötezer gyereket etet, itat, gondoz Isten kegyelméből. Bátran válaszolt a szeme előtt lévő kihívásra – ilyen kihívás pedig előttünk is áll: a családunkban, a közösségünkben, a szolgálatunkban, egyházunkban és hazánkban. Csak menjünk előre, lépésről lépésre, próbáról próbára, győzelemről győzelemre, még ha kudarcok között is – és hazánk valóban a Szeretet földje lesz!
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
