Ferenc pápa: Tanuljuk meg Zakeustól, hogy ne veszítsük el a reményt!
Lábadozása miatt április 2-án délelőtt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézisének szövegét. Ez folytatása a Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló jubileumi katekézissorozatnak. Ezekben a hetekben a katekézisek Jézus találkozásait veszik sorra. A mai beszéd témája: Zakeus – „Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5). Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Goretti Szent Máriáról
Kiskamasz koromban kaptam Olaszországban élő és dolgozó szalvátor rendi betegápoló apáca nagynénémtől egy Goretti Mária érmét. Mivel olyan korú voltam, mint Mária a vértanúságakor, mélyen megérintett a története. Évekig a nyakamban hordtam az érmet, sajnos a benne lévő, Mária sírjából való föld már kihullott.
Gallagher érsek: Ha valaki tényleg komolyan békét akar, abbahagyja a bombázást
Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkár március 27–30. között hazánkba látogatott. Március 30-án, a szentmise után a Szent István-bazilikában exkluzív beszélgetés keretében kérdeztük (Magyar Kurir) a vatikáni „külügyminisztert”.
Különös történet az isteni gondviselésről
1950-ben egy este felrobbant egy nebraskai templom, mindössze öt perccel a kóruspróba tervezett kezdete után. Tizenöt ember közül, akiknek akkor ott kellett volna lennie, egy sem sérült meg, mert mindenki késett, még senki sem érkezett meg, amikor az épület összeomlott:
Boldoggá avatják Orosz Péter Pál görögkatolikus mártír papot Kárpátalján
Orosz Péter Pál görögkatolikus pap boldoggá avatásának szertartására május 3-án, szombaton 11 órakor (magyar idő szerint 10 órakor) a Huszti járásbeli Bilkén kerül sor, ahol – sok más település mellett – lelkipásztori szolgálatát végezte. A boldoggá avatás szertartását Grzegorz Ryś bíboros, łódźi érsek vezeti.
Elherdált milliárdok
Március 19-én az Állami Számvevőszéknek három olyan jelentése is megjelent, ami többé vagy kevésbé kapcsolódik a Magyar Nemzeti Bankhoz. A legnagyobbat az MNB alapítványi vagyonának felhasználásáról szóló jelentés ütött, az ÁSZ ugyanis hatalmas vagyonvesztést és más súlyos problémákat azonosított, de a Számvevőszék egy külön jelentésben ellenőrizte a jegybank működésének szabályszerűségét is.
Krónikusfáradtság-szindróma és a Covid
Egy friss kutatás szoros összefüggést talált a krónikusfáradtság-szindróma kialakulása és a koronavírus-fertőzés között. A betegek a felépülést követően is tapasztalták az életminőségüket negatívan befolyásoló tüneteket – derült ki egy több mint 15 ezer ember adatait vizsgáló amerikai tanulmányból.
Ferenc pápa: Legyünk a gyógyulás eszközei felebarátaink számára!
Mivel a Szentatya még gyenge, és a lábadozás időszakában szigorúan pihennie kell, március 30-án nem tudta együtt imádkozni a szokásos Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel és zarándokokkal, a Szentszék viszont közzétette a nagyböjt negyedik, ún. Laetare vasárnapjára készített beszédének szövegét, melyben a napi evangéliumi szakasz mellett néhány aktuálpolitikai teendőről is szól. Az alábbiakban a Szentatya által készített teljes szöveg fordítását közreadjuk.
Keresztény humor
Poncius Pilátus: József, én ezt nem értem. Az egyik leggazdagabb ember vagy a környéken, kisebb vagyont költöttél sírhelyre a magad és a családod számára, és az egészet oda akarod adni Jézusnak?
Arimateai József: Igen, de csak hétvégére...
Van-e összefüggés a tetoválás és a rák kialakulása között?
A Dél-dániai Egyetem (SDU) kutatásából kiderült, hogy a tetoválások hosszú távon milyen hatásokkal bírnak, többek között azt vizsgálták, hogy az ehhez használt tinta rákkeltő-e. Áttekintették a Danish Twin Tattoo Cohort adatait, amely egy 2021-ben készített bázis, amely ikerpárok tetoválásaival foglalkozik.
Ferenc pápa: az Úr megbocsátása reményforrás, őrá mindig számíthatunk
Az irgalmasság misszionáriusai március 28–30-án tartják szentévi zarándoklatukat Rómában. Március 29-én a Szentatya üzenetet küldött az irgalmasság misszionárius papjainak jubileumi zarándoklatuk alkalmából. Az üzenet átadásával Rino Fisichella érseket bízta meg. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes üzenetének fordítását közreadjuk.
