Megnyitották a Betlehemi jászol kiállítást a Szent István-bazilikában
December 16-án került sor a budapesti Szent István-bazilika lovagtermében a Betlehemi jászol kiállítás pályázati eredményhirdetéssel egybekötött ünnepélyes megnyitójára. A Magyar Kézművességért Alapítvány 28. alkalommal rendezte meg a tárlatot, hogy ápolják a betlehemkészítés hagyományát. Az ünnepségen beszédet mondott Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa. (A kiállításon a Szeretet Földje Alkotóközösség tagjainak munkái is láthatóak.)
Öt-tíz éven belül robbanhat az Antarktisz ketyegő jégbombája
A tudósok drámai változásokra figyelmeztetnek az Antarktisz egyik legnagyobb gleccserénél, amely a következő évtizedben szétrepedhet és elolvadhat. "Ha pedig ez bekövetkezne, az valóban a civilizációnkat fenyegető katasztrófa lenne, mert a többméteres vízszintemelkedés már nemcsak olyan tengerparti városokat fenyegetne, mint Miami, Hamburg vagy Hongkong, hanem a tengerektől, óceánoktól messzebb fekvő lakott területeket is."
Tíz mondat Ferenc pápától a 85. születésnapján
Mindig fenyeget a veszély, hogy az emberek és nem Isten elképzelése szerinti Messiást hirdetünk.
Az áltudományos forradalom szerkezete
Szakértők attól tartanak, hogy a tudományellenesség terjedése a nyugati civilizáció vesztét fogja okozni, a vírusszkeptikusok és a lezárások kritikusai viszont a leselkedő orvosdiktatúrától tartanak, amelyben a szabadságjogokat feláldozzák az egészségügyi intézkedések oltárán. A tudományos intézkedések egyre jobban megosztják a nyugati társadalmakat, és ennek jeleit Magyarországon is látjuk. Hogyan változtatja meg a tudományhoz való viszonyunkat a járvány okozta válság? Ez a cikk, mely az eredetileg a Eurozine-en megjelent írás rövidített változata, ezeket a kérdéseket járja körül.
Teréz anya nővéreit zaklatják
Két napja Teréz anya nővéreinek egy árvaházában rendőrségi nyomozásba kezdtek Gujarat államban, mert bejelentést kaptak, hogy a nővérek hindu lányokat próbálnak áttéríteni a kereszténységre, amivel törvényt sértenek. Az eset nem egyedülálló, egyre több helyen támadják valamilyen módon a szeretet misszionáriusait India szerte.
Ferenc pápa: Ne féljünk a csendtől, a csend nagyon jót tesz nekünk!
A Szentatya folytatta a Szent Józsefről elkezdett katekézissorozatát. Józsefet mint a csend emberét állította példaképül a hívők elé. Az audiencián egy kisebb magyar csoporttal is találkozott a Szentatya, melynek tagjai ajándékokat adtak át, ő pedig megígérte nekik, hogy újra eljön Magyarországra. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
II. János Pál pápa a misszióról
„A misszionárius tevékenységre való sürgős szükség a Krisztus által hozott és tanítványai által megtapasztalt élet radikális szabadságából is ered. „Ez az új élet Isten ajándéka, és az embernek el kell fogadnia, és engednie, hogy növekedjen benne, ha a Krisztus-hasonlatossághoz való szerves elhívására akarja érvényesíteni magát. Az egész Újszövetség egy himnusz az új élet tiszteletére azoknak, akik hisznek Krisztusban és az Ő templomában élnek. " (Redemptionoris Missio)
Boldog Brenner János vértanú, áldozópap
A 2018. május 1-jén boldoggá avatott vértanú lelkipásztorra, Brenner Jánosra emlékezünk december 15-én. Kérjük közbenjárását!
„Isten áldjon meg minden magyar embert!” – Még több afrikai gyerek angyalkája lehetünk
A Nyolc Boldogság Közösség – a Magyar Kurír és az Új Ember médiatámogatásával – karácsonyi adománygyűjtést szervezett a bangui gyerekek részére, amely még december 15-éig tart. Balog Márta nővért kérdeztük a közép-afrikai köztársaságbeli misszióról és a gyűjtés eddigi eredményéről.
Hogy ne legyen önző a gyerekünk
Ha nem szeretnéd, hogy egoista, önző, másokkal nem törődő felnőtt váljon belőle, érdemes lehet kikerülnöd néhány gyakorinak mondható hibát, többek között a következőket.
Az év hőse lett Karikó Katalin
Hétfőn kiderült, hogy a Time Elon Muskot választotta meg az év emberének, az amerikai magazin azonban több címet is adományoz, az év hőse pedig többedmagával Karikó Katalin lett a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztésében vállalt szerepéért.
