Száz éve nem volt ilyen sekély a Balaton

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. május 10. kedd

Az első negyedév csapadékmentes időszaka a Balaton vízállására is kihatott, ami 1921 óta nem volt olyan alacsony, mint márciusban, a néhány esős nap csak kismértékben javított a helyzeten.

A Balatonnál száz éve nem volt példa ilyen alacsony vízszintre, amit az elmúlt hetek esőzése csak kismértékben, 104-105 centiméterre emelt.
Egészen mostanáig szélsőségesen vízhiányos állapot jellemezte a Balaton vízháztartását . A tó vízforgalma, vagyis a csapadék, a hozzáfolyás és a párolgás együttese a január–márciusi időszakban 1921 óta, vagyis amióta rendelkezésre állnak ellenőrzött adatok, a legalacsonyabb értéket mutatta – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Hozzátették: Nem valószínű, hogy rendeződik a jelenlegi állapot, ezért az üdülési szezon végére akár 77 centiméterre is csökkenhet a vízszint.
A tó vízgyűjtőjére a 30 év átlagának 47 százaléka hullott, tehát ez a megszokott mennyiség felét sem éri el. A hatóság kiemelte, hogy hosszan tartó aszályról van szó, ami fokozottan érinti tavainkat, a 2000-es évek óta a tavalyi már a nyolcadik alkalom volt, hogy negatív vízállást regisztráltak a Balatonnál.
A hivatalos adatok szerint április utolsó hetében az ország nagyobb részén átlagosan 15 milliméternyi csapadék hullott, a  talajból 50–80 milliméternyi csapadék hiányzott, ami arra volt elég, hogy a föld felső rétegeit átnedvesítse, nem keletkezett hozzáfolyás a tavakhoz.
A nyári szabályozási szintnél a 14 centivel alacsonyabb vízszint nem rendkívüli, de mindenképpen szélsőséges – értékelte a helyzetet az OVF.
A kétezres években sokszor 70 centi körül alakult a nyári vízszint, ami a balatoni turizmusban nem okozott fennakadást, a problémák az 50 centiméteres vízállás alatt kezdődnek, de 2002 óta erre nem volt példa, akkor a balatonfenyvesi homokpadnál 28 centis vízállást mértek - mondta a lapnak Istvánovics Vera, a MTA–BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja. A nyári vízhozam az aszály ellenére is meg fogja haladni a kritikus értékeket.
Ahogy korábban megírtuk, a téli és kora tavaszi, kritikusan kevés csapadék minden tavunk és folyónk vízállását érintette, de a Velencei-tó élővilágát fokozottan veszélyezteti az aszály: amennyiben nem lesz bő csapadékos hónapunk, nem jobbak a kilátások, mint a tavalyi évben.
(index.hu)

You have no rights to post comments