Nagycsütörtök az Eucharisztia és a papság alapításának ünnepe
Nagycsütörtök délelőtt olajszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban, a szertartás keretében a papság megújítja felszenteléskor tett ígéreteit. Este pedig minden templomban szentmisével emlékeznek az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására.
José de la Mota: Jézus megmossa tanítványai lábát
Nagycsütörtök délelőtt az olajszentelési szentmise vezeti be a katolikus hívőket a szent három nap ünneplésébe. Ekkor a püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, és a szertartás keretében megszenteli a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olaját, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve a templomszenteléskor használatos – krizmát.
Nagycsütörtök esti liturgiájában az Eucharisztia alapítására emlékezik az Egyház, az utolsó vacsora felidézésével, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van. Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat. A nagycsütörtöki evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartásában Jézus példájára emlékezik az Egyház. A lábmosás a szolga feladata volt, és Jézus szolgává tette magát.
Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, ezért van virág az oltáron; ezért szólalnak meg a Dicsőségre minden templomban a harangok, a csengők, az orgona, de a Gloria után elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek”, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.
A szentmise utáni oltárfosztás, amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt, még a terítőt is, Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztet. A szertartás végén a csend is jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat. Az Oltáriszentséget ilyenkor a mellékoltárhoz viszik: ez Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Csendben fejeződik be a szentmise, a végén nincs áldás.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött. Kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” – kérdezte tőlük. Erre gondolunk, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísérjük, s amikor a mise után szentségimádást végzünk. „Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani Vele. Elkezdődik a nagycsütörtöki virrasztás (szentségimádás) az értünk vérrel verítékező Jézussal.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Magyar Kurír
