Széchenyi István és Kossuth Lajos
Hogyan lesz a magyarul nem beszélő fiatal huszárkapitányból "a legnagyobb magyar", és a vagyon és rang nélküli kisnemesből a szabadságharc vezetője? Két példaképünkről:
Széchenyi István (1791-1860)
A fiatal, magyarul nem beszélő huszárkapitány, a bécsi bálok kedvence, Stefferl gróf ezt írja naplójába: „a magyar nemzet halott”. Ő maga sem sejti még, hogy néhány évtized múlva Kossuth Lajos őt köszöntve a legnagyobb magyarnak nevezi – gróf Széchenyi Istvánt. S valóban, a magyar történelem kevés olyan alakot ismer, aki az elmélyült gondolkodást és a praktikus gyakorlatot ilyen mesteri módon ötvözte volna, minden tudását és vagyonát alávetve hazája boldogulásának. Ahogy Wesselényi Miklóssal való barátsága idején megfogalmazzák, mi kell az okos hazaszeretethez: komoly tudás, szakértelem, és a hatékony cselekvés kontrolljaként erkölcsi tökéletesedés. Személyiségében ötvöződött az önismeretre és a valóságismeretre törekvés és a hatékony cselekvés. Jellemző a Kossuth Lajosnak adott válasza: „Miért emel oly magasra, ahol nem tarthatom fel magamat?” Érzékeny lelki alkat, aki évtizedeken át harcol belső önvádakkal, öngyilkossági késztetésekkel és depresszióval. Saját sorsát és hazája sorsát összekapcsolja. A politikai viharokban borúlátása mind erősebb, s önmagát okolja minden bajért. Végül idegileg-lelkileg összeomlik.
Széchenyi gondolatban és tettben egyaránt állandóan akcióban van. Megírja nagyhatású műveit. Az 1830-ban megjelent Hitel – majd később a Világ, és a cenzura miatt külföldön megjelentetett Stadium – máig megismételhetetlen gondolati fordulatot hoz a nemzet életébe. A gondolatok szabad eszmecseréjéhez és a politikai kibontakozáshoz Casinót szervez. Lóversenyeket indít és serkenti a lótenyesztést, ami gazdaságilag és katonai szempontból is nélkülözhetetlen a felemelkedéshez. Megszervezi a Duna szabályozását a Vaskapunál, hogy Pest lehessen a legnagyobb kereskedelmi elosztóközpont Kelet-Európa felé. Híd kell, hogy Pest-Buda világvárossá – és a birodalom valódi központjává – lehessen. Hajógyár Óbudára, Hengermalom, Nemzeti Pantheon, Nemzeti Színház, Gőzhajózási Társaság, a Tisza szabályozása... – felsorolni is sok mindazt a kezdeményezést, tettet, amit véghezvitt.
Politikai szerepvállalása 1825-ben kezdődik. Ekkorra már megtanul magyarul, s a rendek elképedésére a latin nyelvű országgyűlésben magyarul szólal fel. November 3-án pedig az Akadémia megalapítására felajánlja egyesztendei jövedelmét, amivel óriási vihart kavar. Pédáját – személyes áldozatvállalást a haza felemelkedéséért – sokan követik. 1836-ban a Lánchíd kapcsán megszületik a „hídtörvény”, amelynek jelentősége az, hogy először mondja ki az általános fizetési kötelezettséget, ezzel rést ütve a nemesi kiváltságokon. Széchenyi lassabb, megfontoltabb, a kiegyezést kereső tempóján a ’40-es években túllépett a reformellenzék. Egyre magányosabb, Kossuth-tal való küzdelmében magára marad. 1845-ben elvállalja a Helytartótanács közlekedésügyi bizottságának (ma minisztériumot mondanánk) vezetését. Függetlenségét hangsúlyozandó, nem fogad el fizetést. Az ellenzék azonban így is elítéli lépését. Sem egyik, sem másik oldalon nem bíznak benne, magára marad.
Az 1848. márciusi események során politikai tehetségével felismerte, hogy az ellenzéknek volt igaza, sőt már csak ők menthetik meg az országot az anarchiától, és szerepet vállal Battyhány Lajos első kormányában. Legyengült szervezete és romló belső állapota, valamint a sok munka és kudarc alatt végül összeomlik, s a döblingi idegszanatóriumba kerül. Az ’50-es években lassan feltisztul állapota, s újra dolgozni kezd. Szanatóriumi szobái lassan ellenzéki sajtóközponttá válnak. Amikor 1858-ban kezébe kerül Bach belügyminiszter öndicsérő írása, lelplező választ ír ellene, amit Londonban adat ki. Az „Ein Blick” hatalmas sikert arat – de marára vonja vele a titkosrendőrség figyelmét is. Felségsértési perrel fenyegetik és azzal, hogy átszállítják egy állami elmegyógyintézet elviselhetetlen körülményei közé. Egy házkutatást követően hal meg, tisztázatlan körülmények között. Temetése politikai demonstrációvá válik, amelyen tízezrek vesznek részt.
Kossuth Lajos (1802-1892)
Talán a legnagyobb hatású politikusa hazánknak, akinek eszméi, gondolati világa, demokrácia-felfogása messze megelőzte korát. Brilliáns szónok, jótollú szerkesztő, aki tökéletesen ismeri a kommunikáció eszközeit és mesterien használja azokat. Valóban európai látókörű férfi, akiről csak nosztalgikusan tudjuk megállapítani, hogy ha kora elfogadta volna politikai elgondolásait, akkor talán egészen másként alakul a Kárpát-medence történelme.
Monokon született, édesapja uradalmi ügyvéd. Kossuth Lajost sem vagyon, sem rang nem segítette pályáján, ugyanakkor nemesi származása és édesapja gondoskodása lehetővé teszi számára a tanulást. Kitűnő tanulóként végez minden iskolájában, s az eltérő szellemiségű (katolikus, református, evangélikus) iskolák fogékonnyá teszik őt a különböző ítéletek mérlegelésére és az egyoldalúságok kiküszöbölésére. Fiatal jogászként sikert sikere halmoz, s népszerű emberként éli a megyei nemesi ifjak aranyéletét. De ő sikerei ellenére sem azonosult ezzel a világgal, hanem hamar felismeri e világ belső ellentmondásait.
Egész életére kihat, amikor részt vesz az 1928-as országos adóösszeírás felülvizsgálatában. 124 zempléni településen jár, s a jegyzőkönyvek fele az ő keze írása, s ő írja a latin nyelvű, tanulmány méretű összegzést is. Ekkor szembesül a falvak mérhetetlen nyomorával. Leírt következtetéseit hamar bizonyította az élet – az 1831-es kolerajárvány és a nyomába lépő parasztfelkelések. Kolerabiztosnak nevezik ki, s intézkedései sokszor ellentétbe kerülnek az életidegen nemesi „felsőbb rendelkezésekkel”. Részt vesz a megyei közgyűlésben, munkája felhívja rá a figyelmet. A megyei tábla hatalmasságai elgáncsolják ugyan a fiatal politikust, de a felsőtábla néhány, Kossuth-tal rokonszenvező tagja mégis őt küldi – a „távollévők követeként” – az 1832-es pozsonyi reformországgyűlésre.
Az első reformországgyűlésre érkező Kossuth Széchenyi követőjének vallja magát, de méginkább rokonszenvezik Wesselényi átfogó felfogásával, mely szerint a politikai, társadalmi és gazdasági átalakulás követelményei elválaszthatatlanok. Bár közvetlen szerephez nem juthat az országgyűlésben, annál jelentősebb tudatformálóü szerepe. Az Országgyűlési Tudósítások szerkesztője lesz, amelyet hamarosan betiltanak, de lelkes ifjak kézzel újra és újra lemásolnak, s amely a reformellenzék érveit széles körben ismertté tették. Az Országgyűlés 1836-os zárása után sem marad tétlen, kiadja a Törvényhatósági Tudósításokat. Ekkor már fő lázítónak számít, nem csoda, hogy 1837-ben börtönbe vetik, s csak 1840-ben szabadul.
A reformellenzék vezetői Deáktól, Battyhányig őt jelölik új lapjuk, a Pesti Hírlap szerkesztésére. A kiadó, Landerer Lajos ehhez a kormányhatóságok hozzájárulását is megszerzi, akik abban reménykednek, hogy a fiatal házas Kossuth így könnyebben kézben tartható lesz. Tévednek. A Pesti Hírlapot reformellenzékisége, bátorsága, a visszásságokat őszintén feltáró írásai, őszinte hazafisága és aurópai látóköre tette rendkívüli sikerűvé – Széchenyi viszont egyre erősödő ellenszenvvel olvassa azokat, s megírja „A kelet népe” című könyvét „Kossuth izgatása” ellen. A reformellenzék azonban Kossuth Lajosnak ad igazat, aki hat hét alatt írja meg válaszát, a Feleletet, amelyben újra kélri Széchenyit, hogy működjenek együtt a haza üdve érdekében.
Kossuth Lajos hallatlan energiával beszél, ír, Védegyletet szervez, mindenekelőtt a haza érdekeit szem előtt tartva. Nem kíván kilépni az osztrák császár uralma alól, de szabad, alkotmányos, nemzeti létre törekszik, szövetséges kíván lenni és nem puszta eszköz. Úgy véli, hogy a polgári átalakulás és a népképviseleti rendszer kiépítéséhez megnyerhetők a nemzetiségek is. Fellép mindenfajta vallási megkülönböztetés ellen és felemeli szavát a zsiudók egyenjogúsítása érdekében is. Már a ’40-es évek elején javasolja, hogy a horvát tartományrész igazgatásánál vegyék figyelembe a horvát igényeket és így alakíytsák át az államszerkezetet. Elutasítják, a szabadságharc idején pedig jön az osztrákok által fellázított Jellasits... (Politikai éleslátására és következetességére vall, ahogy élete végéig kitart a Szent Korona országainak szövetsége mellett. Vajon mi történt volna, ha legalább az 1867-es kiegyezés után van kellő politikai akarat és erő a vezető magyar politikai rétegben, hogy egyenjogúsítsa nemzeti kisebbségeit? Bizonyos, hogy Trianon nem következhetett volna be...)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc első számú vezetője, aki képes a pénzügyi feltételeket megteremteni a honvédelemhez, s toborzó körútján tízezreket nyer meg a haza védelmére. A román lázadó erőkkel megbékélési jegyzőkönyvet ír alá, így azok tűzszünetet rendelnek el. A fiatal Ferenc József császár hadait kiverik Erdély és Magyarország területéről. Közben többször visszautasítja azokat a képviselői indítványokat, amelyek őt teljhatalommal akarják felruházni, mert nem diktátor, hanem a mások érveit is figyelembe vévő demokrata kíván lenni. Végül mégis elbukik a harc - nem Kossuth Lajos tehetsége volt kevés, hanem a cári orosz sereggel megerősített osztrák haderő túlnyomó fölénye okozta verségünket.
Két évet tölt internáltként a Török Birodalom területén, majd az Egyesült Államok közbenjárása után szabadulván körutat tesz Angliában és Amerikában. Nyolc hónapos amerikai körútja alatt 600 előadást tart a magyar ügy mellett – mindenütt osztatlan lelkesedést és rokonszenvet keltve nemzete ügye iránt. Ő azonban nem diadalmeneteket akart, hanem nemzete megsegítését. Ezért dolgozott évtizedes londoni, majd három évtizedes olasz számkivetettsége alatt is. Pontosan látta, hogy az Osztrák Birodalom történelmileg széthullásra van ítélve, s látta, hogy Magyarország jövőjét csak egy nemzeti újjárendeződésben lehet helyesen biztosítani. Sokan jártak ki hozzá, tudását, szakértelmét igényelve. Véleményét azonban sokszor elhallgatták, félreértelmezték vagy éppen meghamisították. Az általa 1850-ben már megírt Alkotmányjavaslat sohasem juthatott el a szélesebb közvéleményhez. Ez az egyedülálló dokumentum részletesen kidolgozza a magyar államberendezkedést, teljesen demokretikus alapon, a többségi elvvel, de a kisebbségi véleménynek is megfelelő lehetőséget és teret adva. Gondoskodik a emzetiségek helyzetéről, egyenjogúságáról és politikai állapotáról. A törvényes berendezkedés érdekében még Alkotánybíróságot is tartalmaz az elképzelés! Míg ithhon politikusok tucatjai éltek és éltek vissza sőt pártot szerveztek nevével ő egy torinói bérházban élt, szegényes körülmények között. Csak halála után „térhetett haza”, hazájába, amelyről ezt vallotta: „a haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, ami lehet.”
Megjelent Sípos (S) Gyula: Magyar jelenség - a reménység könyve című kötetében (rég elfogyott).
