Öt éve választották pápává Jorge Mario Bergogliót
Ebből az alkalomból közöljük a Luis Antonio Gokim Tagle bíborossal készült interjút, mely a Gerolamo Fazzini és Stefano Femminis szerzőpáros „Ferenc. Az első alkalmak pápája” című könyvének utószavaként jelent meg március 7-én:
– Mit jelent Ázsiának és az ázsiai katolikusoknak a modern kor első nem európai pápájának megválasztása?
– Az ázsiai katolikusok számára – és persze nem csak nekik – Ferenc pápa megválasztása az Egyház katolikus voltának hangsúlyozását jelenti. A világegyházat valóban a részegyházak közössége alkotja. Minden részegyház, az egyetemes közösségben való részvételnek hála, egyben Krisztus valódi Egyháza is. Ázsiában, ahol a kereszténységre évszázadokon át úgy tekintettek mint európai vallásra, a nem európai származású Ferenc pápa annak a ténynek a megerősítése, hogy a kereszténység bármilyen kultúrában gyökeret verhet, és hogy Jézus minden népé és minden kultúráé.
– A világon hárommilliárd 25 év alatti fiatal él, és a világ lakosságának 60 százaléka ázsiai. Bizonyára nem véletlen, hogy 2014-ben Ferenc pápa személyében a történelemben először vett részt római pápa ázsiai ifjúsági találkozón, mégpedig Dél-Koreában. Mi lehet ennek az oka?
– Elődei irányvonalát követve Ferenc pápa különös figyelmet fordít a fiatalok Egyházban betöltött szerepére. Ismeri az álmaikat, nehéz küzdelmeiket; ezzel együtt bátorítja őket, hogy az élet értelmét Jézusban találják meg, és hogy a nekik való helyet foglalják el az Egyházon belül és a misszióban. Ez az üzenet „testté” lett, amikor a pápa Dél-Koreába látogatott, nem világtalálkozóra, hanem egy egyszerű ázsiai ifjúsági találkozóra.
Azon a kontinensen, ahol a lakosság legnagyobb részét fiatalok alkotják, a kereszténység pedig kisebbségben van, a pápa látogatása új lendületet adhat a katolikus fiatalságnak, hogy élje és hirdesse az evangéliumot, akkor is, ha kisebbségben vannak vagy üldözést szenvednek. A fiatalok kell hogy tudják értékelni az ifjúság ajándékát: szenvedély és energia (semmi fáradtság), idealizmus (és nem pesszimizmus), bekapcsolódás a feladatokba teljes mellszélességgel (önmagukba zárkózás nélkül).
– Az Ön meglátása szerint, lévén Manila érseke és a nemzetközi Karitász vezetője, hogyan értékelik a „perifériákon” Ferenc pápa stílusát?
– Ferenc pápa pontifikátusának elejétől kezdve arra hív, hogy merjünk megmozdulni, missziókat indítani, különösen a perifériák irányába. Ha megnézzük, hogy mely országokból nevez ki bíborosokat, láthatjuk, hogy olyan helyekről választ, ahol a katolikusok kisebbségben vannak. Érdekes, hogy ezek a bíborosok, akik sokszor még a katolikusok számára is ismeretlenek, az Egyházat mint egy sokkal tágasabb valóságot látják maguk előtt. Személyes történetük, küzdelmeik, szegénységük és bátorságuk nem marad elrejtve a perifériákon, hanem az egész Egyház a haszonélvezője lehet. Ezek az egyházak ma elmondhatják magukról, hogy sokkal nagyobb bizalmat éreznek a tradicionális Egyház részéről, mint annak gyermekei, de egyben evangelizálják is az Egyházat. A „régi egyházak” sokat tanulhatnak a perifériák egyházaitól.
– Ferenc pápa egyik legfrissebb kezdeményezése a szegények világnapjának bevezetése. Az Ön véleménye szerint miért tekinthető ez radikális újdonságnak, és mit kíván meg a hívőktől?
– A szegények iránti szeretetcselekedet korántsem új jelenség a Katolikus Egyházban. Jézus tanításán és az ősegyház példáján felbátorodva Krisztus tanítványai mindig is törődtek a szegényekkel. Ferenc pápa szándéka a szegények világnapjának meghirdetésével az volt, hogy még inkább felhívja a világ figyelmét a szegényekre, akik a föld lakosságának nagyobbik részét alkotják. Az ima, az aktivisták és az úgynevezett „advocacy” eszközeit megragadva az Egyház minden jóakaratú embert, a más valláshoz tartozókat, a kormányokat és más intézményeket is arra hív meg, hogy kivegyék a részüket az embert a saját méltóságától megfosztó szegénység elleni harcból. A szegények világnapja „globális lelkiismeret-vizsgálat”, ami az emberi méltóság megcsonkításának legújabb módjaival való szembenézés. Hogyan járulunk hozzá ehhez a folyamathoz? Mit tehetünk mi – közösségben vagy egyénileg – a szegényekért? Szeretném hozzátenni: a szegények világnapja nem akarja sem „gyönyörűnek, sem „romantikusnak” beállítani a szegénységet. Nem akarja népszerűsíteni a függőség kultúráját sem, mely kisemmizi áldozatait. Éppen ellenkezőleg, szeretne kiállni a szegények méltóságáért, és megvédeni azt. Ezt a lelkületet ápoljuk, és eszerint a szegénységet nem egyszerűen problémának tekintjük. A nélkülözők nemcsak kedvezményezetteink, de egyben ajándékok számunkra, és mestereink. Olyasfajta bölcsességgel és gazdagsággal rendelkeznek, amelyet meg kell tanulnunk tőlük. Bátorítjuk a szegényeket, hogy elfoglalják a saját helyüket az emberiség nagy családjában mint a változások és az evangelizáció aktív résztvevői.
– Ferenc pápa volt az első az egyházfők sorában, aki környezetvédelmi témában enciklikát adott ki. Két év távlatából vannak már arra utaló jelek, hogy változik a katolikusok hozzáállása az ökológiai kérdésekhez? Lehet-e arra számítani, hogy az ökológia az ökumenikus párbeszéd és a más vallásokkal, illetve a nem hívőkkel folytatott együttműködés egyik terepévé válik?
– Az első ökológiai témájú pápai enciklikát néhányan úgy méltatták mint korunk egyik legnagyobb intellektuális és kulturális kihívása. De tudjuk azt is, hogy sokan kritizálták. A katolikusok számára az enciklika „emlékeztető”, mely emlékezetünkbe idézi, hogy a teremtés egy gondoskodó Teremtő ajándéka számunkra. Emlékeztet, hogy az ember Isten akarata szerinti feladata, hogy gondját viselje, művelje és fejlessze Isten ajándékát. A Laudato si՚ előtt több egyházmegyében voltak már kezdeményezések, nemegyszer ökumenikus vagy vallásközi irányokban is – az enciklika lökést adott ezeknek a kezdeményezéseknek, megerősítette fontosságukat. A Fülöp-szigeteken az utóbbi két évben az ökologikus spiritualitás, tudatosság és tevékenységek elmélyülése és elterjedése volt megfigyelhető. Türelmesnek kell azonban lennünk, és nem csak a katolikusok között kell elterjesztenünk ezt a víziót és spiritualitást, hanem a politikusok, az üzletemberek és az egyszerű polgárok körében is.
– Ferenc pápa odaadást igénylő nevet választott magának, mely Assissi szentjét, a „béke emberét” idézi emlékezetünkbe. Sokszor személyesen kapcsolódott be régóta tartó és fájdalmas konfliktusok megoldásába, újra és újra felszólal a békéért Szíriában, Dél-Szudánban, Kongóban… Az irgalmasság évének megnyitásakor Közép-Afrikába utazott, egy polgárháború kellős közepén. Milyen üzenetet hordoz mindez az Egyház és az egész emberiség számára?
– Ferenc pápa méltó utódja a legutóbbi egyházfőknek, akik mindannyian a béke emberei voltak a világ számára. Az utóbbi idők pápai megnyilatkozásait illetően gondoljunk csak a Pacem in terris (Szent XXIII. János), a Populorum progressio (Boldog VI. Pál), a Sollicitudo rei socialis (Szent II. János Pál) és a Caritas in veritate (XVI. Benedek) enciklikákra. Ferenc pápa továbbra is olyan Egyházat szeretne látni, amely osztozik az emberek örömében és bánatában, felajánlja az utat, amelyet Jézus nyitott a béke megteremtésének érdekében, mely út az igazságon, az igazságosságon, a szereteten, az irgalmasságon és a kompassión alapszik. A béke Isten ajándéka. Ezzel együtt ránk is szükség van, akik készek vagyunk befogadására, és hogy újra és újra visszatérjünk az annak előmozdításáért végzett munkához. Isten békéjének ajándékát elpazaroljuk, ha nem szakítunk világias vízióinkkal, az elembertelenítő, romboló tevékenységekkel, amelyek során a világ emberi erőforrásai az építkezés helyett a rombolás szolgálatában állnak.
– Gesztusaival és spontaneitásával Ferenc pápa új lendületet, egyesek azt mondják, egyenesen „forradalmat” hozott az Egyházba. Mások azt gondolják, ezek csak az ő személyiségének, különleges identitásának megnyilvánulásai, vagyis mindez csak átmeneti megújulás, mely arra van ítélve, hogy aztán „el is haljon”. Nem veszélyes ez a hozzáállás?
– Ezt a kérdést már nagyon sokszor feltették nekem. A válaszom a következő: mindenekelőtt le kell szögezni, hogy minden pápa hozza magával a saját személyiségét, kultúráját, személyes habitusát, amelyek keretei között péteri hivatalát betölti. Veszélyes, ha azt hisszük, hogy az Egyházban létezik egy „általános” pápa, aki végül már nem is személy. Tehát normális és előrelátható, hogy minden pápa hozzátesz valami sajátosat a pápasághoz, mivel egyedi személyekről van szó. Másodsorban fontos megértenünk Ferenc pápa gesztusainak és jól megválogatott szavainak gyökereit és alapjait, mielőtt a „forradalmi” kifejezéssel illetnénk. Az én olvasatomban szavai, gesztusai és döntései – ha szabad így fogalmazni – a Biblia alapvető tanításában, a vértanúk és a szentek tanúságtételében gyökereznek, továbbá széles körű spirituális, teológiai és pasztorális tapasztalatban, valamint a II. vatikáni zsinat tanításában. Amint azt néhány interjúban már kifejtettem, úgy tekintek Ferenc pápára, mint aki az Egyház ősi tradícióinak valódi védelmezője. A „változás”, amelyet felvázol számunkra, arra hív, hogy legyünk hűek egy sokkal tágasabb hagyományhoz, amelyről talán el is feledkeztünk, hiszen a memóriánk szelektív, mi magunk pedig megkeményedtünk.
– Véleménye szerint melyik a legnehezebb változás, amelyet Ferenc pápa fontosnak tart, és melyik az a terület, ahol a legnagyobb az ellenállás?
– Az Egyházban a prioritások, a célkitűzések, a megközelítési módok és az intézmények megváltozása csak akkor lehet sikeres, ha a fejek, a szívek, a személyek, a kapcsolatok és a fő tevékenységek a krisztusi mentalitás irányvonalai szerinti megújulásból születnek és zajlanak. Minderről tanúskodik az Egyház élete, imája, küldetése az egész történelem során. Ferenc pápa mindezt tökéletesen megjeleníti. A történelemből megtanultuk, hogy azok a személyek, akik változásokat vezetnek be, alázatosak, türelmesek kell hogy maradjanak, készek az odahallgatásra, elsősorban azok meghallására, akik ellenvetésüknek adnak hangot, és esetleg más ötleteik is vannak. Senki sem gondolhatja azt magáról, hogy már teljesen Krisztus lelkülete szerint él. Mindannyiunknak szükségünk van a Krisztus szerinti átalakulásra. Azt hiszem, hogy ez az a lelkület, amelynek révén Ferenc pápa elismeri, hogy ő maga is egy bűnös ember, akinek szüksége van Isten irgalmára. Miközben változásra szólítja fel az Egyházat, mindannyiunk imáját kéri, és Istenhez könyörög, hogy legyen irgalmas hozzá.
– A szinodalitás és a kollegialitás két alapvető „jelszó” Bergoglio pápa számára. Megértette már az Egyház, hogy miről is van itt szó, vagy még nem?
– Szeretném itt is hangsúlyozni, hogy a szinodalitás és a kollegialitás nem Ferenc pápa „találmányai”. Az Egyház hosszú hagyománya során szentelődtek meg, és a II. vatikáni zsinat is nagy figyelmet szentelt ezeknek az elveknek. Boldog VI. Pál alapította a püspöki szinódusok intézményét a II. vatikáni zsinat alatt, azzal a céllal, hogy intézményes keretek között biztosítson lehetőséget a közös zarándoklat élményének átélésére (szinodalitás) a helyi egyházak és a püspökök számára, akik egy állandó testületet vagy kollégiumot alkotnak (kollegialitás) Róma püspökének, a püspöki kollégium látható fejének vezetése alatt. A szinodalitás és a kollegialitás megvalósítását szolgálja a Római Kúria reformja, a nemzeti, regionális és kontinentális püspöki konferenciák, a különböző egyházmegyei és plébániai testületek munkája, melyek a laikusokat is még aktívabb együttműködésre hívják. Több mint ötven évvel a II. vatikáni zsinat után újra rá kell tekintenünk ezekre a kezdeményezésekre, hogy hangsúlyozzuk folytonos jelentőségüket, és hogy az elmúlt évtizedek tapasztalataiból és korunk kihívásaiból okulva újraformáljuk őket.
– Ferenc pápát a „meglepetések pápájának” is nevezik. Ő maga is szeret emlékeztetni minket, hogy Isten előttünk jár az élet ösvényein, és hagynunk kell, hogy meglepjen minket. Hogy értsük ezeket a szavakat?
– Bergogliót azért nevezik a „meglepetések pápájának”, mert mindig figyel arra, ami körülötte történik, bárhol is jár. Ez nem azt jelenti, hogy nincs előre átgondolt terve. Ő és a munkatársai keményen dolgoznak azon, hogy előkészítsék a találkozókat, a konferenciákat, a lelkipásztori látogatásokat stb. De ő nem foglya a terveknek. Ha Isten mutat neki valamit, amivel szembesülni kell, vagy bele kell foglalni a már előre megalkotott tervbe, Ferenc pápa nem habozik, hogy Isten tervének teret engedjen. Ez a figyelem a contemplatio in actio, az ügyesség, a szabadság képessége. Ferenc pápa meglep minket, mert Isten is meglepi őt.
– Ferenc pápa fáradhatatlanul emlékeztet minket arra, hogy ne felejtsük el az „evangélium örömét” megélni. Miért olyan fontos ez?
– Az Egyház létezésének oka, hogy Jézust, a Jézus személyében jelen lévő Új Hírt hirdesse. Az Egyház ebben a küldetésben csak akkor találhatja örömét, ha szüntelenül látja, hallgatja és érinti Jézust, aki mindig vele van. „Veletek vagyok a világ végezetéig”, megígérte nekünk. Ő a mi örömünk és lelkesedésünk oka, és Őérte indulunk küldetésünk teljesítésére.
Fordította: Koszoru Péter
Forrás és fotó: Lastampa.it
Magyar Kurír
