A magyar jelenség
A Nemzetközi Csillagászati Unió által bevezetett egységes Holdtérkép szerint 1988-ig 801 holdkrátert neveztek el természettudósokról, abból 16-ot magyarokról. Ez megközelítőleg a nevek 2%-a. E szám nagyságát akkor értjük meg, ha néhány összevetést teszünk. Ha az államok száma alapján adnák a helyeket - jelenleg 190 tagja van az ENSZ-nek -, akkor 16 kráter helyett 4-et nevezhettek volna el magyar tudósról. (Ha az ismert és beszélt nyelvek számát nézzük, ami közel 3000, akkor meg csak néhány porszemet.) Ha az egyes nemzetek által lakott földterületek nagyságát vesszük összehasonlítási alapul, a magyar nemzet számára ismét csak töredék százalékot kapunk...
A XX. század nemzetközi tudósvilágában keringő anekdota szerint a “nagytudású és fejlett” marslakók igenis léteznek, itt élnek közöttünk, megismerni őket furcsa nyelvükről, csak álcázták magukat - magyaroknak hívják őket.
És valóban, ha végigtekintünk az elmúlt század tudósnemzedékén, azt láthatjuk, hogy szinte minden jelentős felfedezés, találmány, szabadalom kidolgozásánál ott találunk egy vagy több magyart is. Nem véletlenül közölte a világ egyik vezető természettudományi szaklapja, az angol Nature folyóira 2001. januári számában már a cikk címével is, hogy “A huszadik századot Budapesten csinálták”. A nagy nevek között említi az írás Szilárd Leót, aki először ismerte fel a maghasadásból következő láncreakció lehetőségét. Ő egyébként sokoldalú zseni és igen nagyvonalú ember volt, aki felismeréseit és ötleteit bárkivel szívesen megosztotta. Az atomreaktor megalkotásának szabadalmát például jelképes egy dollárért adta el az Egyesült Államoknak. Erkölcsi érzékére jellemző, hogy bár a német háborús veszély miatt az ő sürgetésére - Einstein közbenjárásával - indította el Roosevelt elnök az atombomba-programot, a háború végeztével tiltakozott a bomba bevetése ellen.
De nem csak Szilárd Leó, a Nobel-díjas Wigner Jenő, vagy Szentgyörgyi Albert politizált aktívan. Tudósaink közül a magfúziós folyamatok leírójaként és a hidrogénbomba megalkotójaként ismert Teller Ede Reagan elnök, míg az úttörőnek számító Basic számítógépes nyelvprogramot megalkotó Kemény János Carter elnök tanácsadója volt.
Ha a számítógépek világánál maradunk, az már szinte közhely, hogy Neumann János az első modern számítógép megalkotója. Azt kevesebben tudják, hogy Bill Gates, a Microsoft vezetője ma nem lehetne az aki, ha nem találkozik a Magyarországról 1966-ban kivándorolt Simonyi Károllyal, hiszen ő fejlesztette ki a Word szövegszerkesztő programot, s később társaival együtt az Excel és a Windows programot. Bélády László az IBM szoftverfejlesztésének vezetője. Eredményeit jól jellemzi, hogy a virtuális rendszerekről 1983-ban írt tanulmánya két évtizede a legtöbbet hivatkozott munkának számít e témakörben. Végül említsük meg Gróf Andrást, az 1956-ban emigrált magyart, akit a világ csak Andy Grove-ként ismer, mint az Intel-cég alapítóját és az Intel-mikroprocesszorok kifejlesztőjét, amely nélkül ma nem működnének a személyi számítógépek...
Magyar és magyar származású tudósok kiemelkedőt alkottak a tudomány szinte minden területén. Ezt jelzi a 14 Nobel-díj, a Wolf-díjak magas száma, a Templeton-díj és még sok más nemzetközi elismerés. (Nobel-díjasok: Lénárd Fülöp, Bárány Róbert, Zsigmondy Richard Adolf, Szent-Györgyi Albert, Hevesy György, Békésy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Friedman Milton, Polányi János, Wiesel Elie, Harsányi János és Kertész Imre, Béke Nobel-díjas ICBL egyik fő szervezője és aktivistája, Majláth Judit.)
Megkérdezhetnénk: a magyarok csak a természet- és társadalomtudományok területén alkottak kiemelkedőt? Azt kell erre válaszolnunk: egyáltalán nem. Inkább úgy tűnik, hogy bár a magyar nemzedékek az élet minden területén jelentős eredményeket produkáltak, ebből a világ csak azokat ismeri, amelyeket a “nagy nemzetek” abban a korban az érdeklődésük előterében tartottak. (A többiek közül olykor-olykor felbukkan egy-egy név, mint például Bolyai Jánosé - a zseniális matematikusé - a többiek nevét lassan elborítja a feledés homálya).
Amikor az európai kultúra előterében a tudomány és a művészetek állnak, Magyarországon felnövekszik és a Reformkor kezdetétől ismertté válik egy jelentős politikus, művész- és tudós nemzedék. Nemzetközileg is ismert alakjaik legfeljebb a “jéghegy” csúcsai, (s nem is mindig a legtehetségesebbek...) Andrássy Gyula gróf méltó partnere az európai politikusoknak, Kossuth Lajost pedig egész Európa és Amerika ünnepli. Deák Ferencről vagy Széchenyi Istvánról már nem hallottak, pedig munkásságuk fellendülést és megbékélést hozott a Kárpát-medencébe.
Munkácsy Mihály a párizsi szalonok kedvelt festője, míg társát, Paál Lászlót csak a következő nemzedék értékeli. És akkor mit mondjunk Csontváry Koszka Tivadarról? Hasonlóképp, Kodály Zoltán és Bartók Béla is csak legismertebb képviselői a Kárpát-medence gazdag zenei világának.
A történelemben vizsgálódva azt láthatjuk, hogy amikor a török hadjáratok fenyegetik a keresztény világot, feltűnnek a magyar hadmérnökök, várkapitányok és hadvezérek, élükön a nándorfehérvári diadal hősével, Hunyadi Jánossal. (Vajon tudják-e még határainkon kívül, miért szól délben a harang?) De nem csak a Hunyadiak nagy alakjai történelmünknek. Luxemburgi Zsigmond magyar királyként lett Német-római császár, s hatalmi bázisa vágig országunk marad. Kivételes diplomáciai érzékkel és tehetséggel hoz békét Európába, majd a konstanzi zsinat összehívásával – ahol négy évig elnököl - eléri, hogy az összegyűlt királyok és egyházfejedelmek megszüntessék a szakadást, és a három pápa helyett egy negyedik, mindenki által elfogadottat emeljen az Egyház trónjára? Vagy hogy említsük Báthory Istvánt, akit erdélyi fejedelemként választottak meg a lengyel rendek királyuknak, s aki lengyel királyként – szinte egyedül a történelemben – sikeres hadjáratot vezetett az orosz télben IV. (Rettegett) Iván ellen. (A cár még a római pápát is azzal kecsegtette, hogy egész birodalmával visszatér a katolikus hitre, ha leállítja Báthoryt és ő megtarthatja lengyel hódításait.) Győzelmeinek eredményeként az elfoglalt területek visszakerülnek a lengyel királyságba, s mintegy kétszáz évre megakad az orosz hódítás az ország felé. Diplomáciai képességeit mutatja, hogy létrehozza a szövetséget az európai hatalmak között a Török Birodalom ellen. Elismerik fővezérségét, a csapatok és a haditerv is készen áll, amikor korai halála miatt összeomlik a vállalkozás. II. Rákóczi Ferenc szabadságküzdelme is elbukott, de az ő példás életének híre, erkölcsi tekintélye olyan nagy volt, hogy gyalog „zarándokolt el” hozzá a francia király. S ha a gesztus szimbolikus is, a nagyság valóságos. Minden vezető közül kimagaslik azonban - saját korában is - Szent István király, akiről külön is szólni fogunk
Amikor a keresztény életszentségre - mint élet összetartó kovászára - figyel Európa, akkor pedig ennek nagy alakjai tűnnek fel a Kárpát-medencében. Az Egyház által elismert (kanonizált) szentéletű emberek Isten világító lámpásai életünkben. Bizonyítják, azt is, hogy Ő sorsközösséget vállalt velünk, s ez a közösség mindmáig nem szakadt meg. Ugyanakkor útjelző fények is, amelyek bevilágítják számunkra a követendő utat, s jelzik egy-egy nemzet sajátos hivatását is. Tehát egyáltalán nem véletlen, hanem Isten kinyilatkoztatása és a Szentlélek vezetése alatt álló Egyház kinyilvánítása az, hogy mely nemzeteknek milyen szentek adattak példaadásul és útmutatóul.
A magyar nép büszke lehet arra, hogy az Árpád-ház tagjai közül, egyedülálló módon 38 főt avattak szentté. Úgy tűnik, hogy miként a bibliai időkben Dávid királyt megáldotta az Úr hűségéért utódaiban is, úgy áldotta meg Szent István királyt is. És ez az áldás a sok viszály, bűn és törések közepette újra és újra felszínre tört. Közülük sokaknak a nevét már csak a történészek ismerik. Van, akiknek tisztelete más országokban ma is virágzik. Ilyen például Skóciai Margit, aki irgalmasságáról, a szegények szeretetéről és egyházszervező munkájáról is híres, de egyben az angol királyi család anyja is. (Lánya Hódító Vilmos fiának felesége, aki I. Henrik néven lépett a trónra.) Árpádházi Boldog Jolán a lengyel Jámbor Boleszláv herceg felesége. Ha csak egy pillantást vetünk az akkori árpád-házi oldalágakra, láthatjuk, milyen messze sugárzó hatásuk volt az akkori Európában. Nagynénje Árpádházi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Boldog Kinga lengyel királynő, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.
És vannak, nem kevesen, akiknek tisztelete ma is élő hazánkban és a világ más országaiban is. Közéjük tartozik Szent István király - aki az egyház által elismert négy apostoli király egyike – egyben az új évezred kezdetén az ortodox egyházak által egyetlenként is elismert, római katolikus szent. A történelemből tudjuk, hogy ő volt az, aki a Kárpát-medencében a békés berendezkedés megvalósítása után újra megnyitotta a Szentföld felé vezető szárazföldi zarándokutat, s ezzel lehetővé tette a keleti és nyugati egyházak könnyebb párbeszédét. (Ami magában a Kárpát-medencében is zajlott.) Nem rajtunk múlott, hogy 1054-ben mégis megtörtént a tragikus egyházszakadás, de bátran hihetjük, hogy a békesség és egység kimunkálásában – egyházban és világban - még mindig áll Istentől kapott hivatásunk.
Nyilván nem véletlen, hogy Árpádházi Szent Erzsébet a szolgáló szeretet oly messze fénylő értékét mutatta meg a világnak, hogy a középkori Európa egyik legnépszerűbb szentje lehetett, példájával tanítva és szelídítve sokakat.
Nem véletlen az sem, hogy Árpádházi Szent Margit olyan mélyen megértette Jézus kereszten mondott szavait: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!” Csak így lehetett képes arra, hogy egész életét ő is népének szentelje, mintegy engesztelő áldozatul. Ő jelzi azt az engesztelő lelkületet, amely mindmáig a magyar egyház (egyik) sajátossága és virágzó lelkiségi mozgalmak inspirálója.
Hosszan folytathatnánk a felsorolást. A külön napon ünnepelt szenteken túl, a minden év november 13-én egyszerre ünnepelt magyar boldogok és szentek sorában is több, mint nyolcvan személy van, minden korból, nemből és életállapotból.
A XX. század történelme aztán ismét bőséges lehetőséget kínált arra, hogy a szentek életükkel, példájukkal utat mutassanak nekünk. Közéjük tartozik a híveit az élete árán is védő – és az egyház által hivatalosan boldoggá avatott - Apor Vilmos, Romzsa Tódor, és a pénzével és tudásával a szegények és betegek szolgálatába álló Battyhány-Strattmann László. Mindszenty József bíboros a megalkuvást nem ismerő Isten- haza- és emberszeretet és hűség példája. A fiatalon elhunyt Kaszap István éppúgy hősies fokban gyakorolta az emberszeretetet mint a karmelita Bogner Mária Margit, akiről azt mondták rendtársai, hogy szinte csak azért jött létre a Gondviselés kegyelméből az érdi kolostor, hogy Isten e kedves szentje benne élhessen. És mit mondjunk akkor a diktatúra éveiben egy kis faluba “eldugott” stigmatizált (Jézus sebeit láthatóan magán viselő) Galgóczi Erzsébetről, a szinte az egész századot végigélő, prófétai lelkületű Natália nővérről, illetve a Szeretetláng nagy apostoláról, Kindelmanné Szántó Erzsébetről?
Pio atya – a huszadik század egyik legismertebb, stigmatizált szentje – egy égi üzenet hatására mondta: „Irigylem a magyarokat – sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.” (Természetesen ez a dicsőség a mennyei értékrend szerint értendő!) Natália nővér pedig az alábbi jézusi szózatot hallotta: „A magyar engesztelésért hajlandó vagyok könyörülni az egész világon.”
A magyar történelem tragédiája, hogy a nyugodt, folyamatos építkezésre alkalmas időszakok mindig túl rövid ideig tartottak. Az elmúlt száz évben pedig több hatalmas vérveszteséget kellett elviselnie nemzetünknek. Az érzéketlen birtokpolitika következtében kétmillió magyar vándorolt külföldre az itthoni elviselhetetlen viszonyok miatt. A két világháború katonai áldozatai százezrekre tehetők. Trianon tragédiáját sem szükséges részleteznünk. A zsidótörvények többszázezer tehetséges, magát magyarnak valló és a hazájáért addig áldozatokat hozó honfitársunkat rekesztett ki a kultúrából, közéletből, s juttatott végül a halálba. 1945 után pedig szinte az egész polgári, értelmiségi réteget sikerült kiűzni, külső vagy belső emigrációba kényszeríteni. Ha „térdre kényszerültünk” volna, az sem lenne csoda. Sőt, inkább az csoda, hogy még élünk, s mind a mai napig jelentős eredményekkel büszkélkedhetünk az élet szinte minden területén!
A magyar történelem nagy alakjai közül igen soknak vagy tragikusan félbetörött a pályafutása, vagy kénytelen volt munkásságát emigrációban folytatni. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy kultúrájuk, gondolkodásmódjuk, indíttatásaik alapjait általában magyar földön, magyar nyelven, magyar közegben szerezték. Génjeikben és kultúrájukban a magyar örökség részei ők, tőlünk - minden határ ellenére - elválaszthatatlanul.
Részlet Sípos (S) Gyula: Magyar jelenség - a reménység könyve című könyvéből (Már rég nem kapható, de most feltettem ide belőle egy kis részletet...)
