A szentségimádás misztikája 4. rész
Kötött imák
A kötött imák előnye, hogy nem nekünk kell „kitalálnunk”, hogy mit mondjunk, hanem egy jól megfogalmazott szöveg segíti a szívünk, elménk Istenhez emelését.
Vannak, akik nagyon szűken értelmezik, milyen kötött imák mondhatók szentségimádás alatt és csak olyat engedélyeznének, amelyik szorosan kapcsolódik az Oltáriszentség tiszteletéhez. Mi ezzel nem értünk egyet, hiszen Jézus Krisztussal együtt az egész mennyek országa jelen van – számunkra ugyan láthatatlanul -, és az angyalok és szentek is velünk együtt hódolnak az Eucharisztia előtt. (A jó imádságok általában Krisztus-központúak, ahogy a rózsafüzérben is Jézus Krisztus életének titkairól elmélkedünk.) Helyes és jó tehát imáinkban az ő segítségüket is kérnünk, hogy imádásunk és hódolatunk erőteljesebbek, kéréseink pedig egészen Isten szándékai szerint valóak legyenek.
A jó kötött ima vezeti a szívünk – és ez akkor is igaz, ha közben gondolataink elkalandoznak, magunkat szétszórtnak érezzük. Most a Jézus Szíve litánián keresztül szeretném megmutatni, hogyan történik mindez.
Mint általában minden litánia, ez is a bűnbánat felindításával kezdődik: „Uram irgalmazz nekünk, Krisztus kegyelmezz nekünk, Uram irgalmazz nekünk!” Ezzel Isten irgalmas szeretetébe helyezzük magunkat, és az ima alatt végig benne is maradunk. Mivel Jézus Krisztushoz imádkozunk, legelőször Őt kérjük: „Krisztus hallgass minket”, - és nyomatékosítva, a meghallgatás reményében: „Krisztus hallgass meg minket!”. Ez a remény és a bizalom imája. Isten ismer minket minden problémánkkal együtt és meghallgatja imáinkat.
Ezután - a mennyei udvar előtt, a hívek közösségében -, megnevezzük, megvalljuk a Szentháromság Egyistenhez tartozásunkat, egészen a Szentháromság belső szeretetközösségébe helyezve magunkat: Mennyei Atyaisten, Megváltó Fiúisten, Szentlélek Úristen, Szentháromság Egyisten, irgalmazz nekünk!
A litánia legszebb és talán leginkább félreértett része következik. Félreértik a litániákat, akik ezt unalmasnak, hosszúnak vagy értelmetlennek vélik. Ebben a – párbeszédes -, imában ugyanis Isten magasztalása, szépségének, jóságának, tulajdonságainak megvallása történik. Nem találomra összeszedett jelzőket mondogatunk, hanem komoly teológiai tartalommal bíró mondatokat, amelyekkel egyben hivatkozunk is Isten megváltozhatatlan természetére. Ugyanígy hivatkozik Jézus az Atyára például Lázár feltámasztásakor: „Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.” (Jn 11, 41-42)
A Jézus Szíve litániában csodálatos megvallásokat és magasztalásokat mondhatunk. Csak néhány ebből: Jézus Szíve, Isten háza és a mennyország kapuja, a szeretet lángoló tűzhelye, az igazságosság és szeretet tárháza, minden jósággal és szeretettel teljes Szív, minden erény mélysége, minden dicséretre legméltóbb Szív… ha csak egyetlen egyről is elmélkedni kezdenénk! Azonban még a szép, nyugodt tempóban mondott litánia alatt is alig van lehetőségünk arra, hogy ezekről magunkban elgondolkodjunk. Mégis azt kell mondjuk: ha különösen megragad minket egy kifejezés, szinte „magához rántja” belső világunkat, akkor nyugodtan hallgassunk el és engedjük, hogy a Szentlélek bennünk elvégezze inspiráló munkáját. Ha aztán belső megértésre jutottunk, újra bekapcsolódunk a közösségi imába.
A litánia magasztalásai után jön a végső megvallás és könyörgés, amellyel befejezzük Isten imádását és engesztelését: „Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit – kegyelmezz nekünk, hallgass meg minket, irgalmazz nekünk! Szelíd és alázatos szívű Jézus – alakítsd szívünket a te Szent Szíved szerint! Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Tekints szeretett Fiad Szívére és arra a dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt. Adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen”.
A kötött imák, így a litániák nagy haszna, hogy bármilyen lelkiállapotban vagyunk is, mindig mondhatjuk őket, egyénileg és közösségben is. Ha fáradtak vagyunk, fásultak, csüggedtek, akkor is – Isten előtt kedves a hűségünk és kitartásunk. Imáinkra épít, kegyelmeket ad nekünk és másoknak. Tulajdonképpen majd csak „odafent”, a színről színre látásban fogjuk megtudni, milyen értékesek is voltak ezek az Isten előtt töltött órák, mennyi minden történhetett általuk és mennyi kincset gyűjthettünk mi is előre a mennyekben, „,ahol a rozsda meg nem rágja és a moly nem emészti meg” (Mt 6,20).
Részlet Sípos (S) Gyula: A szentségimádás misztikája című írásából
