Böjte Csaba: álmaink szintjére emelni világunkat...
"Gyermekként sokszor égő fájdalommal tanultam meg, hogy milyen messze van a legszebb szándék és az elvégzett munka végeredménye.
Emlékszem, hogy nagyapámmal egy kora tavaszi napon, az erős tél, a hatalmas csíki hó által megrongált kerítést akartuk újralécezni. Gyermeki tettrekészséggel, örömmel álltam neki én is a munkának. Csattogott a kalapács, szegeltem ezerrel, de sajnos újból és újból a szeg feje mellé ütöttem, hol a deszkára, hol az ujjamra, közben a szeg az én iparkodásomnak fittyet hányva, hol erre, hol arra görbült el. Bölcs öreg, kedves nagytatám mosolyogva nézett, majd bátorítva annyit mondott, fiam nem jól állsz, látod a huzat elcsavarta a szeget... Aztán mikor meglátta, hogy forgolódva, gyermeki naivságomban próbálok a szélnek háttal fordulva dolgozni, akkor jó kedvvel, vidáman kacagott, majd újból megmutatta, hogy hogyan kell néhány mozdulattal beverni azt a fránya szöget... Nagyot nyeltem, de délután mikor már senki nem látott, vettem egy doboz szeget és egy deszkát, majd egész délután vertem be egymás mellé őket, addig míg pontosan, sorba nem álltak úgy, ahogyan nagyapámtól tanultam...
Nem könnyű az álmaink szintjére emelni világunkat, a realitást, melyet nem a szándék, hanem a tettek formálnak... Estére nem sok bőr maradt az ujjaimon, de azon a napon nem csak szegezni tanultam meg, hanem megtapasztaltam saját korlátaimat is, megtanultam, hogy nem elég a jó szándék egy szeg célba juttatásához, nem elég az akarat, hanem több kell, tapasztalat, higgadt bölcsesség, ügyesség, kemény és kitartás... Mérgemben sírva, sajgó ujjakkal tanultam meg tisztelni mások munkáját."
Böjte Csaba
