Ferenc pápa: Jézus üzenete változást, megtérést kér tőlünk
December 26-án, az első vértanú, Szent István emléknapján délben a Szentatya az evangélium melletti hűség, a Jézusról szóló tanúságtétel fontosságát hangsúlyozta. Beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Miután megünnepeltük Jézus földi születését, ma Szent Istvánnak, az első vértanúnak az égi születését ünnepeljük. Még ha első pillantásra úgy tűnik is, hogy a két esemény között nincs kapcsolat, valójában van, mégpedig nagyon szoros kapcsolat.
Tegnap a karácsonyi liturgiában hallhattuk: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (Jn 1,14). Szent István válságba sodorta népének vezetőit, mert „hittel és Szentlélekkel eltelve (ApCsel 6,5), szilárdan hitte és megvallotta Isten újfajta jelenlétét az emberek között; tudta, hogy Isten igazi temploma most már Jézus, az örök Ige, aki közénk jött lakni, aki mindenben olyan lett, mint mi, kivéve a bűnt. Istvánt viszont azzal vádolták, hogy a jeruzsálemi templom lerombolásáról prédikál. Azt a vádat fogalmazzák meg vele szemben, hogy azt állította: „Jézus, ez a Názáreti, lerombolja majd ezt a helyet, és megváltoztatja majd a Mózestől ránk hagyott szokásokat” (ApCsel 6,14).
Valóban, Jézus üzenete kellemetlen, nehéz helyzetbe hoz minket, mert kihívást intéz a világias vallási hatalomhoz, és felrázza az emberek lelkiismeretét. Eljövetelét követően szükséges a megtérés, a gondolkodásmód megváltoztatása, korábbi gondolkodásmódunk feladása, a változtatás, a megtérés. István egészen haláláig hű maradt Jézus üzenetéhez. Utolsó imái: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet”, és „Uram, ne ródd fel nekik bűnül” (ApCsel 7,59–60); ez a két ima hűen visszhangozza Jézusnak a kereszten kimondott imáit: „Atyám, kezedbe adom lelkemet” (Lk 23,46), és „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Istvánnak ezek a szavai csak azért voltak lehetségesek, mert Isten Fia a földre jött, meghalt és feltámadt értünk; eme események előtt ezek emberileg elképzelhetetlen kijelentések voltak.
István könyörög Jézusnak, hogy vegye magához az ő lelkét. A feltámadt Krisztus ugyanis az Úr, az egyetlen közvetítő Isten és ember között, nemcsak halálunk óráján, hanem az élet minden pillanatában: nélküle semmit sem tehetünk (vö. Jn 15,5). Ezért mi is, amikor megállunk a kisded Jézus előtt, így kérlelhetjük: „Uram, Jézus, rád bízom lelkemet, fogadd el”, hogy létünk valóban az evangélium szerinti, jó élet legyen.
Jézus a mi közvetítőnk, és kiengesztel minket nemcsak az Atyával, hanem egymással is. Ő a szeretet forrása, aki megnyit minket a közösségre testvéreinkkel, hogy szeressük egymást, elutasítva minden konfliktust és neheztelést. Tudjuk, hogy a sértődöttség és a neheztelés csúnya dolog, ártalmas, sokat árt nekünk! Jézus pedig elveszi mindezt, és lehetővé teszi, hogy szeressük egymást. Ez Jézus csodája. Kérjük az értünk megszületett Jézust, segítsen, hogy magunkévá tegyük ezt a kettős magatartást: az Atya iránti bizalmat és a felebarát iránti szeretetet; olyan magatartás ez, amely átalakítja az életet, szebbé és gyümölcsözőbbé teszi azt.
Bizalommal emeljük imánkat Máriához, a Megváltó édesanyjához és a vértanúk királynőjéhez, hogy segítsen befogadnunk Jézust mint életünk Urát, s hogy az ő bátor tanúságtevői legyünk, készek arra, hogy bőrünket is vásárra vigyük az evangélium melletti hűségből!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír
