Védjük meg népeinket az ideológiai gyarmatosítástól!
December 12-én este hat órakor a Szentatya ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a Guadalupei Boldogságos Szűz Máriának, Mexikó, Amerika és a Fülöp-szigetek védőszentjének tiszteletére. Meddőségről és termékenységről, ígéretről és sokszínűségről - homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Az imént hallott evangélium két nagy kantikumnak az előszava: az egyik Mária kantikuma, amelyet Magnificatként ismerünk, a másik pedig Zakariásé, a Benedictus, amelyet szeretek „Erzsébet kantikumának, avagy a termékenység énekének” hívni. Szerte a világon keresztények ezrei kezdik a napot annak éneklésével, hogy „Áldott az Úr”, és fejezik be a napot azzal, hogy „hirdetik az ő nagyságát, mert irgalmasan letekintett övéi kicsinységére”. Ekképpen a különböző népekhez tartozó hívők nap mint nap igyekeznek felidézni annak emlékét, igyekeznek emlékezni arra, hogy Isten irgalmassága nemzedékről nemzedékre kiárad az egész népre, amint megígérte atyáinknak. A hálás emlékezet eme összefüggésében fakad fel Erzsébet éneke kérdés formájában: „Ki vagyok én, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?” Erzsébetet, a meddőség jegyét magán viselő asszonyt a termékenység és ámulat jegyében látjuk énekelni.
Szeretném kiemelni ezt a két szempontot. Erzsébet, a meddőség jegyében és a termékenység jegyében álló asszony.
1. Erzsébet, a meddő asszony, mindazzal együtt, amit ez magában foglal a kor vallásos felfogása szempontjából, amely a meddőséget isteni büntetésnek tekintette a nő saját bűne vagy a férj bűne miatt. A meddőség a saját testén hordott szégyenfolt volt, vagy azért, mert egy olyan bűn miatt érezte magát bűnösnek, amelyet el sem követett, vagy azért, mert kevésnek érezte magát, amiért nem felelt meg az elvárásoknak. Képzeljük magunk elé egy pillanatra a családtagok, a szomszédok, vagy saját maga pillantásait… meddőség, mely mélyre nyom, s végül teljesen megbénítja az életet. Meddőség, melynek számtalan neve és formája lehet, valahányszor valaki annak szégyenét hordja testében, hogy mások megbélyegzik, vagy értéktelennek érzi magát.
Ezt sejthetjük meg Juan Diego indiánocskában, amikor azt mondja Máriának: „Én valójában semmit sem érek, mecapal [hordozó öv] vagyok, cacaxtle [hordozó láda] vagyok, cola [legutolsó] vagyok, ala [legtávolabbi] vagyok, mások akaratának vagyok alávetve, mások terhét hordozom, nincs nekem érkezésem, sem léptem oda, ahová te méltóztatsz küldeni engem” (Nican Mopohua, 55.). Ugyanezek az érzések lehetnek – ahogyan jól rámutatnak a latin-maerikai püspökök – „az őslakos és afroamerikai közösségeinkben, akikkel sokszor méltatlanul bánnak és nem azonos mércével mérnek; vagy sok nőben, akiket nemük, fajuk vagy szociális-gazdasági helyzetük miatt kirekesztenek; a fiatalokban, akik alacsony színvonalú oktatást kapnak, és nincs lehetőségük továbbtanulni, a munka világában sem tudnak elhelyezkedni, családot sem tudnak alapítani; azután ott van a sok szegény, munkanélküli, bevándorló, elhagyott, föld nélküli parasztok, akik az informális gazdaságban próbálnak megélni; a prostitúciónak kitett gyerekek, ami gyakran kapcsolódik a szexturizmushoz” (vö. Aparecida, 65.).
2. Erzsébet, a meddő asszony mellett szemléljük Erzsébetet, a termékeny és ámuló asszonyt. Ő az első, aki elismeri és áldja Máriát. Ő az, aki öregségében megtapasztalta saját életében, saját testében Isten ígéretének beteljesedését. Akinek nem lehettek gyermekei, most az üdvösség előfutárát hordja méhében. Őbenne megértjük, hogy Istennek az álma nem a meddőség, nem a megbélyegzés vagy az, hogy szégyennel töltse el gyermekeit, hanem az, hogy az áldás énekét fakassza fel bennük és belőlük. Hasonlóképpen látjuk ezt Juan Diegónál. Épp ő volt az, és nem más, aki köpenyén a Szűz képét hordta: ennek a Szűznek sötét lába és meszticarca van, egy páva-, pelikán- és arapapagály-szárnyú angyal tartja; olyan anya ő, aki képes felvenni gyermekei vonásait, hogy megéreztesse velük, hogy részesednek az ő áldásában.
Úgy tűnik, Isten újra meg újra megpróbálja megmutatni nekünk, hogy a kő, amelyet az építők félredobtak, sarokkővé válik (vö. Zsolt 117,22).
Kedves testvéreim, a termékenység és meddőség közötti eme dialektikának fényében szemléljük latin-amerikai és Karib-szigeteki népeink kulturális gazdagságát és különbözőségét. Ez a térség annak a nagy gazdagságnak a jele, amelyet nemcsak ápolnunk kell, hanem – különösen korunkban – bátran védelmeznünk is a különbségeket eltörölni szándékozó minden kísérlettől, amely vonzó szlogenekkel ránk akarja erőltetni, hogy csak egyféleképpen lehessen gondolkodni, létezni, érezni, élni; ami odavezet, hogy értéktelenné és meddővé tesz mindent, amit eleinktől örököltünk; ami odavezet, hogy az emberek – különösen a fiatalok – jelentéktelennek tartják, hogy ehhez vagy amahhoz a kultúrához tartoznak-e. Termékenységünk végeredményben megköveteli tőlünk, hogy védjük meg népeinket az ideológiai gyarmatosítástól, amely eltörli azt, ami a legértékesebb bennük, legyenek őslakosok, afroamerikaiak, meszticek, vidéki földművesek vagy külvárosi lakosok.
Isten anyja az Egyház előképe (Lumen gentium, 63), és tőle akarjuk eltanulni, hogy meszticarcú, őslakosarcú, afroamerikai arcú, a legelgyötörtebbek, a legutolsók, a legtávolabbiak arcát hordozó Egyház legyünk. A munkanélküliek, a kisgyermekek, az öregek és a fiatalok szegény arcát mutató Egyház, hogy senki se érezze magát se meddőnek, se terméketlennek, hogy senki se szégyenkezzék, és senki se érezze magát értéktelennek. Hanem ellenkezőleg, hogy Erzsébethez és Juan Diegóhoz hasonlóan mindenki egy ígéret, egy remény hordozójának érezhesse magát, hogy lénye legmélyéről mondhassa: „Abba, vagyis Atya!” (Gal 4,6), az istengyermekség titka alapján, amely anélkül, hogy elvenné egyedi vonásainkat, egyetemessé tesz, néppé alkot minket.
Testvéreim, amikor most hálásan felidézzük latin-amerikai voltunkat, énekeljük szívünkben Erzsébet énekét, a termékenység dalát, és mondjuk azt, együtt népeinkkel, melyek sosem fáradnak bele ismételni: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va
Magyar Kurír
