Prófétai ajándék, prófétai szolgálat
A keresztény hívők nem csak általános értelemben részesülhetnek Jézus Krisztus prófétai hivatásából, hanem a Szentlélek karizmatikus ajándékai által prófétálhatnak is, illetve prófétai szolgálatra is kaphatnak elhívást Istentől. Joel próféta előre meghirdette ennek az időnek az eljövetelét: „Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok. Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban lelkemet.” (Joel 3, 1-2)
Különbséget kell tennünk azonban a prófétai szó és a prófétai szolgálat között. Prófétai szót, ihletett beszédet, kijelentést, ismeretet bármely hívő kaphat az Úrtól, önmaga és a közösség építésére, buzdítására, intésére. A prófétai szolgálat ezzel szemben a személy Istentől jövő kiválasztása és felkenése egy meghatározott feladat, szolgálat elvég-zésére. „Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává, másokat evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzé-sére Krisztus testének felépítése céljából” (Ef 4, 11-12).
Szent Péter apostol volt, aki prófétált, de nem volt próféta: ”És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben. Mindenekelőtt azt kell megértenetek, hogy az Írás egyetlen prófétai beszéde sem egyéni értelmezés dolga. Mert sohasem emberi akaratból származott a prófétai beszéd, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől sugalmazva szóltak.” (2Pét 1, 19-21)
Pál apostol, kora legnagyobb közösség-szervezője, amikor segíteni akarja a római gyülekezetet, azt mondja: ”Különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke (szabálya) szerint.” (Róm 12, 6) Ez szintén a prófétai adományról szól, ami különbözik a prófétai szolgálattól. Jól mutatja a különbséget az Apostolok cselekedetében található történet, ahol Fülöp diakónus négy prófétáló lányáról és Agabusz prófétáról olvashatunk:
”Másnap továbbmentünk, és Cézáreába érkeztünk. Itt betértünk Fülöp evangélista házába, és megszálltunk nála, aki a hét közül az egyik volt. Négy hajadon leánya volt, s ezek prófétáltak. Amíg mi néhány napig időztünk, egy Agabusz nevű próféta érkezett oda Júdeából. Odajött hozzánk, fogta Pál övét, megkötözte vele a saját lábát és kezét, és így szólt: A Szentlélek ezeket mondja: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik meg Jeruzsálemben, és átadják a pogányok kezébe. Mikor ezt meghallottuk, mi is kértük őt, meg az ottaniak is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. De Pál így felelt: Mit csináltok, miért sírtok és szomorítjátok a szívemet? Hiszen én kész vagyok az Úr Jézus nevéért nemcsak arra, hogy megkötözzenek, hanem hogy meg is haljak Jeruzsálemben. S mivel nem tudtuk lebeszélni őt, megnyugodtunk, és így szóltunk: Legyen meg az Úr akarata!” (ApCsel 21, 8-14)
Láthatjuk, a lányoknak megvolt a prófétálás ajándéka, de nem voltak próféták, míg Agabusz elhívást kapott a prófétai szolgálatra (ami egyébként igen kemény szolgálat volt, mint később majd láthatjuk). Ugyancsak Agabusz prófétáról olvashatjuk az alábbiakat – ami egyben arra is tanúság, hogy a kezdetben a keresztény közösségekben a prófétai szolgálat elfogadott és igényelt volt: ”Azokban a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába, és az egyikük, név szerint Aga-busz, felállt, és a Lélek által kijelentette, hogy nagy éhínség lesz az egész földkerekségen. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok erre elhatározták, hogy mindegyikük küldeni fog valamit a Júdeában lakó testvérek megsegítésére, mindenki tehetsége szerint. Ezt meg is tették, és elküldték a vénekhez Bar-nabás és Saul keze által.” (ApCsel 11, 27-30)
A prófétai szolgálat nehéz szolgálat volt. Nem elsősorban jövőről szóló látomásokról szólt, hanem a krisztusi élet meghirdetéséről és következetes képviseletéről a közösségekben. A „Didakhé, azaz a 12 apostol tanítása” című őskeresztény iratban - amely kr. u. 100-150 között keletkezett -, olvashatjuk, milyen kemény szabályok kötötték a prófétát és hogyan különböztette meg az ősegyház az igaz prófétát a hamistól:
„Ha érkezik hozzátok valaki, és tanítja mindazt, amiről fentebb szó volt, azt fogadjátok be! Ha viszont felforgatja azt, és mást tanít, hogy bomlasszon, ne hallgassatok rá! Ha ellenben azért tanít, hogy bennetek az Úr ismeretét és igazságosságát gyarapítsa, úgy fogadjátok, mint magát az Urat!
Az apostolokkal és prófétákkal az evangélium rendelkezésének megfelelően járjatok el. Minden apostolt, aki hozzátok érkezik, úgy fogadjátok, mint az Urat magát! De egy napnál tovább ne maradjon! Ha esetleg szükséges, maradjon még egy napot: ha azonban már három napig marad, akkor hamis próféta.
Amikor az apostol elmegy tőletek, ne vigyen magával mást, csak kenyeret, addigra, amíg szállást talál. Ha pénzt kérne, hamis próféta.
Ne tegyetek próbára egyetlen olyan prófétát sem, aki a Szellemben (Lélekben) szól, és meg ne ítéljétek! Minden vétek megbocsáttatik ugyanis, de erre nincsen bocsánat. Ezzel szemben, nem mindenki próféta, aki szellemben (lélekben) szól, csak akkor, ha erkölcsei ugyanazok, mint az Úré. Az erkölcsökről lehet felismerni a prófétát és a hamis prófétát.
Próféta továbbá mindaz, aki a Szellemben (Lélekben) asztalt készít, de nem maga eszik róla; egyébként hamis próféta.
Azok, akik az igazságot tanítják, mind próféták, de, ha nem cselekszik azt, amit tanítanak, hamis próféták.
Minden igaz, kipróbált próféta az egyház egyetemes titka javára cselekszik, de mert nem tanítja, hogy azt kell tenni, amit ő tesz, azért még meg ne ítéljétek! Istennél van ítélete; így tettek a régi próféták is. Amelyik viszont a szellemben (lélekben) szólna így: "pénzt adj nekem, vagy más valamit", arra ne hallgassatok! Ha ellenben más rászorulók miatt kérne, hogy adjatok, akkor senki ne ítélje meg őt! (…)
Minden igaz próféta, aki le akar telepedni nálatok, megérdemli kenyerét. Hasonlóképpen az igaz tanító is, mint a munkás, megérdemli kenyerét. A csűr, a présház, juhaid és marháid, terményeid zsengéjét vedd, és add a zsengét a prófétáknak, mivel ők a ti főpapjaitok. Ha nincs közöttetek próféta, akkor a szegények-nek adjátok.
Amikor kenyeret sütsz, vedd a javát, és add a parancs szerint. Ugyanígy, ha olajos- vagy boros edényedet megnyitod, vedd zsengéjét, és add a prófétáknak. Pénzed, ruhád és min-dennemű vagyonod javát vegyed, ahogy neked tetszik, és add a parancs szerint.”
Láthatjuk tehát, hogy a prófétát az életmódja hitelesíti, és nem a látomásai. (Így van ez mindmáig, a szentté avatási perekben sem a rendkívüli jeleket nézik, hanem a hősies fokon gyakorolt szeretetet.) Pénzt, anyagi javakat nem fogadhat el, csak a közösség javára. Ha a közösségben akar maradni, akkor élősködő, hamis próféta…
Az évszázadok során sajnos a Szentírásban leírt szolgálatok az Egyházban részben formalizálódtak, egyházias keretet kaptak, részben eltűntek - s ez lett a sorsa a prófétai tisztségnek és szolgálatnak is. Isten azonban sohasem vonta vissza ezeket a kegyelmi adományokat! A szentek életében újra és újra feltűnik a prófétai szó, s azt is láthatjuk, hogy néhányuk élete kifejezetten prófétai szolgálat (másoké evangelista, tanítói, stb.) A karizmatikus megújulásban és egyéb lelkiségi mozgalmakban is újra megelevenedtek a Szentlélek szolgálatra adott ajándékai, karizmái. Azt is nyugodtan állíthatjuk – és erre később példákat is hozunk -, hogy napjainkban is szentéletű emberek élete példa a prófétai életre és szolgálatra.
Meg kell említenünk azt is, hogy a XIX. századtól a „prófétai szó” egy sajátos formája jelent meg erőteljesebben az Egyházban - ezt ma magánkinyilatkoztatásnak nevezünk. (Sőt, ahogy egyre hitetlenebbé vált a világ, „megszólaltak a kövek” is, síró és vérző szobrok csodáiról hallhatunk, láthatunk…)
Az újkori prófétai jelek a csodás érem történetével kezdődtek 1830-ban Párizsban. Egy rövid felsorolás néhány fontosabb magánkinyilatkoztatásról: 1830. csodás érem, 1846. La Salette, 1858. Lourdes, Don Bosco prófétai jövendölései, XIII. Leó látomása 1900-ban az Egyházról, 1917. Fatima, 1938. Fausztina nővér, Pio atya prófétai tevé-kenysége, Galgóczy Erzsébet, 1962. Szeretetláng, 1966. Garabandál, Gobbi atya máriás papi mozgalma, 1981. Medjugorje…
A felsorolásba beleírtam a stigmatizált Galgóczy Erzsébetet, aki 33 éven keresztül (1929-1962 között) élte át péntekenként Jézus Krisztus kínszenvedéseit. Az ő élete prófétai jel hazánknak, de az egész világnak is. Budapesten, Máriaremetén (beszédes név ez is) halt meg, s ugyanebben az évben, ugyanott kezdődött el a Szeretetláng kinyilatkoztatása Kindelmanné Erzsébet asszonynak, ahogy azt ő a lelki naplójában megörökítette. A Napló – azon túl, hogy egy Isten által megszólított szegény asszony lelki életének csodálatos lenyomata -, a világszerte elterjedt és egyházilag elfogadott Szeretetláng Lelki Mozgalom alapműve is (a Szentírás mellett). Több olyan próféciát is tartalmaz, amely napjainkra beteljesedett, akár a Mozgalommal, akár a világ állapotával kapcsolatban. Egyet idézzünk most ide:
„Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitbe vetett bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (1963 márc. 27.)
Mi hiszünk ebben a megújulásban és hiszünk az ehhez szükséges prófétai élet jelentőségében és erejében is!
Részlet Sípos (S) Gyula: Prófétai élet című füzetéből
