Környezetvédelem: búcsú a nejlonzacskótól
A műanyag zacskók üldözése egyike azon kevés környezetvédelmi vívmányoknak, amiben a fejlődő világ előzi a nyugatot, de fokozatosan Európában és Amerikában is terjed a tiltásuk, adóztatásuk. Hamarosan Magyarországon is emelik a nejlonszatyrok termékdíját, ezért valószínűleg egyre kevesebb üzletben találkozhatunk majd velük, hacsak nem borsos áron. Az eldobált, évszázadokon át hányódó zacskóktól szenvedő élővilágnak ez nagy győzelem, de egyébként az egésznek kisebb a jelentősége, mint gondolnánk. A visszaszorítás ragadós nemzetközi gyakorlata arra viszont jó példa, mit kéne reagálni a fontosabb környezeti problémákra.
A nejlonzacskó a környezettudatosság növekedésével párhuzamosan vált a természetpusztítás és a felesleges fogyasztás egyik gyűlölt szimbólumává, amit a kétezres évek eleje óta egyre több állam kezd el üldözni adókkal vagy teljes tiltással.
A szétdobált szatyrok a fejlődő országokban súlyos környezeti károkat okoztak, ezért Afrika és Ázsia sok országában régebb óta próbálnak fellépni ellenük, de a kiszorítási hullám az utóbbi időben Európát is utolérte, az unió 2020-ra nem nagyon akar már szatyrokat látni sehol.
Ezzel összhangban Magyarországon úgy módosítják a környezetvédelmi termékdíjakat szabályozó törvényt, hogy utána a mostaninál több fajta műanyag zacskó esne a magasabb díjkategóriába, így lassan nálunk is leáldozhat az egyszer használatos szatyrok kora. Ez a maga módján szép dolog, különösen a tengeri állatok örülhetnek neki, de azért nem árt észben tartani, hogy a zacskók visszaszorulása látványos, de sajnos annál kisebb győzelem a környezetvédelemnek.
A nejlonszatyor fél évszázada
Az összes ma ismert nejlonszatyor ősét a svéd Celloplast nevű cég állította elő. A cellulózfóliát gyártó Celloplast 1960-ban, a műanyag aranykorának kezdetén nyújtott be szabadalmat az USA-ban a "csomagolási célú cső" néven.
Az eredeti verzió még tényleg csak egy fél oldalról nyitott műanyagcső volt - amiből a beletett dolgok nem estek ki, de megfogni már nem volt olyan kényelmes -, mígnem a vállalat egyik munkatársa rá nem jött, hogy van mód fülek képzésére is ugyanabból a darab műanyagból. Így született meg az 1965-ben szabadalmaztatott T-shirt műanyag zacskó, aminek pofonegyszerű formája az elmúlt fél évszázadban semmit nem változott, és máig ez a leggyakoribb eldobható táska, amivel találkozni lehet.
A zacskógyártó iparág a következő évtizedekben beindult. Az USA piacán az Exxon Mobil műanyaggyártó leányvállalata kezdte el a nejlonszatyor nagy léptékű terjesztését az 1970-es években, de sokáig nem volt nagy kereslet a termékre, a hagyományos papírzacskók dominanciája megkérdőjelezhetetlennek tűnt az amerikai üzletekben. Ez európai (pláne belvárosi, tömegközlekedés-használó) szemmel furcsának tűnhet, az Amerikában jellemző fül nélküli papírzacskókat ugyanis egyáltalán nem praktikus cipelni, viszont ha csak a kocsiig kell őket eljuttatni valahogy, már kijön a műanyaggal szembeni előnyük, vagyis hogy megállnak az aljukon a csomagtartóban. És mivel Amerikában az emberek kocsival mennek bevásárolni, ez elég is.
A trendforduló a nyolcvanas években következett be. A műanyagzacskó mellett voksoló első nagy áruházlánc a Safeway and Kroger volt 1982-ben, de pár évvel később az egész kiskereskedelmi iparágnak leesett, hogy anyagilag megéri váltani. Az 1985-ben a műanyagipari mérnökök newarki szárnyának konferenciáján elhangzott előadások egyikén állítólag számszerűsítették is, pontosan mennyivel éri meg jobban a boltoknak a nejlonzacskó (ezer darab csak 24 dollár, míg a papírból 30 ugyanennyi), ami meghozta a boltosok kedvét: az év végére az USA-ban már szupermarketek 75 százaléka tartott nejlonzacskót is a papírral párhuzamosan.
Ettől még a vásárlók körében még jó ideig a papír volt kedveltebb, az 1980-as években az amerikai szatyorpiacon 25-75 százalék arányban osztozott a műanyag és a papír, de az 1990-es évekre ez megfordult, és a nejlonzacskó került ki győztesen az eldobható szatyrok csatájából. Legalábbis néhány évtizedre.
Gyilkos zacskók
Olcsóság és praktikum ide vagy oda, a műanyag zacskók féktelen ontásának hamar csúnya következményei lettek, különösen azokban az országokban, amelyekben a hulladékkezelés kulturális és intézményi része nem volt még elég kialakult.
A hulladéklerakókban halmozódó műanyag egy dolog, de ennél sokkal rosszabb, ha a szemét be sem kerül a kukába, hanem gazdátlanul sodródik városi terekben vagy a természetben. Az eldobált nejlonzacskók leginkább a vízi élővilágra veszélyesek, egyrészt mert eleve hajlamosak idővel folyókban (majd végül tavakban, tengerekben) kikötni, másrészt mert a vízi élőlények egy része könnyen összekeveri őket a táplálékkal, és megpróbálja megenni.
A medúzák helyett lenyelt szatyrok gyakran fulladásos halált okoznak, de az sem kimondottan egészséges, ha az állatnak sikerül megennie őket, vagy ha csak simán beleakad. A természetes vizekben úszkáló szatyrok leggyakoribb áldozatai a teknősök, de madarakat és a vízi emlősöket is veszélyeztetik, ráadásul egy zacskó akár több áldozatot is szedhet: ha egy állat lenyeli és belehal, testének lebomlása után a szatyor újra szabadon lebeg.
Becslések szerint döbbenetes mennyiségű, mintegy 5,25 billió tonna műanyagszemét sodródik (vagy alkot szigetet) a világ óceánjaiban, aminek jelentős része zacskó. A tengeri szemét évente több milliós pusztítást végez a teknősök, madarak, fókák, bálnák és delfinek populációjában.
A szétdobált zacskók a városokban is tudnak komoly gondot okozni az esztétikai szempontokon felül. Bangladesben például a múltban többször előfordult, hogy az utcákon hányódó szatyrok elzárták a csatornákat, még súlyosabbá téve az országot sújtó, eleve pusztító árvizeket. Az 1998-as katasztrófa után az állam is levonta a megfelelő következtetéseket, és 2002-ben a világon elsőként tiltották be a nejlonszatyrok árulását.
Van, ahol már börtön jár érte
Banglades után szép sorban egy csomó ország kezdte el tiltani vagy adók segítségével visszaszorítani a műanyag zacskók használatát. Afrikában és Ázsiában nagyobb szigor jellemző, többek közt Ruanda, Eritrea, Tanzánia és Marokkó is betiltotta őket. Dél-Afrikában és Kínában csak adóztatják, Tajvan és Izrael a szatyrok ingyen osztogatást tiltotta meg a kereskedőknek, India pedig egy bizonyos falvastagság alatti zacskók gyártását akadályozza törvénnyel már 15 éve, az ezen felüli szabályozás pedig állami hatáskör.
Kenyában a világ legkeményebb zacskótörvényét vezették be 2017 nyarán, ennek értelmében akár börtön, vagy 38 ezer dolláros bírság is kiszabható árusításért, gyártásért vagy használatért. A kormány szerint azért van szükség ilyen kemény intézkedésekre, mert a vágóhidakon leölt állatokban gyakran találnak elfogyasztott zacskókat, ami az embereket is veszélyezteti.
Az persze helyi szinten erősen változó, mennyire sikerül betartatni az antizacskó szabályokat. Sajnos sokszor pont azokban az országokban túl gyenge ehhez az állam, ahol a legnagyobb problémát okozzák; Ugandában például hiába vetettek ki adót és helyezték tiltólistára a boltokban a zacskókat már tíz éve, nem látszik érdemi változás a helyzetben.
Európa is hadat üzent
A zacskóellenesség a 2010-es évekre a fejlettebb hulladékkezelési rendszerekkel rendelkező országokra is átterjedt, nem annyira a helyben okozott környezeti károk, mint az emberek környezettudatosságának növekedése miatt. Az USA-ban szövetségi törvénnyel nem, de helyi szinten már néhány államban illetve városban szabályozzák a használatukat. Kanadában és Ausztráliában hasonló a helyzet, központi szabályozás nincs, de bizonyos területeken teljes tiltás van érvényben.
Az Európai Unió hulladékra vonatkozó irányelvei közt szerepel, hogy a 2014-es szinthez képest 2019-re 80 százalékkal csökkenteni kell a zacskóhasználatot, ennek érdekében egyre több tagállam lép fel törvényi eszközökkel. A legfrissebb fejlemény a brüsszeli régióban hozott szatyorellenes szabály, de tavaly a franciánál is életbe lépett az egész országra vonatkozó teljes tiltás, Angliában pedig már két éve folyik a kiszorítás finomabb eszközökkel (nem adhatják ingyen a boltok a zacskót), de határozottan jó eredményekkel.
Magyarországon a most érkező környezetvédelmi termékdíjas törvénymódosítás hozhat érdemi változást a zacskóhasználatban. A hazai boltok többségében már ma is fizetni kell a pénztárnál, ha zacskót kérünk, de a jogszabály alapján egy csomó zacskótípus a sima műanyagokra vonatkozó, olcsóbbik (57 forint termékdíj/kg) kategóriába is belefér, ezért a boltoknak nem kell túl sokat elkérniük érte.
A módosító pontosabban és szigorúbban határozza meg, mi mindent kell az eredetileg a zacskók számára kitalált, 1900 ft/kg-os kategóriába sorolni, így az extravékony, pékáru, zöldség és friss hús számára fenntartott átlátszó zacskókon kívül minden durván megdrágul a kereskedőknek. A kormányzat a zacskók további visszaszorulását és plusz költségvetési bevételt is remél a változtatástól.
Hiba lenne túlértékelni
A zacskók ellen vívott háború egyike a környezetvédő mozgalom kevés sikerének. Ez mindenképpen szép eredmény, de mielőtt nagyon megörülnénk, azért érdemes egy lépés távolságból megvizsgálni a témát, ugyanis a helyzet még mindig az, hogy a zacskónk anyagánál sokkal többet számít, hogy mit rakunk bele.
A háztartási hulladéknak Amerikában és Európában csak 15 százalék alatti részét teszi ki a műanyag, ami miatt mégis kiemelt figyelmet kell fordítani a kezelésére és újrahasznosítására, az a rendkívül lassú lebomlási idő. Sok mindentől függ, hogy egy műanyag tárgyat mennyi idő alatt emésztenek fel végleg a mikrobák, de még alsó hangon is több száz évről beszélünk, szóval a ma eldobott zacskó még az ük-ük-ükunokáink idejében is itt lesz a Földön (szemben a hamar lebomló papírral, ami viszont ha nem újrahasznosított, akkor összességében jóval több energiát vesz igénybe az előállítása, mint a műanyagnak).
Ez a probléma viszont leginkább a természetben eldobált zacskók és egyéb műanyagok kapcsán releváns, a hulladékkezelésbe kerülő műanyag jó arányban újrahasznosítható, és ha lerakókban végzi, akkor sem okoz akkora gondot. A hulladékkezelés ugyanúgy fejlődik, mint a többi iparág, és hulladéklerakók megtelése egyáltalán nem tartozik a közeljövő sürgető környezeti problémái közé (pláne nem az összes műanyagszemét kis tömegük miatt elenyésző részét kitevő nejlonzacskók fogják őket túltölteni).
Ennek a cikknek természetesen nem célja azt sugalmazni, hogy ha már így van, akkor gyártsuk továbbra is szatyrokat, mintha nem lenne holnap. Viszont fontos lenne, hogy ne értékeljük túl a nejlonszatyrok kiszorításához hasonlóan jól kommunikálható kis győzelmeket, amelyek a legfenyegetőbb problémák (mint a klímaváltozás vagy a fajok ezreit elsöprő kipusztulási hullám) szempontjából vajmi keveset számítanak.
Amit viszont a műanyag zacskók diadalmenete a piacon majd eredményes visszaszorítása jól mutat, az a központi megoldások hatásossága az egyéni cselekvéssel szemben.
A környezettudatosságot legtöbbször személyes fogyasztási minták kapcsán sulykolják, de valójában óriási tévút egyéni felelősségi szintre tolni ezeket a kérdéseket. Sok kutatásból kijött már (a legutóbb az energiatakarékos megoldások kapcsán), hogy az emberek többsége csak akkor hajlandó tenni zöld célokért, ha ez nem követel tőle különösebb lemondást, így hiába akár a világ legjobb környezeti nevelése, ha nincsenek a rendszerbe építve olyan (leginkább anyagi) ösztönzők, amelyek a környezetbarát cselekvés irányába terelik a fogyasztókat.
Vagyis a környezetvédelmet komolyan vevő államok részéről a következő lépés az adók és tilalmak kiterjesztése a zacskókról a zacskók tartalmára, amíg ebben nem történik előrelépés, addig maximum mértékkel érdemes ünnepelni a jó öreg nejlonszatyor búcsúztatását.
(index.hu)
