Isten munkálkodásának lehetünk tanúi – Levél az iraki domonkos nővérektől
Az iraki Erbílben szolgáló domonkos nővérek augusztus 6-án, Urunk színeváltozása ünnepén levelet tettek közzé, melyben beszámolnak az Iszlám Állam, illetve a háború okozta pusztítás utáni újjáépítés kezdetéről.
Kedves testvérek, nővérek és barátaink!
Három év telt el azóta, hogy elűztek minket otthonunkból, ti pedig kísértek minket imáitokkal, hogy átvészeljük a nehéz napokat. Ezen évek alatt kiabáltunk, sikítottunk Istenhez, csodálkoztunk, és kérdéseket tettünk fel Neki, megkérdőjeleztük hitünket, de nevettünk is, ráleltünk a remény, a szeretet pillanataira is, amelyek az Úr, az Egyház és minden, minket sokféleképpen támogató egyén iránti hálából születtek. 2014. augusztus 6-án olyan alagútba léptünk, amelyről nem tudtuk, mikor ér véget. Sőt, voltak napok, amikor úgy gondoltuk, már sosem fogjuk látni a fényt. Három évvel ezelőtt, éjszaka elhagytuk otthonainkat, és elindultunk az ismeretlen felé. Megkezdődött otthontalanságunk, száműzetésünk és kérdéseink utazása. De az igazat megvallva, mindezek ellenére mindig arról álmodtunk, hogy hazatérünk, házainkat épen találjuk, úgy, ahogy hagytuk őket. Nagyon vágytunk visszatérni, gyertyát gyújtani az imához, learatni a vetést és könyveket olvasni. Még akkor is reméltünk, amikor megtudtuk, hogy saját szomszédjaink árultak el minket, akik már az Iszlám Állam előtt is sokat ártottak nekünk.
Ez volt a helyzet 2016 őszéig, amikor az iraki erők megkezdték a Ninivei-síkság felszabadítására irányuló katonai műveleteket. Isten megfürösztött minket kegyelmében, amikor városaink – egyik a másik után – felszabadultak. Az Iszlám Államot legyőzték, és úgy tűnik, a Ninivei-síkság felszabadult.
Amikor először látogattuk meg keresztény városainkat, megdöbbentünk az ott végbevitt pusztítás mértékétől. Fájdalmas volt látni mindezt. Azonnal megértettük, hogy nem a katonai erők vagy „okosfegyverek” okozták, hanem a gyűlölet. A gyűlölet azonban elhagyja mind az elnyomottat, mind az elnyomót. Csak Isten tudja, mennyi szeretetre van szükségünk, hogy ezek a mély sebek begyógyuljanak.
Miközben kábán jártuk keresztény városainkat, csodálkozva emlékeztünk vissza Istennek Ezekiel prófétához intézett kérdésére: „Emberfia, életre kelhetnek még ezek a csontok?”; és mi magunk válaszoltunk neki: „Te tudod, Uram!” (Ez 37,3). A bibliai személyek történeteitől és tapasztalataitól megihletődve hisszük, hogy Isten képes új módon életre kelteni minket.
Ma pedig Isten csodálatos munkálkodásának lehetünk tanúi. Mutatkoznak a remény jelei. Bár az újjáépítés folyamata lassú, már megkezdődött, és néhány család már visszatért otthonába. Batnaja városának kilencven százalékát elpusztították, de a helyreállítási munkálatok már megkezdődtek. A keresztény Telszkufba és Karakosba néhány család már visszatért, és minden héten újabb családok térnek haza. Telszkufban jelenleg hatszáz, Karakosban négyszázötven család él. Telszkufban kisebb a rombolás mértéke, mint Karakosban. Bár Karakosban a pusztítás mértéke körülbelül harmincszázalékos, az újjáépítés nem könnyű, és a nem kormányzati szervek helyreállításhoz nyújtott segítsége nem áll arányban a pusztítás mértékével. Karakosban egykor hétezer ház állt, ezek közül kétezer-négyszázat teljesen elpusztítottak. Azt reméljük, hogy még az iskolakezdés előtt, szeptemberig annyi házat újjáépítünk, amennyit csak lehetséges, de természetesen ehhez hiányoznak az anyagi feltételek. Eddig csak az Egyház és néhány nem kormányzati szervezet segített az újjáépítésben.
Nővéreink visszatértek Telszkufba, és bízunk benne, hogy az iskolaév kezdetéig találnak olyan helyet, ahol megkezdhetik az óvoda működtetését. Hamarosan Karakosba is visszatérünk. Mivel az ottani rendházunkat részben lerombolták, egy családi házat állítottunk helyre, ebben fogunk élni, amíg nem térhetünk vissza a rendházba. Az árvaházat is teljesen felégették, de Karakosban találtunk egy helyet, ahová a nővérek és a kislányok visszatérhetnek.
Amint azt talán már hallottátok, Moszult felszabadították, de az ott végbevitt pusztítás elsöprő erejű volt. Évekbe telik, amíg helyreállítják a várost, de Istennek semmi sem lehetetlen. Persze nem könnyű eldönteni, visszatérjünk-e Moszulba, vagy sem. Néhányan még mindig próbálják megérteni Isten akaratát, ugyanis az Iszlám Állam veresége még nem jelenti azt, hogy a Ninivei-síkság megtisztult ettől a mentalitástól. Mi azonban, mint közösség, úgy döntöttünk, hogy népünkkel együtt visszatérünk, és imádkozunk azért, és reméljük, hogy mindenkinek lesz bátorsága visszatérni szülővárosába, és képesek lesznek az emberek mindent elölről kezdeni.
Köszönünk minden nekünk nyújtott támogatást. Kérjük, imádkozzatok értünk, életünknek ebben az új szakaszában, hogy újra tudjunk kezdeni mindent!
Hálával és imádsággal értetek,
Sienai Szent Katalinról Nevezett Domonkos Nővérek
Erbíl, Irak
Forrás: Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek
Magyar Kurír
