Ferenc pápa: Fogjunk bele bátran egy alapos talajjavításba, egy komoly szívtisztításba!
A Szentatya július 16-án, vasárnap délben a magvetőről szóló példabeszédről tartott elmélkedést. A pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Amikor Jézus az emberekhez beszélt, egyszerűen fogalmazott, képeket is használt, amelyeket a hétköznapi életből vett, hogy mindenki könnyen megérthesse mondandóját. Ezért szívesen hallgatták, nagyra értékelték üzenetét, amely egészen a szívükig hatolt. Nem bonyolult, nehezen érthető nyelvezetet használt, mint korának írástudói, amelyet nehezen lehetett követni, amely merev volt, és taszította az embereket. Ezzel e beszédmódjával Jézus meg tudta értetni az emberekkel Isten országának titkát; nem bonyolult teológiát adott elő. Jó példa erre, amit a mai evangélium tartalmaz: a magvetőről szóló példabeszéd.
A magvető Jézus. Figyeljük meg, hogy ezzel a képpel úgy mutatja be magát, mint aki nem erőszakolja ránk, hanem felkínálja magát; nem úgy vonz, hogy lerohan minket, hanem úgy, hogy önmagát adja: magot vet. Türelemmel és pazarlóan hinti szét a szavát, amely nem kalitka vagy csapda, hanem mag, amely termést hozhat. Hogyan hozhat termést? Ha befogadjuk.
Ezért a példabeszéd főleg rólunk szól: többet beszél ugyanis a termőföldről, mint a magvetőről. Jézus egyfajta „spirituális röntgenfelvételt” készít a szívünkről, arról a termőföldről, amelyre az ő szavának magja hullik. A szívünk, mint a talaj, lehet jó, és akkor a szó termést hoz – bőséges termést –, de lehet kemény, áthatolhatatlan is. Ez akkor történik, amikor halljuk a szót, de az visszapattan rólunk, mint az úttestről: nem tud a földbe hatolni.
A jó föld és az út, az aszfalt között – ha magot vetnénk a Szent Péter tér kövezetére, nem nőne semmi – van két köztes földtípus, amelyek bizonyos mértékben bennünk is lehetnek. Az első – mondja Jézus – a köves talaj. Próbáljuk magunk elé képzelni: a köves talaj olyan, „ahol nincs elég termőföld” (vö. Mt 13,5), ezért a mag bár kikel, nem tud mély gyökeret ereszteni. Ilyen a felületes szív, amely befogadja az Urat, akar imádkozni, szeretni és tanúságot tenni, de nem kitartó, elfárad és soha nem „indul fejlődésnek”. Olyan szív, amelynek nincs vastagsága, benne a lustaság kövei elnyomják a jó földet, a szeretet állhatatlan és múlékony. Aki csak akkor fogadja be az Urat, amikor kedve tartja, az nem hoz termést.
Van azután az utolsó, a tövises földtípus, tele tüskebokrokkal, amelyek elfojtják a jó növényeket. Mit jelképeznek ezek a tüskebokrok? „A világi gondok és a gazdagság csábítása” (Mt 13,22), mondja Jézus szó szerint. A tüskebokrok a rossz hajlamaink, amelyek szembeszállnak Istennel, elfojtják az ő jelenlétét: mindenekelőtt a világi gazdagság bálványai, a kapzsi, önző életmód, a birtoklás- és hatalomvágy. Ha ezeket a tüskebokrokat gondozzuk, akkor elfojtjuk magunkban Isten növekedését. Mindenki felismerheti saját kisebb-nagyobb tüskebokrait, a szívében lakó rossz hajlamokat, azokat a többé-kevésbé gyökeret eresztett bokrokat, amelyek nem tetszenek Istennek, és megakadályozzák, hogy tiszta legyen a szívünk. Ki kell őket tépni, különben Isten szava nem hoz termést, a mag nem fejlődik ki.
Tegyük fel magunknak a kérdést, nyitott-e a szívünk arra, hogy befogadja hittel Isten szavának magját! Kérdezzük meg magunktól, a lustaság köveiből sok van-e még bennünk és nagyok-e ezek a kövek! Ismerjük fel és nevezzük nevükön rossz hajlamaink tüskebokrait! Fogjunk bele bátran egy alapos talajjavításba, egy komoly szívtisztításba: vigyük oda köveinket és tüskebokrainkat az Úrhoz a szentgyónásban és az imában! Ha így teszünk, Jézus, a jó magvető, boldogan elvégez majd egy további munkát is: megtisztítja szívünket, eltávolítja a köveket és a töviseket, amelyek elfojtják Isten szavát.
Isten anyja, akire ma a Karmel-hegyi Boldogasszony néven emlékezünk, aki felülmúlhatatlan Isten szavának befogadásában és annak megvalósításában (vö. Lk 8,21), segítsen minket, hogy megtisztítsuk szívünket és megőrizzük benne az Úr jelenlétét.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír
