Dzsihadista volt, ma már másokat is a keresztény hitre vezet

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. május 03. szerda

A szíriai Basir Mohamed fiatalon az Al-Nuszra Front oldalán harcolt Szíriában, majd az országot elhagyva Törökországban is radikálisan gyakorolta az iszlám vallást: a teljes arcot takaró fátyol viselésére kötelezte feleségét. Rásid betegsége és csodás gyógyulása hatására keresztény hitre tért.

Mohamed Szíria északi részén született. Kamaszkorában unokatestvére, Ahmad elhívta, hogy hallgasson meg egy dzsihadista szónoklatot, és attól kezdve a szélsőséges iszlám vonzásába került. A szíriai háború kitörésekor, 2011-ben az akkor 19 éves fiú úgy döntött, beáll harcolni a kurd haderő oldalán. A kegyetlenségeket és társai halálát látva visszaemlékezett a korábban hallott szélsőséges eszmékre, és radikális irányba fordult. 2012-ben csatlakozott az Al-Nuszra Fronthoz, amelynek célja, hogy egy új, a saría iszlám törvénykezésen alapuló államot hozzon létre Szíriában. Részese volt számos kínzásnak, elhitették vele, hogy a hitetlenek Isten ellenségei.

Amikor a New York Times újságírója 2017-ben Isztambulban meglátogatta, azt látta, hogy huszonkét keresztény társával együtt imádkozik. Szelíd, békés ember benyomását keltette, szinte hihetetlennek tűnt, hogy korábban milyen kegyetlenségek aktív részese volt. Ekkor már ő volt az imacsoport vezetője, foglalkozott, beszélgetett a csoport tagjaival, köztük egy néhány hónappal korábban keresztény hitre tért jazidi férfival. Elárulta, hogy korábban mindig haragos volt, nemcsak ellenségeivel, hanem saját családtagjaival szemben is. Felesége 2012-ben hiába próbálta meggyőzni, hogy ne csatlakozzon a terrorista csoporthoz. Rásid ma már örömmel állapítja meg, hogy férje mekkora változáson ment keresztül: „Nemcsak hitet váltott, hanem a viselkedése is megváltozott.”

Amikor az Al-Nuszra Front oldalán harcolt, egyszer csak ráeszmélt, hogy itt muszlimok gyilkolnak muszlimokat. Megértette, hogy valami nincs rendben. Nemsokára feleségével együtt Isztambulba költözött, ahol kezdetben szintén radikális módon élte meg muszlim hitét, feleségétől például elvárta, hogy egész arcát fedő kendőt viseljen.

2015-ben Rásid súlyosan megbetegedett, Mohamed elkeseredett. Telefonon hívta azóta Kanadában élő unokatestvérét, Ahmadot, aki 15 éves korában elvitte a szélsőséges iszlamistákhoz. Ahmad végighallgatta, majd megvallotta neki, hogy közben keresztény hitre tért. Kérte, hogy tegye a telefont a beteg felesége ágya mellé, hogy a távolból barátaival együtt imádkozzanak a gyógyulásáért. Mohamed először viszolyogva utasította el a kérést, de unokatestvére kitartó unszolására végül beleegyezett. Rásid állapota azonnal javulni kezdett, Mohamed pedig megkérte Ahmadot, ismertesse össze egy isztambuli keresztény prédikátorral.

Elkezdte olvasni a Bibliát, és észrevette, hogy míg a Korán olvasása izgatottá tette, most nyugalom költözik a szívébe. Amikor elkezdte fontolgatni, hogy keresztény hitre tér, Rásidnak volt egy álma: egy bibliai alak kettéválasztotta előttük a tenger vizét, mintha ezzel bátorítaná a házastársakat az áttérésre. „Korábban félelemből gyakoroltuk a vallásunkat. Mára minden megváltozott” – vallja Mohamed. Kész „megfizetni” a megtérése árát: régi szélsőséges társai célpontjává vált. Nem fél tőlük – mondja –, hiszen Istenre bízta életét.

Forrás: it.Aleteia.org; Cristianesimocattolico.wordpress.com

Fotó: Cristianesimocattolico.wordpress.com

Magyar Kurír
(tzs)

You have no rights to post comments