„A zarándoklat pedig hiteles hitvallás”
Ferenc pápa a „Sanctuarium in Ecclesia” (Kegyhely az Egyházban) kezdetű motu propriójával a kegyhelyek lelkipásztori ellátásának illetékességét a Papi Kongregációtól az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának hatáskörébe helyezte át. A pápa a következőket fogalmazta meg a fontos dokumentumban:
1. A kegyhelyek fontos jelképes értékkel rendelkeznek, a zarándoklat pedig hiteles hitvallás. A kegykép szemlélése arról a reményről tesz tanúságot, hogy a zarándok még erőteljesebben kívánja érezni Isten közelségét. A népi vallásosság Isten népe spontán missziós cselekvésének hiteles megnyilvánulása, amely számára a kegyhely kiváltságos terület, ahol kifejezésre juttathatja az imádság, az ájtatosság, az Isten irgalmasságára való hagyatkozás szép hagyományait.
Már az első évszázadok óta szokássá váltak a zarándoklatok, elsősorban azokra a helyekre, ahol Jézus Krisztus élt, ahol hirdette az Atya szeretetének misztériumát, és főleg ahol feltámadásának kézzelfogható jele, az üres sír található. A zarándokok a későbbiekben olyan helyek felé keltek útra, ahol a különféle hagyományok szerint az apostolok sírjait keresték fel. Az évszázadok során végül a zarándoklat azokra a helyekre is kiterjedt, ahol a népi vallásosság kézzelfoghatóan megtapasztalta Isten Anyjának, a szenteknek és boldogoknak titokzatos jelenlétét.
2. A kegyhelyek a mai napig a világ minden részén a hívek egyszerű és alázatos hitének sajátságos jelei. A zarándokok ezeken a szent helyeken találják meg hívő létük alapvető dimenzióját. Mélyrehatóan megtapasztalják Isten közelségét, Szűz Mária gyöngédségét és a szentek társaságát: a valódi spiritualitás tapasztalata ez, amelyet nem lehet alábecsülni. Ez azt jelentené, hogy semmibe vesszük a Szentlélek működését és a kegyelmi életet. Számos kegyhely olyannyira egybefonódott személyek, családok, közösségek életével, hogy hatással volt egész nemzedékek önazonosságának kialakulására, mély nyomot hagyott egyes nemzetek történelmében.
A zarándokok nagy száma, Isten népének alázatos és egyszerű imája, a liturgikus szertartások, a sok kegyelmi történés, amelyet a hívek tanúsítanak, valamint ezeknek a helyeknek a természeti szépsége azt bizonyítják, hogy a kegyhelyek, számos formájukban pótolhatatlan alkalmat jelentenek korunk evangelizációja szempontjából.
3. Ezeket a helyeket, a hit modern kort sújtó válsága ellenére, továbbra is szent terekként érzékeljük, ahol a zarándok megpihenhet, csöndre lelhet, elmélkedhet korunk gyakran zaklatott mindennapjaiban. A kegyhelyek valódi menedékek, ahol ismét önmagunkra találhatunk, és szükséges erőt meríthetünk a megtéréshez. Ez az ozmózis a kegyhelyi zarándoklat és a mindennapi élet között értékes segítséget jelent a lelkipásztori tevékenységben, megújítja az evangelizálási elkötelezettséget. A kegyhelyre elzarándokolni és részt venni spiritualitásában már önmagában véve evangelizáló cselekvés.
4. Természeténél fogva tehát a kegyhely szent hely, ahol Isten Szavának hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, különös tekintettel a kiengesztelődés és az Eucharisztia szentségére, valamint a karitatív tanúságtétel kifejezik az Egyház evangelizálási elkötelezettségét, nyilvánvalóvá válik Isten irgalmasságának nagy erejű működése az emberek életében.
A kegyhely sajátos spiritualitásának hatására a zarándokok eljutnak az „evangelizáció pedagógiájára”, vagyis egyre nagyobb felelősséggel kötelezik el magukat a keresztény képzésben, a karitatív cselekedetekben. A kegyhely továbbá nem kis mértékben járul hozzá a keresztény közösség kateketikai tevékenységéhez, mivel következetesen átadja az alapításához fűződő üzenetet, gazdagítja a hívek életét, érleli és tudatosítja hitüket. A kegyhelyek továbbá szélesre tárják kapuikat a betegek, a fogyatékkal élők és főleg a szegények, a társadalom peremén élők, a menekültek és migránsok előtt.
5. Ezeknek a megfontolásoknak a fényében világosan látszik: a kegyhelyek meghívást kaptak arra, hogy szerepet vállaljanak a mai társadalom új evangelizációjában. A kegyhelyeken folytatott lelkipásztori ellátás elősegítése érdekében a pápa úgy döntött, hogy a Pastor bonus apostoli konstitúció által meghatározott illetékességeket, amelyek a 97/1. cikkely értelmében idáig a Papi Kongregációhoz tartoztak, illetve a 151. cikkelyben foglaltakat átruházza az Új Evangelizáció Pápai Tanácsára, anélkül azonban, hogy jogsérelem érné a törvényes egyházi hatóságokat feladataikat illetően, vagy azokat, amelyek speciális törvények értelmében egyéb szerveket érintenek bizonyos kegyhelyek esetében.
A pápa a következő hét pontban foglalta össze a Tanács feladatait:
a) nemzetközi kegyhelyek létrehozása és statútumuk jóváhagyása az Egyházi Törvénykönyv 1232–1233. kánonjainak megfelelően;
b) olyan rendelkezések tanulmányozása és megvalósítása, amelyek elősegítik a kegyhelyek evangelizáló szerepét és ott a népi vallásosság ápolását;
c) a kegyhelyek mint „az új evangelizáció központi mozgatórugói” organikus pasztorációjának előmozdítása;
d) országos és nemzetközi találkozók előmozdítása, amelyek célja a népi vallásosság és a búcsújáró helyekre történő zarándoklatok lelkipásztori gondozásának megújítása;
e) kegyhelyek és ájtatossági, búcsújáró helyek munkatársai specifikus képzésének előmozdítása;
f) „őrködés” afelett, hogy a zarándokok következetes spirituális ellátásban részesüljenek;
g) valamint a kegyhelyek kulturális és művészeti gazdagságának érvényre juttatása a „via pulchritudinis” („a szépség útja” – a szerk.) értelmében, amely az Egyház evangelizációs tevékenységének sajátos módja.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: News.va
Magyar Kurír
