Dr. Torgyán Attila: Fausztina nővér – Az isteni irgalmasság üzenete

Világunkban mérhetetlen pazarlás folyik. Nemcsak az ember képességei hevernek általában kihasználatlanul és nemcsak a természetet zsigereljük ki mértéktelenül, hanem visszaélünk mindazzal, ami a szeretet mellett az életben a legértékesebb: a helyesen megélt szenvedés nyújtotta lehetőségekkel. Mily sok ember szenvedése kárba vész, mert sem magunk nem válunk jobbá általa, sem pedig másokért nem ajánljuk azt fel. Pedig oly sok minden átalakulhatna, nemesedhetne a világban, hogyha a szenvedéshez más hozzáállással közelítenénk és kihasználnánk átalakító, segítő erejét.

Az „ember örök keresése”, a vágytól vágyig rohanó hajsza, ez a szüntelen kielégületlen végtelen folyamat nagy misztérium. A kereső, mindent megragadni akaró ember, szépségtől szépségig, érzéktől érzékig rohan végig az élet útjain, kerülve minden szenvedést és kellemetlenséget, megrészegülve a szenvedély vakító misztériumától, de közben kicsúszik a kezei közül minden, éppen az, amit annyira megtartani kívánt.  A nagy misztériumra – hogyan folyik el az érzéki világ az ember kezei között – a válasz az elengedésben és az egyetlen állandó  örök és halhatatlan részünk és az Istenhez vezető út keresésében van. Viszont a keresőnek először saját életében kell a vágyak nyújtotta röpke és elillanó vigasz értéktelenségét megtapasztalnia és önző vágyai kielégítésére irányuló törekvését elengednie.   És ha ezt a szíve mélyén felismerte és átérezte, innentől már csak ezek a kérdések válnak a számára fontossá: mi visz közelebb Istenhez és mi az ami Isten akarata?

Ezen kérdésekre felelt életével és annak üzeneteivel korunk egyik legnagyobb misztikus szentje, Fausztina (születési nevén Helena Fausztina Kowalska). 1905. augusztus 25-én a lengyelországi Glogowiecben született, egy tízgyermekes család harmadik gyermekeként. Már kicsinyke gyermekként is az Istennek tetsző élet vonzotta. Öt évesen egyik álmában az Égi Anya kézen fogva vezette őt az égi paradicsomban. Amikor édesanyja éjszakánként benyitott hozzá, gyakran találta a kis Fausztinát padlóra térdelve, imádkozva. Tizenöt és tizennyolc évesen is kérte szüleit, hogy apáca lehessen, de nem engedték el mert  a nagy szegénység miatt nem volt hozomány, amit a zárdának a felvételért adhatott volna, és összesen két évig tudott elemi iskolába járni, ami miatt tanulatlannak gondolták. A kis Helén hivatását már 7 éves korától kezdve érezte. A lökést végül az adta meg, amikor 18 éves korában egy táncmulatságon megjelent neki Jézus, és szemrehányóan megkérdezte tőle meddig akar még neki csalódást okozni. Állítólag azonnal egy közeli templomba sietett, ahol e szavakat hallotta: „Menjél Varsóba. Ott lépsz majd be a zárdába.” Ekkor Helén már szülei óhaja ellenére is követte a magasabb parancsot, hazaküldte megtakarított pénzét és Varsó felé indult, ahol senkit nem ismert. Ott a Szűzanya segítségét kérte, aki eligazította őt: „Menj a szomszédos faluba és töltsd el ott nyugodtan az éjszakát!” Minden így is lett. Majd egy varsói templomba ment, ahol újra egyértelmű belső utasításokat kapott, és ezeket követve lépésről lépésre haladt célja felé. Egy ideig egy hatgyermekes családhoz került, de a keresgélést addig nem adta fel, amíg a varsói irgalmas nővérek („Az Irgalmasság Nővéreinek Anyja”) zárdájába felvételt nyert. Ezt a kongregációt Rondeau Teréz a francia Lavalban alapította. Az ő varsói rendházukba került Helén 1929. augusztus elsején, 20 éves korában.

Fausztina nővér egész életére jellemző egy jól látható vezetettség. Gyakorta és úgy beszélgetett Jézus Krisztussal és az Égi Anyával, ahogyan az ember a barátjával beszélget. Mivel Fausztina a két év elemi kivételével teljesen tanulatlan volt, az általa elöljárói kívánságára lejegyzett közlések nyilvánvaló bizonyítékai egy magasabb, égi vezetettségnek. Az a hatalmas bölcsesség, ami írásain átsugárzik, égi segítség nélkül egyszerűen nem tudott volna megfogalmazást nyerni. A tanulatlan parasztlányt pedig a kor nagy hittudósai úgy jegyzik, mint a kereszténység egyik legjelesebb misztikus szentjét. Élete és a rajta keresztül áradó üzenet pedig az áradó isteni kegyelem egyik fontos bizonyítékává vált.

Mielőtt Fausztina nővér élete eseményeit bővebben kibontanánk, fontos tudatosítanunk, hogy a nővér összesen 33 földi életévének, az azon átáradó kegyelemnek hatására mennyi fontos dolog indult el világunkban.

Fausztinát szokták az isteni irgalmasság titkárnőjének vagy hírnökének is nevezni. Egy 6 füzetből álló, közel 500 oldalas napló, mely az egyházi irodalom egyik leggyönyörűbb írása, kötődik hozzá, melyet elöljárói kérésére írt, és mely legfőképp belső küzdelmeiről és Isten irgalmassággal kapcsolatos üzeneteiről szól. „Hirdesd, hogy Isten legfőbb tulajdonsága az Irgalom!” – kapta meg Fausztina élete legfontosabb küldetését Urától, Jézus Krisztustól. Így egész életműve az Isten által az ember számára nyújtott békejobb, a szeretetben megkötött új szövetség, a kiengesztelődés üzenete. A legfontosabb üzenet, ami egész világunkat érinti: Isten lényege a Szeretet és az Irgalom. Isten szeret minket embereket és nem kíván bűneinkért bosszút állni. Segíteni szeretne és várja a hozzá visszatérő embert, saját gyermekét. Isten irgalmat szeretne gyakorolni, mely csak kizárólag rajtunk, a mi hozzáállásunkon és elfogadásunkon múlik. A szeretet-irgalom pedig árad le ránk folyamatosan.

Bár 1938-ban bekövetkezett haláláig a rajta keresztül érkező üzeneteket nem sokan vették komolyan, sőt többnyire még rendtársai is egyfajta flúgos, elszállt apácának tartották, pontosan úgy, ahogyan Jézus Krisztus azt megüzente, Fausztina nővér törekvései a halálát követően megvalósultak. Jézus például kérte őt, hogy egy újfajta engesztelő imát, az isteni irgalmasság rózsafüzérét terjessze el (ez a rózsafüzér ma az egyik legelterjedtebb katolikus imádság). Kérte tőle továbbá, hogy a Húsvét utáni első vasárnap az isteni irgalmasság vasárnapja, egyházi ünnep legyen, amelyet II. János Pál pápa be is vezettetett, valamint kérte, hogy egy ún. novéna, egy kilenc napon át tartó imádság, az isteni irgalmasság kilencede, legyen elvégezve a keresztény emberek által a világ megtéréséért. Ez az engesztelő áldozati ima leghatásosabb nagypéntek és a Húsvétot követő első vasárnap közti időszakban, de más időszakban is elvégezhető. „Egyetlen lélektől sem tagadok meg semmit, akiket irgalmam forrásához vezettek!” „.. minden bűn elmerül irgalmam mélységében..” – hangzik az isteni ígéret Jézus Krisztus szájából Fausztina nővéren keresztül. Ez a novéna mára már a kereszténység egyik leghatékonyabb és leggyakoroltabb praxisává vált.

Ezeken felül Jézus kérésére Fausztina nővérnek egy, az isteni irgalmasság jegyében létrehozott kongregációt is alapítania kellett volna, de ez Fausztina életében, az egyház bizalmatlansága miatt nem tudott létrejönni. Ennél hatékonyabb volt viszont az a praxis amelyet Fausztina 1933-ban letett ún. szerzetesi örökfogadalmától kezdve kezdett el végrehajtani az emberiségért. Saját magát kezdte el felajánlani a szenvedő emberi lelkekért azzal a szándékkal, hogy őket Istenhez elvezesse. Naplójában Fausztina így írt: „.. tökéletesen alárendelem magam Isten akaratának és magamra vállalom a bűnösök lelkében lévő összes szenvedést, félelmet és aggodalmat, viszonzásul pedig átengedem nekik lelkem minden vígaszát, melyet az Istenből való érintkezésből nyerek..” – eképpen titokban, csöndes alázattal magára vette, sokszor éppen saját rágalmazói bűneit, és csöndben magába fogadva a szenvedést, másokért ajánlott föl mindent. Így egész élete egyfajta szentmisévé vált, melyben az úrfelmutatás és átváltoztatás nem más, mint az önmaga átadásának és mások szeretet általi megváltásának belső áhitatban és titokban végrehajtott cselekedete. Az állandó szenvedéseket megszokva és türelemmel viselve a többiek számára ebből nem sok látszott. Nem lehetett őt morogni hallani vagy panaszkodni és nem látták türelmetlennek, rosszat pedig sohasem beszélt senkiről. Naplójában az őt bántalmazó rendtársnőit sohasem nevezte meg. Pedig sokan értették őt félre, amikor már betegsége miatt összeesett és járni nem tudott, kigúnyolták, lustának nevezték és munkára kényszerítették.

Most  térjünk vissza az 1925. évhez, Fausztina nővér 18. életévéhez, az irgalmas rendben töltött zárdajelölti éveihez.

A nővéreket Magdalénásoknak hívták, mert az egyik fő céljuk a bukott vagy elhanyagolt lányok gondozása volt. Fausztina iskolázottság híján a segítő nővérek és nem a vezető nővérek képzését kapta meg. A varsói jelölt éveket követően a két éves novíciátust a Krakkó melletti lagiewniki kolostorban végezte. Itt tört rá az a próba, amelyet Keresztes Szent János definíciójával „a lélek sötét éjszakáján” való áthaladásnak neveznek. Ez nála egy körülbelül másfél éven át tartó időszak volt, jóval rövidebb ideig tartott mint az általában tartani szokott. Egy megpróbáltatásokkal teli, nagyon sűrű szakasz volt, de Fausztina nővér rendkívüli tisztaságát és az égiekkel való jó kapcsolatát bizonyítja, hogy még ebben az időszakban is kapott némelykor vigasztalást égi segítőitől. Naplójában így írt keserveiről: „A noviciátus első évének végén mind sűrűbbé váló sötétség kezdte eltölteni a lelkemet…A hitigazságok értelmetlennek tűntek a számomra. Amikor Istenről beszéltek, szívem mintha kőből lett volna. Szívem képtelenné vált a legcsekélyebb szeretetre. Az imában semmi vigasztalást nem találtam…amikor magamba néztem, csak bűnöket és semmiségemet találtam. A kápolnában az áhitat gyakorlatok közben kísértések gyötörtek. Gyakran az egész mise alatt küzdöttem az istenkáromlások ellen, amelyek ajkamra tolultak. Irtóztam a szentségektől. Csak gyóntatóm parancsára mentem áldozni. A vak engedelmesség volt egyedüli mentőhorgonyom… A legrettenetesebb az volt, hogy elutasítva éreztem magamat…” Ebben az időszakban a nővér arca sárga volt, szeme véraláfutásos, mintha valami súlyos betegségben szenvedne. Fausztina ebben ekkor még nem fogta fel a megpróbáltatások fő céljait. Az ideiglenes fogadalmat a noviciátus végén is ilyen állapotban tette le. (az irgalmas nővérek a noviciátus után öt évig csak ideiglenes fogadalmat tesznek, amelyet évente megújítanak, s csak ezután jöhet az életre szóló úgynevezett „örökfogadalom”.)

A sötét éjszakán való áthaladás próbája, és annak kínjai egyéb nagyon fontos célok, mint például az alázat és saját kicsinységünk felismerése mellett, felkészítenek azokra a kínokra, melyeket az önmagát felajánlott ember másokért kezd el viselni. Idézek egy másik naplórészletet is Fausztinától, melyben arról számolt be, amikor önként átadta magát a bűnösök megtéréséért. Ebből látható hogy nagyon hasonló állapotokat élt át a két különféle időszakban, a sötét éjszaka kísértéseinél és a későbbi mások javára ajánlott szenvedések közepette. „Hamarosan tapasztaltam, hogy Isten elfogadta felajánlásomat, mert érezni kezdtem annak hatásait. Lelkem hirtelen kőkeménnyé vált, elmerült az aggodalomban és a félelemben. Istenkáromlások és átkozódások tolultak ajakamra. Kétely és kétségbeesés lépett be a szívembe. Ez azoknak a szegény lelkeknek az állapota, akikért átadtam magamat. Kezdetben lesújtottak ezek a förtelmességek, de gyóntatóatyám az első alkalommal megnyugtatott: a tanítvány nem nagyobb Mesterénél.” Úgy tartják, oly kevés lélek vállalkozik az ilyen társmegváltói szerepre, hogy akik hajlandóak erre, azokat Isten örömmel fogadja. Viszont a negatív erők az ilyen segítőre innentől kezdve hatalmas erővel rontanak rá. A sötét éjszakán való áthaladás nagy tréning és komoly érettségi teszt is egyben, melyben a tanítvány felkészül egy jóval komolyabb és nemesebb későbbi harcra: harcra az emberi lelkekért.

Állítólag az a zárda, ahol Teréz anya Kalkuttában tanított, közvetlenül a kalkuttai szegénynegyed, az ún. „Gyöngyök tengere” mellett volt. Ide a zárdában élők csak külön engedéllyel léphettek ki. Teréz anya elkezdett ide kijárni és oldani az itt élő nyomorultak szenvedésén. Ezzel belépett a gyöngyök tengerébe hogy osztozzon mások sorsában.  Minden másokért vállalt szenvedés egy gyöngyszem. Így keletkezik a gyöngyök tengere a szenvedésből, a helyesen viselt másokért és Istennek fölajánlott szenvedés cselekedeteiből.

Palánkay Gansz Tibor atya szavai kívánkoznak ide: „Az áldozat hiánya a szeretet hiánya. A szeretet mértéke az áldozat. Aki nagyon szeret, az áldozatot hoz. A szeretet megkönnyíti az áldozatot annyira, hogy a szeretetnek az áldozat nem is áldozat, hanem öröm: örömteljes erőmegfeszítés, a szeretet erőteljes lendülete, bizonysága, gazdagsága..”

Fausztina nővér „örökfogadalma” előtt az ördög őt a szokásosnál is nagyobb kísértésekkel támadta. Benső hangot hallott, mely így szólt: „Elöljáróid kijelentették, hogy egész lelki életed csak beképzelés…” „Jézus nem beszél ily bizalmasan ilyen méltatlan lélekkel...” Ekkor viszont gyóntatójától kapott segítséget, aki e szavakkal nyugtatta meg őt: „Nem számít mit mondanak Önről az emberek! Jézus különösen szereti kinyilatkoztatni magát a kicsinyeknek. És minél kisebbé válik, annál bensőségesebben köti majd önt magához.”

A nagy fogadalom előtt akkor csúcsosodtak ki a próbák, amikor a Varsótól kb. 100 km-re lévő plocki zárdában (Fausztina rövid pályafutása alatt sok helyre volt beosztva, tehát ne úgy képzeljük el őt, mint aki egész életét egy zárdában töltötte) különös feladatot kapott. Így ír erről naplójában: „Este láttam az Úr Jézust fehér ruhába öltözve, egyik kezét áldásra emelve, másikat mellére helyezve. Szíve felett nyitva volt ruhája és a nyílásból két fénynyaláb sugárzott, az egyik piros, a másik fehér. Szótlanul szemléltem az Urat… Egy pillanat múlva az Úr Jézus ezt mondta nekem: „Fess egy képet ennek mintájára és írd alá: Jézus bízom Benned!” Azt kívánom, hogy ezt a képet először a ti kápolnátokban tiszteljétek, utána pedig az egész világon. Megígérem mindenkinek, aki tiszteli, nem vész el. Megígérem neki, hogy már ezen a világon legyőzi az ellenséget, főleg halálának órájában. Mint saját dícsőségemet, én magam védem meg ezt a lelket.” Attól a pillanattól kezdve, hogy Fausztina nővér igyekezett e feladatot végrehajtani, elöljárói és szerzetestársai nagyon megijedtek. Attól féltek, hogy hamis ájtatosság kerül bevezetésre az Egyházban. Végül Fausztina végső fogadalmát 1933. május elsején, öt évvel halála előtt tette le. Naplójában mély meghatottsággal írt róla: „Ami a fogadalomtétel pillanatában szívemben végbement, nem tudom leírni. Én Őbenne vagyok és Ő Énbennem… Erről nem illik beszélni. Az ember csak hallgatni tud…” Ami ekkor történt, azt  a keresztény misztikában úgy nevezik: az Istennel való eggyéválás. És innentől indult el az a folyamat, ami egy valódi, Isten segítségével végrehajtott diadal útja. Ekkor Fausztina kapott végre egy gyakorlott gyóntatóatyát (segítőt) is, Sopocko atya személyében, akit Jézus már több látomásában megmutatott neki. Gyóntatója ezt tanácsolta: „Alázatosság nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Gyakorolja ezért az alázatosság harmadik fokát, azaz ne mentegesse magát akkor sem ha igaztalanul vádolják. Ellenkezőleg! Örüljön ezeknek a megaláztatásoknak.” Sopocko atya annyira előrelátó ember volt, hogy Fausztinát mindenféle orvosi és pszichiátriai vizsgálatnak is alávetette, hogy ezzel kizárja a látomások és üzenetek beteges eredetét. Ezen vizsgálatok eredménye teljesen kedvező volt Fausztinára nézve.

Végül az első festmény verzió – a gyóntató atya által hozott Kazimrerowski Ödön nevű festő által – elkészült. Fausztinának ez hatalmas csalódás volt. Sokkal szebbnek, sokkal ragyogóbbnak, sokkal diadalmasabbnak látta az ő Urát. Aztán megjött Jézus válasza: „Ennek a képnek az ereje nem a színekben, az ecsetvonásokban, hanem egyedül és teljesen az én kegyelmemben van!” Korunk művészeinek különösen gondolkozásra méltó kell legyen ez a válasz: az új művészet alapja tehát a megfelelő motiváció, felajánlás és égi kegyelem kell legyen.

Ahogyan Fausztina nővér élete a kegyelmekben emelkedett, az úgy növekedett a megaláztatásokban. Nagyon beszédes erről Fausztina nővér hozzáállása: „A megaláztatások mindennapi kenyeremet képezik: a jegyesnek részesülnie kell Jegyesének minden javában..” Innentől kezdtek el Fausztina nővér másokért végrehajtott felajánlásai egyre intenzívebbé válni. És beszédes az is, ahogyan az egyre jobban feldühödő sátán támadására Fausztina újabb áldozati tettekkel válaszolt. Amint a sátán dühében újabb lelkek felé indult, újabb áldozati cselekedetek érkeztek a nővértől, s a sátán vesztesége még nagyobbá vált. „Csak egyetlen váltópénz létezik a lelkek számára – mondta Jézus Fausztinának – szenvedj egyesülve az én szenvedésemmel a kereszten..”

Időközben a számtalan végeláthatatlan szenvedés Fausztina fiatal testét kezdte teljesen felőrölni. Ő, aki az isteni irgalmasság oly nagy szószólója volt, rendtársaitól egyáltalán nem nyert irgalmasságot. Úgy tartották róla, csak képzelt beteg, aki fel akarja vonni magára a figyelmet. Beszéltek róla a háta mögött, de nyíltan is éreztették ezt vele, hogyha tehették. A sok magára vett bűntől testének időnként szó szerint hullaszaga volt, amit rendtársai nem voltak hajlandók elviselni. Fausztina megértette, hogy Jézus szándékosan rejtette el rendtársai, az egész közösség előtt Fausztina áldozatának nagyságát, s a többiek csak halála után eszméltek rá kivel is éltek együtt. A kínokkal együtt gyakoriak voltak elragadtatásai is. Az isteni neveket ezen időszakában kimondani például egyáltalán nem tudta, mert teljesen elragadtatott a földi, érzéki világtól. Akarata pedig teljesen megegyezett Isten akaratával. A menyasszony és vőlegény eggyé váltak mindörökre. Fizikai fájdalmát mosolyogva viselte. Tüdőproblémája több mint tíz éven át kísérte. Élete vége felé kétszer is eltöltött több hónapot tüdőszanatóriumban. Halála előtt a Krakkói zárdában már hosszú ideig nem tudott ágyából kikelni. Még így is, ennyi megpróbáltatás  után is fontosnak érezte, hogy az egész közösség előtt ő maga kérjen bocsánatot. Halála előtt olyan fájdalmakat élt át, hogy kért egy fájdalomcsillapító injekciót. De azonnal le is mondott róla, hogy teljesítse Isten akaratát. 1938. október 5-én ¾ 11 órakor mondott búcsút a világnak szemét egy Krisztus képre emelve.

Halála után hamar elterjedt a világban az isteni irgalmasság tisztelete. Egy időre azonban, 1959-től a római Szent Hivatal szigorúan megtiltotta az üzenetek és képek terjesztését. A tisztelet helyreállítója és az irgalmasság ügyének nagy szorgalmazója, Krakkó püspöke, a későbbi II. János Pál pápa volt, aki személyesen avatta szentté 2000. április 30. napján Fausztina nővért. Ez volt az évezred első szentté avatása, mely fontos szimbolikus jelentőséggel is bírt. Halljuk hát II. János Pál pápa üzenetét, melyet a szentté avatási szertartáson mondott: „Az isteni irgalom fénye, melyet az Úr Fausztina nővéren keresztül akar ismét átadni a világnak, megvilágítja a III. évezred útját.”

Dr. Torgyán Atilla

Ajánlott irodalom:

Isten irgalmának hírnöke (Római Katolikus Plébánia Hivatal, Backi Vinogradi, Belgrád)

Szent Faustyna Kowalska nővér: Napló (Isteni Irgalmasság Alapítvány, Eger, 1988.)

A képről: Fausztina nővér 1931. februárjában Plockban kapott felkérést az Úrtól az Irgalmas Jézus kép elkészítésére. Az eredeti képet, melyet egy Kazimierowski nevű lengyel festő készített sokáig rejtegették és ma a litvániai Vilniuszban, az irgalmas rendi kongregáció rendházában, a Szentháromság templom főoltárán található. Fausztina nővér halálát követően a lengyelországi nővérek a látomások alapjára rendeltek egy újabb képet, melyet egy Adolf Hyla nevű krakkói festő készített el. Ezen festményen Jézus arc lágyabb és fiatalosabb, mint az eredeti képen. Ez a Hyla-féle festmény látható ma a lagiewniki krakkói kolostorban, ahol Fausztina nővér sírja is található. Sőt, pápai rendeletre ez a festmény, amelyet a katolikus templomokban Irgalmasság Szentéve alkalmából kihelyeznek.

idézetek még a cikkhez:

Az irgalmas Jézus szavai a csüggedő lélekhez: „Azt mondod, hogy sűrű sötétség homályosítja el értelmedet. Miért nem jössz hozzám ezekben a pillanatokban? Én vagyok maga a Világosság, és én egy pillanat alatt több fényt és megértést tudok a lélekbe önteni a szentséget illetőleg, mint amit valaha is találhatsz bármelyik könyvben, és amit egy gyóntató se lesz soha képes megadni neked. Tudd meg azt is, hogy a sötétséget, amelyről panaszkodsz, én már elviseltem érted az Olajfák kertjében. Lelkem akkor összeroskadt a halálos fájdalom súlya alatt. Most részesítelek téged ezekben a szenvedésekben, irántad való rendkívüli szeretetem bizonyítékaként, tekintettel arra a nagyfokú életszentségre, amelyet előkészítettem számodra az égben. A szenvedő lélek áll legközelebb Szívemhez.”

„Ó, Jézusom, rejts el minket sebeidben, hogy megvédj minket Atyád igazságosságától! Az irgalmasság a legnagyobb isteni tulajdonság. Minden, ami körülvesz engem, erről tanúskodik. Az irgalmasság lelkem élete…”

 „Égetnek az irgalom lángjai. Szeretném kiárasztani őket az emberekre. Ó, milyen fájdalmat okoznak nekem, ha megtagadják befogadásukat. Leányom, tedd meg, ami hatalmadban áll, hogy irgalmam imádását elterjeszd. Ami ehhez belőled hiányzik, azt én kipótolom. Mondd a szenvedő emberiségnek, simuljon irgalmas Szívemhez és én békével töltöm el… Mondd el, lányom, hogy én magam vagyok a szeretet és irgalom. Ha egy lélek bizalommal jön hozzám, oly hatalmas kegyelemmel töltöm el, amelyet maga be sem tud fogadni, hanem más lelkekre is átsugározza azt… Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek. Ebben az utolsó órában a lelkeknek nincs más védelmük, mint az én irgalmam. Boldog az a lélek, aki életében az irgalom forrásába merült, mert az igazság nem fogja elérni.

„Irgalmam apostola, hirdesd az egész világnak kikutathatatlan irgalmamat. Ne bátortalanítsanak el a nehézségek, melyekbe küldetésed során ütközöl. Ezek a nehézségek, melyek oly fájdalmasan érintenek, szükségesek, hogy téged megszenteljenek, és bizonyítsák, hogy ez a mű az enyém. Leányom, légy buzgó minden mondat leírásában, melyeket irgalmamról mondok neked, mert ezeket sok lélek számára rendeltem, hogy belőlük hasznot merítsenek.”

„Minden léleknek tükröznie kell irgalmasságomat, de főleg a szerzetes lelkeknek. Szívem minden lélek iránt tele van könyörülettel és irgalommal. Jegyesem szívének is hasonlónak kell lennie az én szívemhez. Szívéből buzogjon a lelkek részére irgalmam forrása, különben nem ismerem őt.”

„Ha nem lett volna benned ez a kis gyarlóság, nem jöttél volna hozzám. Tudd meg, valahányszor hozzám jössz, s megalázod magad bocsánatomat kérve, a kegyelmek özönét árasztom lelkedbe. Eltűnik előlem gyarlóságod, s csak a szeretetedet és alázatosságodat látom. Nem veszítesz semmit, viszont sokat nyersz.”

 „Ha Isten felvesz minket Irgalmasságának szolgálatába, végtelenül kell szeretnünk minden lelket, az Istennek szenteltektől azokig, akik nem ismerik Őt. Az imával és vezekléssel behatolunk a legvadabb országokba és előkészítjük az utat a misszionáriusok számára… Ne felejtsük el, hogy a katona csak akkor tud kitartani az első vonalban, ha a hátország erői támogatják. Az ima pótolja azt, ami a harcosokban hiányzik. Azért apostoli lelkülettel kell rendelkeznünk.”

„Hálát adok Istennek minden megaláztatásért. Különösen is imádkozom azokért, akik erre nekem alkalmat adnak. Engedem, hogy összetörjenek a lelkekért. Semmiféle áldozat se riaszt vissza! Nővér társaim lába alatt vagyok, mint egy szőnyeg: ráléphetnek, bele törölhetik cipőiket: ez az én helyem. Féltékenyen őrzöm ezt és gondot viselek arra, hogy észrevétlen maradjak…”