Keresztelő János története - a vértanúhalál
Keresztelő János elfogásának és megöletésének története legalább három dolgot megmutat nekünk: Isten nagy irgalmát, Keresztelő János személyiségének vonzerejét és a belső gyengeség tragikus következményeit. Olvassuk el először a történetet:
„Heródes ugyanis parancsot adott és el-ogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ugyanis azt mondta Heródesnek: Nem szabad a testvéred feleségét elvenned. Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem volt képes rá. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. Meg is esküdött neki, hogy: Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is! Az kiment és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az így szólt: Keresztelő János fejét. Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét. A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.” (Mk 6, 17 -29)
Az első, amin érdemes elgondolkodnunk, Isten nagylelkűsége és szeretete. Ő minden embert meg akar menteni, szegényt és gazdagot, műveltet és műveletlent kis- és nagy bűnöst egyaránt. Jánoshoz „kiment az egész nép”, hogy bűnbánatot tartson és meg-keresztelkedjen – csak épp a nép vallási és politikai vezetői nem. Isten azonban az ő ellenállásukat és gyűlöletüket arra használja, hogy a „pusztában kiáltónak szavát”, a legnagyobb prófétát, Keresztelő Jánost bevigye közéjük, hátha akkor majd kénytelenek lesznek meghallgatni és talán hallgatni is rá.
Heródes a testvére feleségét „szerette el” és vele él – ez botrányos volt akkor, de ma se bólintanánk rá. (Mégis: a saját testvéred feleségét?) János ezt teljesen nyíltan meg is mondta neki, és úgy tűnik, Heródes egyre jobban hajlott is rá, hogy valahogy rendezze ezt a helyzetet. Ez különösen veszélyessé tette őt Heródiás és a „jó barátok” szemében. Heródiás számára nyilvánvalóvá vált, hogy meg kell öletnie valahogy a prófétát, különben vége szakadhat a jó életének! „Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem volt képes rá.” (Heródes ellenállása miatt).
Isten felkínálta a megmenekülés útját, Heródes és Heródiás azonban – bár különböző okokból – végül nem éltek vele. (Heródes szíve ezután teljesen megkeményedik, tevékenyen részt vesz Jézus megölésében és jelzésértékű, hogy a Messiás halálakor békül ki a másik gonosz szívű emberrel, Poncius Pilátus római helytartóval. Végül mindketten tragikus véget érnek.)
A második dolog, amire érdemes felfigyelnünk, Keresztelő János vonzó személyisége. Egy börtönben raboskodik, legnagyobb ellensége várában, mégis mentes minden önsajnálattól, keserűségtől, haragtól. Sőt, azt láthatjuk, hogy Heródes – akit pedig megint a bűnei miatt –, lejár hozzá a tömlöcébe (vagy felhozatja magához), végül már a tanácsait is meghallgatja és a megtérés határára jut. „Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta.”
Keresztelő Jánosból Isten vonzereje áradt. A Szentlélek teljesen eltöltötte, Isten szeretete, irgalma, ugyanakkor a bűnnel megalkuvás nélküli szembenállás áradt belőle. Nyugalma, belső ereje rendkívül vonzóvá tette a belülről gyenge és határozatlan, mindig nyugtalan Heródes előtt. Képzeljük nyugodtan magunk elé ezt a jelenetet: egyik oldalon a szépen öltözött, „kulturált”, elrómaisodott, illatos Heródes, a másik oldalon a koldus kinézetű, már csak a börtön-körülmények miatt is szagló, loboncos hajú és szakállú János - és mégis, a népet megvető nagyúr hallgat a koldusra! Lejár hozzá, várja a vele való találkozást, sok mindenben hallgat rá…
Hallgat rá, de elengedni mégsem meri. (Talán azért sem akarja, mert akkor nem tudna többé szabadon találkozni vele?) Nem mer, nem tud, nem akar dönteni. Tudja, hogy udvarának tagjai gyűlölik a prófétát és az életére törnek – azt reméli, mint minden gyenge ember, hogy valahogy majd „megúszhatja” a dolgot. Egyszer azonban mindig eljön az igazság ideje!
Itt a harmadik dolog – a bukás pillanata -, amin mélyen el kell gondolkodnunk és önvizsgálatot is tartanunk. Heródes lakomát rendez országa nagyjainak. Esznek, isznak, és ebben a félrészeg állapotban Heródiás lánya, Szalómé táncol nekik. A fejedelmet felajzza a fiatal lány csábos tánca és ígéretet tesz: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. Meg is esküdött neki, hogy: Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!”
Heródiás rögtön kihasználja az alkalmat és a lányán keresztül gyűlölt ellenfele, János megölését követeli. „A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon.”
Tegyük fel a kérdést: feltétlenül le kellett fejeztetnie Heródesnek a barátját, Jánost? Nem!
Először is mondhatta volna a lánynak, hogy az bármit kérhet tőle, de bűnt nem, mert az eskü bűnre nem vonatkozik, sőt, a bűn megtöri az esküt! Aztán azt is mondhatta volna, hogy a zsidó törvények szerint senkit sem lehet bírósági tárgyalás nélkül kivégezni – Jézusnak is kreáltak egyet, úgy ítélték el –, tehát törvény elé kell vinni a dolgot. Ezzel Heródes időt nyert volna és a törvények alapján megmenthette volna János életét. Természetesen alkudozhatott is volna, a maga gyenge emberi módján… de nem tette, hanem „elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni.”
„Elszomorodott” – azaz világosan látta, hogy amit tesz, az rossz. A lelkiismerete megszólalt – de nem hallgatott rá! Az önszeretete („nem akarta kedvét szegni”) és a belső gyengesége („az asztaltársak miatt”) belevitte a legnagyobb bűnbe, amit csak elkövethetett, Isten emberének, egyetlen valódi barátjának (aki jót akart neki) a megölésébe.
Vajon mi hányszor vagyunk gyengék belül, amikor ki kellene állni Jézus Krisztus mellett? Hányszor csábít el az étel-ital, tévé, könyv, anyagi és lelki javak hajszolása Isten mellől? Amikor ima helyett a kedvenc sorozatunkat választjuk? Amikor felmentjük magunkat a böjt, a fegyelmezettség alól? Amikor veszekszünk és nem tudjuk elengedni a magunk igazát a Szeretet kedvéért?
Időnként olyanok vagyunk, mint a lyukas vödör. Isten önti belénk a kegyelmét, de nem tud megmaradni bennünk, gyengeségeinken, önszeretetünkön keresztül elfolyik a semmibe.
A gonosz lélek nagyon jó emberismerő! Kipróbálja rajtunk is minden trükkjét, és ahol elbukunk, ott igyekszik kaput építeni magának, hogy meghiúsíthasson minden lehetőséget, amikor megmenekülhetnénk! Ezért meg kell erősödnünk belülről Isten kegyelme által, a Szentlélek erejét kell kérnünk, hogy el ne bukjunk az úton! Nehogy úgy járjunk mint Heródes, aki minden jót megkapott Istentől, de mindent elpazarolt és végül a mélybe bukott.
Részlet Sípos (S) Gyula: Keresztelő János története című könyvéből. Kapható Budapesten a Ferenciek terén lévő könyvesboltokban, vagy megrendelhető elérhetőségeinken. Ára 740 Ft
