Rejtőzködő szentek: Merényi Laci bácsi
Életének 77. évében elhunyt Merényi Laci bácsi, a székesfehérvári karizmatikus közösség oszlopos tagja. Csendes, szelíd ember volt, s csak most, felesége, Kati néni visszaemlékezéséből látjuk igazán, milyen nagyszerű és szentéletű embert veszítettünk:
Laci bácsi
A fehérvári rendőrök legelső tájékoztatása tévedésen alapult, mert nem egy utcai padon, hanem a budapesti Rezső téri Magyarok Nagyasszonya templom oldalában elhelyezett régi, szép feszület alatt találták halva Lacit a kiérkező mentősök az ottani rendőrök szóbeli tájékoztatása szerint. Tegnap, február 12-én fiamékkal megkerestük, virágot vittük és imádkoztunk ezen a helyen. Maga a templom nagyon emlékeztet a fehérvári Prohászka templomra, ami legközelebb állt az ő szívéhez, hiszen gyermek -és fiatalkorában oda tartozott, több visszajelzést kaptam kortársaitól, akikkel együtt ministrált és tevékenykedett a ''Prohiban''. Ebben a templomban tartott szentmise után szokta Kemenes Gábor atya útjukra indítani a Medjugorje-i zarándokokkal megtelt autóbuszokat, pár évvel ezelőtt Laci is éppen egy ilyen zarándoklaton vett részt, életében utoljára.
(A Barátok Szent Imre templomához, ahol hamvai pihenni fognak, szintén sok szállal kötődött régebben.)
Laci bácsinak sokat, talán nem túlzok, ha azt mondom: mindent jelentett a feszület. Kopottas táskájában mindig magával hordott egy kisebb feszültet, kezében ezzel aludt el és ezzel ébredt. Városunkban és határában talált több elhanyagolt feszületet megjavított, átfestett. A Csutora temetőben egy 200 éves rogyadozó közösségi kőkeresztet saját költségén újíttatott fel két évvel ezelőtt egy hivatásos képzőművész restaurátorral, ehhez a kereszethez azóta minden áldott este ellátogatott, mint meggyőződtünk róla, utolsó estéjén is.
Fáradságot és anyagiakat nem kímélve, felkérés nélkül rendszeresen gondozta a Szedres (Megváltó) temetőben a ferences atyák sírjait, az Hosszú (Szentháromság) temetőben nemrég új névtáblákat csináltatott a Papi Otthon régen elhunyt papjainak jórészt elhanyagolt sírjain a töredezett, elavult hiányos névtáblák helyett, az olvashatatlanok adatait kinyomozta.
Akik ismertétetek, jól tudjátok, hogy szeretett halottunk életeleme a munka volt. A világi hívságokkal soha nem törődött, soha nem vágyott babérokra, a külsőségeket megvetettte. Diplomáját általában letagadta, választott és kedvelt hivatásában elért kimagasló eredményeit titkolta. A családjáról való gondoskodás mellett, magára nézve az evangéliumi szegénység eszméjét kötelezőnek tartva, bevételeinek túlnyomó részét a szegények és rászorulók megsegítésére fordította. Agárdi nyaralónk alsó részét úgy képezte ki, hogy különböző intézetekben nevelkedett gyerekeket és fiatalokat csoportosan tudjon vendégül látni, akikkel aztán nagyon jó kapcsolatban maradt.
Naponta olvasta a Szentírást, aláhúzva, aláhúzva, megjelölve a fontos részeket. Mély meggyőződése volt, hogy Jézus az irgalmasság cselekedetei alapján ítéli meg az embereket. Életét legkedvesebb igehelye: Mt 25,35-40 szerint alakította. Segítőkészsége mindenki iránt példamutató volt. Minden alkalmat megragadott az Evangelium hirdetésére, ha idegen vagy ritkán látott emberrel elegyedett szóba, nagyon hamar errre a tárgyra terelte a szót.
Február 1-jén, szerdán hajnalban vette őt magához Jézus, akit annyira szeretett, hogy legszebb megújulási énekeinket átélve mindig kicsordultak a könnyei. Meggyőződésem, hogy lehajolt érte a keresztfáról és magához ölelete, és a Szűzanya is ott volt abbban a pillanatban! Ahogy e sorokat írtam, bizony rá kellett jönnöm, hogy a gyászjelentéséből kimaradt talán a legfontosabb, amit többen is tanúsítottatok: hétfőn reggel a Szemináriumi templom 9 órai szentmiséjén gyónt és áldozott, tehát a szentségek által megerősítve távozott a földi életből. Ezen a napon nagyon beteg volt, a többen felajánlottátok segítségeteket, amit nem fogadott el, kerékpárját tolva, fájdalmaktól és nagyon magas láztól rogyadozva ért haza. Másnap reggelre, talán a gyógyszerektől sokkal jobban lett, egész nap jött-ment és ügyeket intézett, végül este ismeretlen okból Budapestre utazott. A sablonos boncolási jegyzőkönyvből nem derül egyértelműen, mi okozta végül a halálát.
Köszönöm, hogy elolvassátok, veszteségünkben, gyászunkban együtt éreztek és imádkoztok velünk és értünk!
Szeretettel: Kati néni
