Istent játszók: disznó-ember hibridet hoztak létre

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. január 28. szombat

Egy kutatócsoportnak a világon először sikerült létrehoznia egy ember és disznó keresztezésével készült kimérát. Az így elkészült ember-disznó hibridet a szervátültetéseknél használhatják.

Az új szervek létrehozásának egyik módja a kiméra: a más állatokban növesztett emberi szervek. A kutatók évtizedeken át küszködtek vele, hogy működőképes szöveteket és szerveket hozzanak létre. A sikerüket a technikai tényezők éppúgy hátráltatták, mint a politikai ellenszél.
A mostani tanulmányt író kutatók két dolgot csináltak, amit az elődeik nem tettek meg:
1. Két, távoli kapcsolatban lévő faj embrióját keresztezték.
2. Egy másik élőlényben növesztett szervet használtak egy betegség kezelésére.
A kaliforniai Salk Institute biológusai, Juan Carlos Izpisua Belmonte és Jun Wu négy évet töltöttek azzal, hogy felnőtt emberi őssejteket fecskendeztek 1500 disznóembrióba. Arra voltak kíváncsiak, hogy melyik élhet tovább néhány hétnél. A legjobb eredményt az úgynevezett köztes pluripotens őssejtekkel érték el: körülbelül 20 nappal a kezelés megkezdése után a fluoreszcens jelölések kimutatták, hogy minden százezredik sertéssejtre egy emberi sejt jutott.
A kutatók azért választották a sertést, mert velük már régóta kísérleteznek a gyógyászatban. A szívtranszplantációkhoz gyakran használnak sertésektől származó szöveteket, és a rekombináns DNS technológiák bevezetése előtt gyakran ezekből nyerték a mesterséges inzulint is. A kimérák abban is segíthetnek, hogy a páciensek szervezete magától tudjon inzulint termelni. Izpisua Belmonte és Wu remélik, hogy a módszerüket a jövőben erre is felhasználhatják; a kutatásaik is elsősorban ezt célozták.
A szakértők következő lépése a sejtszaporodás hatékonyságának növelése lesz. A Salk kutatói azt szeretnék, ha sikerülne elérni, hogy minden ezredik, sőt, akár minden századik sertéssejtre jusson egy emberi. Wu szerint innentől fogva lehet a gyakorlati alkalmazáson gondolkozni.
Kérdéses, mi lesz, ha sikerül elérniük ezt az arányt. A kutatóknak innentől azzal is foglalkozniuk kell, hogy a nagyobb emberisejt-számú szövet felhasználása etikailag aggályos-e.
(index.hu)

Hozzászólások   

#1 Emmi 2017-01-31 21:23
A cím először megtévesztő, mintha már valós, emberi kinézet is lenne állatban.De nem ez a lényeg: nehéz elmondani, megfogalmazni, pláne korrektül, de eszembe idéződik a Biblia,Noé ideje, és Jézus. Amikor "minden test megromlott", ismerték az abortuszt, többször tíz méter magas óriások, nefililmek léteztek, és isten fiai, akik jelenthetik a bukott angyalokat, nőkkel háltak, utódaik lettek. Eddig az áltudományos, belemagyarázós dolgoktól viszolyogtam, most viszont szembesülni kell azzal, hogy igenis, a Biblia mégis szó szerintértelmez hető. Mielőtt a sok rossz miatt, amit az emberek elkövettek, lenem csökkentette az emberek élettartamát Isten, 900 évnél tovább is élhettek. Elméjüket is jobban használhatták (ma csak 10% a kihasználtsága) . Mennyivel nagyobb tudásúak lehettek? És mostmár több tízezer évre visszamenőleg vannak bizonyítékok az ember létezéséről,hat almas óriás és érdekes egyéb csontvázakat találnak száz számra a világ minden pontján, amik többé nem lejárathatóak,s ha a Biblia szűkszavú is, mégis minden benne van, amire az üdvösségünkhöz szükségünk van,és annál még sokkal több is. SAjnos, az Írásokban említett utolsó korszak, az időkl vége valóban küszöbön állhat. Vagy szerencsére? Isten az előző fertőt vízzel tüntette el, és majd minden ember halálával végződött. Most sokakat megkímél, és tűzzel tisztít, de ez fájóbb lesz, nagyobbak lesznek a kísértések. Fatima, Garabandal, La Salette, Pió atya, Boldog Emmerich, Szent Ferenc, Malakiás -sorolhatnám. Minden arra utal, hogy az utolsó időket éljük Krisztus visszajövetele előtt, bármilyen hihetetlen is. A béke új korszaka a visszajövetelér e utal, amikor valós béke lesz, és új teremtés. Előbb viszont megéljük, amit Noé idején. A testek megromlanak. Akkor az összes. Ma vajon szintén efelé haladunk?!

You have no rights to post comments