A missziók védőszentje, Xavéri Szent Ferenc
Egyházunk egyik legnagyobb misszionáriusa, Francisco de Jassu y Javier 1506. április 7-én született a baszkföldi Javier várában. Kora egyik legbefolyásosabb embere volt. Párizsi tanulmányai alatt ismerkedett meg Fáber Szent Péterrel és Loyolai Szent Ignáccal. E találkozások döntően meghatározták élete alakulását. Nem sokkal azt követően, hogy Németországban színre lépett Luther Márton, a három barát megalapította a Jézus Társaságát, ismertebb nevén a jezsuita rendet.
Ferenc 1534. augusztus 15-én Ignáccal és öt társával szegénységi és tisztasági fogadalmat tett. Azt is megfogadták, hogy elzarándokolnak a Szentföldre. 1536 telén indultak útnak. Ferenc Velencében a Szentföldre induló hajóra várva betegeket ápolt egy kórházban. Majd társaival arról értesültek, hogy a törökök a Szentföldre vezető összes utat lezárták, így nem folytathatták útjukat. 1537. június 27-én szentelték őket pappá Velencében.
III. Pál pápa 1540-ben megadott jóváhagyásával és a mindenkori pápának tett külön engedelmességi fogadalmukkal a jezsuita rend rövid időn belül elkápráztatta a világot missziós lendületével.
Ferenc mint a rend egyik alapítója és Szent Ignác egyik legközelebbi munkatársa kezdetben Bolognában és Rómában tevékenykedett, majd 1541-ben elérkezettnek látta az időt, hogy a világ távolabbi tájaira is elvigye az evangéliumot. Lisszabonból indult útnak apostoli nunciusként és a portugál patronátus papjaként. Majd egy évig tartó utazás után 1542. május 6-án érkezett Indiába, ahol első jezsuita misszionáriusként a Jóreménység fokától egészen a Kínáig terjedő területek pápai legátusaként hirdette Isten Igéjét.
Részlet Xavéri Szent Ferenc Szent Ignáchoz írt egyik leveléből: „Amióta Ázsiában vagyok, egyáltalán nem pihentem; szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik – mint ahogy mondani szokás – még azt sem tudják, miben különbözik jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. […] Ezen a vidéken sokan csak azért nem lesznek kereszténnyé, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretnék végigrohanni rajtuk, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: »Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!« […] Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak. […] Bár ez a gondolat arra indítaná őket, hogy feledve egyéni kedvteléseiket meg a pusztán emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat, és szívből így kiáltanának: »Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem? Küldj, ahová csak kívánod, akár még Indiába is!«”
Alig tíz év missziós munka után Xavéri Ferenc elnyerte az „Ázsia apostola” nevet. Méltán hívták így, ugyanis nemcsak Indiába jutott el, hanem Ceylonba, a Moluki-szigetekre, Japánba és számtalan helyre, ahol korábban egyáltalán nem járt misszionárius. Mindenütt Krisztust hirdette, mindenütt ezrek tértek meg hatására. Japánban ismerte föl, hogy a nyelv és a helyi szokások megtanulása után érhet el igazi eredményeket. A kereszténység ma őt tartja az inkulturáció úttörőjének. (Az inkulturáció a hithirdetés olyan módja, amely az evangéliumot beépíti a helyi szokásokba és kultúrába.)
Ferenc álma az volt, hogy bejusson Kínába. Hiába keresett azonban vezetőt, nem volt, aki bevitte volna őt, Kína határának átlépése ugyanis halálbüntetéssel járt. Az állandó utazás és munka, valamint a helyi klíma meggyengítették egészségét. 1552. december 3-án, negyvenhat éves korában halt meg a Szancsán-szigeten, Kína partjainál.
Teste csodálatos módon – a szigeten uralkodó hőség és magas páratartalom ellenére is – épségben maradt. Néhány hónappal később átvitték őt az indiai Goába, ahol a mai napig nyugszik. Rómában, a jezsuiták Il Gesù-templomában, az egyik mellékoltár alatt található Xavéri Szent Ferenc karereklyéje. Azé a karé, amely egyes elbeszélések szerint több mint tízezer embert keresztelt meg.
Xavéri Szent Ferencet V. Pál pápa avatta boldoggá 1619. október 25-én, majd 1622. március 12-én, Loyolai Ignáccal, Avilai Terézzel és Néri Fülöppel együtt, XV. Gergely pápa avatta szentté. 1748 óta India és a Távol-Kelet, 1927 óta Lisieux-i Szent Terézzel együtt a missziók védősztje. Liturgikus ünnepét már a szentté avatást követő évben felvették a római naptárba december 3-ára.
Többnyire vándorbottal, kezében kis feszülettel vagy nyomorúságos kunyhóban, magára hagyott haldoklóként szokták ábrázolni. Közbenjárását tengeri utazások során, pestisjárvány idején, a halál óráján kérik. 1709-ben, a pestisjárvány alatt Buda is védőszentjének választotta. Magyarországi tiszteletének egyik első nyoma Szepes fogadalomból épült Xavér-kápolnája, Bársony György prépost felajánlása (1669). A 17–18. században épült magyarországi jezsuita templomok közül őt választotta pártfogóul Trencsén, Szakolca (Skalica), Rozsnyó (1660 táján) és Besztercebánya. Ez utóbbiból később püspöki székesegyház lett, és Xavéri Szent Ferencet választották az új egyházmegye patrónusának. Kőszeg középkori Jakab-temploma a barokk időkben a jezsuitáké volt, egyik kápolnáját szintén Xavéri Szent Ferencnek szentelték.
Istenünk, te Xavéri Szent Ferenc áldozópap igehirdetésével számos népet térítettél a hitre. Add, hogy az ő buzgó hite lángoljon híveid lelkében, és az Anyaszentegyház örömmel lássa maga körül sok hűséges gyermekét. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás
Arkadiusz Nocoń atya sorozata – Vatikáni Rádió
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Magyar Kurír
