A küzdelem és győzelem embere
Számunkra az egyik legnagyobb példa II. János Pál pápa volt. Ő a legnehezebb időkben is mindig a megújulást képviselte. Prófétai módon élte egész életét és teljes szívvel és küzdött az összeomlás közepette is a megújulásért – bámulatos sikereket érve el! Példát adott nekünk, hogy mit jelent egy Istentől jövő víziót követni és azt a mindennapokba átültetni.[1]
Ne féljetek!
Ünnepélyes beiktatásán, 1978. október 22-én így szólt a frissen megválasztott pápa: ,,Ne féljetek!” Tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak! Nyissátok meg üdvözítő hatalma előtt az államok határait, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra és a fejlődés területeit!'' „Ne féljetek!”, mert van remény az üdvözülésre, csak át kell lépnünk a remény küszöbét!” ,,Krisztus vikáriusa” azon munkálkodik, s ezt cselekedeteivel bizonyította is, hagy a ,,jó hír” mindannyiunkhoz eljusson az evangélium hirdetése által.”
II. János Pál pápa első enciklikáját az ember Megváltójáról (Redemptor hominis) az 1978. október 16.-án történt pápává választása után néhány hónappal jelentette meg. Ez azt jelenti, hogy valójában már addig is magában hordozta a tartalmát. A pápa maga írja: ,,Tulajdonképpen csak ,,át kellett másolnom” az emlékezetemből és a tapasztalatomból azt, amiben pápaságom küszöbén éltem.” „,Az enciklika egyrészt követi azoknak az iskoláknak a hagyományát, amiből a pápa kikerült, másrészt azt a lelkipásztori hangvételt, amelyre hivatkozik. A megváltás misztériuma úgy jelenik meg mint az ember és minden emberi megújítása, ahogyan a zsinat elfogadta, s ahogyan a Gaudium et Spes c. konstitúcióban megfogalmazódik. Az enciklika nagy örömhimnusz akar lenni azért a tényért, hogy az embert Krisztus megváltotta: megváltotta a lelkében és a testében.”
André Frossard, a francia konvertita így vélekedett a pápáról amikor először találkozott vele: ,,a kereszténység életében valami új kez-dődött. Ismételten felkelt abból a sírból, amelyet a világ már végérvényesen lepecsételtnek hitt. Ez a pápa a keresztény megújulás pápája lesz, az eltűnő remény megerősödve tér vele vissza közénk. Nem lesz sem tradicionalista pápa, - mint ahogyan azt majd később belénk akarják sulykolni -, sem pedig tradicionális pápa, hanem a tradíció folytatójaként munkálkodó pápa. A legelső tanítványok sorából való, aki ugyanolyan pogány világban tűnik fel kezében a feszülettel, mint akkor ők. A mai pogány világ és dekadens társadalom is, hanyatlásában ugyanúgy csak önmagát isteníti, mint az akkori.”
A történelembe vetett Egyház és Ország
II. János Pál pápa világossá tette, hogy az Egyház az adott történelmi körülmények között él és mozog, időről időre bűnöket és hibákat elkövetve. Önvizsgálatot kezdeményezett, meghirdette a bűnbánatot és kiengesztelődést, ami minden megújulás alapja. Tudjuk, hogy több mint száz esetben végzett nyilvános bűnbánat-tartást az Egyház vétkei miatt. Hatalmas lelki erőre volt szüksége ehhez, hiszen állandó ellenállásba ütközött. De “a világosság világít a sötétségben” (János 1. 5.) Ahogy ő felvállalta a “kiengesztelődés szolgálatát” (2Kor. 5, 18), úgy kell nekünk is megtennünk, annál is inkább, mert a magyar nemzetnek életszükséglet a kiengesztelődés és kiegyezés.
A Nagy Jubileum meghirdetése és folytatása
II. János Pál pápa bátran és erőteljesen egy konkrét programot fogalmazott meg - az egész Egyházzal közösségben - prófétikus módon, az Egyház és a nemzetek számára. Ez volt a Nagy Jubileum, a kiengesztelődés és megújulás programja. Ami rajta állt, lélekben és igazságban elvégezte. Isten igazságainak tudatosítása - a Szentlélek, a Fiú és az Atya felvezető évével - az Egyház küldetésének felmutatása, megjelenítése a különböző programokban megtörtént. Eddig példátlan módon magához ölelt minden lelkiségi irányzatot, keresztény felekezetet, sőt baráti szóval szólt minden emberhez, különbségtétel nélkül. A Nagy Jubileum azonban nem maradhatott egyszeri esemény. A pápa a XXI. században haláláig folytatta ezt a küzdelmet, a világosság rózsafüzérével éppúgy, mint politikai vagy hitelvi megnyilatkozásaival.
Hitvédő és ökumenikus egyház
II. János Pál pápa egyházfőként több, mint 10 enciklikát, számtalan levelet és buzdítást adott közre. Ezekben magyarázza az Írásokat, őrzi a tanítás tisztaságát, harcol a hamis tanítók és hamis hitek, a sátán által inspirált álegyházak ellen. Mindezt úgy, hogy közben a korunkban felmerülő problémákra kínál Jézus által ihletett és az egész Egyház által őrzött megoldásokat. Értelmezi, feleleveníti azokat. Kibújik a hamis dilemmák közül. Nem konzervatív vagy liberális, hanem értékőrző és kor-szerű. Egyszerre gyógyítja az egyház és a világ sebeit. Tisztelettel fordul az elszakadt felekezetek felé, de hűséges a nekünk adott kegyelmekhez. Megértő mindenkivel, de elutasító a bűnnel, a rombolással szemben.
Új evangelizáció és misszió
II. János Pál pápa, működésének első 25 éve alatt 100-on felüli apostoli utat tett. Volt, aki azt kérdezte tőlem, mikor tüntetik el már ezt a beteg, öreg embert a képernyőről? Hát igen. Mennyire szeretnénk minden zavaró körülményt eltüntetni életünkből! Öregeket a nyugdíjas otthonba, betegeket az elfekvőbe, koldusokat el az utcáról, és egyáltalán... Ezzel szemben ez az öreg, beteg ember szembesített minket nem csak testünk, életünk romlandó, véges voltával, hanem azzal is, hogy itt már valami több működik a természetes erőknél. Ezt az öreg, beteg embert még mindig százezrek hallgatták, ha megérkezett valahová. És töretlen kedvvel hirdette az evangéliumot papi szemináriumban éppúgy, mint sportcsarnokban. Fedett és fedetlen helyeken. Húsz vagy húszezer embernek. Mert pontosan tudta: vagy az evangélium élete lesz az új élet, vagy nem lesz élet sem.
(És mi vajon szívünkre vettük-e már mindezt? Megnyíltak-e plébániáink, iskoláink, egyház-községeink a missziókra? Szárnyai alá vette-e a magyar egyház azokat, akik Jézus Krisztus örömhírét akarják hirdetni? Vagy csak eltűri - jobb esetben -, s hagyja, hogy megszervezzék saját programjaikat, ott, ahol éppen tudják?)
Korunk szentjei
II. János Pál nagy bőségben állítja elénk az életszentség példáit. Minden életállapotból és minden élethelyzetből kiválaszt és az “oltárra emel” férfiakat és nőket, példaként. Felhívás ez az életszentségre, felhívás az angyalokkal és a szentekkel való közösségre, meghívás az Élet teljességében való együttlétre. Lelkesítő példa és betöltendő feladat - hogy mi legyünk korunk szentjei…
Mindig van hová előre menni
Lehet-e egy ilyen munkásságot, mint II. János Pál pápáé, bármilyen módon felülmúlni? Már maga az ötlet is nagyképűségnek tűnik – ami minket illet, teljes joggal. Hagy idézzem fel azonban Don Bosco egyik álmát. Ő a XIX. század nagy szentje volt, aki fiatal fiúk ezreinek segített, az egész világon elterjedt szerzetes rendet (szaléziak) alapított, nyomdát és kiadót hozott létre, újságot és könyveket írt, szerkesztett, imádságára pedig meggyógyultak a betegek és több halott is feltámadt. Felmérni is nehéz tevékenysége sokrétűségét és erejét. Az ezernyolcszázas évek olasz forradalmi hangu-latában szinte egyszemélyben adott választ a kihívásokra és egy hatalmas megújulás és megtisztulás motorja lett. Isten időnként álmokban szólt hozzá. Egyik ilyen álmában Savio Domonkos látogatta meg. (Ő életében Don Bosco egyik kedves neveltje volt, később szentté avatták.) Savio Domonkos az álomban egy nagy kertre mutat és azt kérdezi:
- Látod odabent azt a rengeteg fiatalt? Nézd meg, mi van a bejárat fölé írva.
- Látom. Az áll ott: Szalézi Kert.
- Ők ott mind szaléziak, illetve azok a fiatalok, akiket megmentettél te és a fiaid. Számold meg őket, ha tudod – de még sokkal többen lennének, ha nagyobb hited és bizalmad lett volna Istenben.[2]
Egészen elképesztő történet. Azt mondani ennek az embernek, akinek akkora hite volt, hogy halottakat támasztott, aki több száz fiatalt fogadott magához, pedig olykor egy ebédre se volt pénze, aki olyan hitvédelmi könyveket írt, hogy némely keresztény felekezetből (szektából) meg akarták őt ölni, mert teljesen lerontotta a munkájukat – azt mondani neki, hogy nagyobb hite és bizalma is lehetett volna Istenben….
Most láthatjuk csak igazán, mennyire a béka feneke alatt vagyunk! Iskolai tudásunkat hitnek gondoljuk, szokásainkat bizalomnak és úgy véljük, rendes keresztény emberek vagyunk. De a szentek tükrében láthatjuk, hogy bizony, van hová előre mennünk, hosszú út és tanulási folyamat áll még előttünk, ha csak megközelíteni is akarjuk őket!
Pedig a világnak nagy szüksége van a hittel és bizalommal teli emberekre. A világnak nagy szüksége lenne ránk, hogy kijusson ebből a mély válságból. Kire és mire számítson, ha nem a mi imáinkra, szeretetünkre, tetteinkre?
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közben-járására, hogy Szentlelked által add meg nekünk a mustármagnyi hitet, ami növekedhet bennünk! Ajándékozz meg minket győzelmekkel, add, hogy a Te jelenlétedtől megrendüljenek az emberi szívek és Hozzád térjenek! Add meg az erős hitet, a növekvő hitet, a csodatévő hitet és bizalmat, hogy krisztusi emberekként élhessünk, a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére! Köszönjük Uram, hogy megajándékozol minket! Ámen.
Részlet Sípos (S) Gyula: Isten győzelmet ad című könyvéből. Kapható Budapesten a Ferenciek terén lévő könyvesboltokban, vagy megrendelhető internetes levélcímünkön. Ára 900 Ft.
