Amorth atya munkában – „Az ördögűző” rendezője személyes élményeit osztja meg
Az amerikai William Friedkin rendezte az 1973-as „Az ördögűző” című filmet, azonban személyesen soha nem látott exorcizmust – egészen a közelmúltig: idén május 1-jén elkísérhette Amorth atyát.
Nem sokan láttak személyesen ördögűző szertartást, az azonban talán meglepő, hogy az 1973-ban készült Az ördögűző című híres film rendezője sem. William Friedkin William Peter Blatty 1971-ben megjelent regényét adaptálta a filmvászonra – a szerző maga írta a forgatókönyvet is. A regény 57 héten át szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, ebből 17 hétig az első helyen. A mozifilm hasonló sikert ért el: tíz kategóriában jelölték Oscar-díjra, melyből kettőt kapott meg. A rendkívül népszerű alkotást sokan a legjobb horrorfilmek között tartják számon, de nevezték már minden idők legijesztőbb filmjének is.
Mindennek ellenére maga a rendező soha nem látta sem Gabriele Amorth atyát, a nemrég elhunyt neves exorcistát, sem más ördögűzőt „munka közben”; évtizedekig benne élt a kérdés, vajon mennyire közelítette meg filmjében a valóságot. 2016 májusában adódott alkalma rá, hogy elkísérje Amorth atyát egy ördögűzésre; tapasztalait az októberi Vanity Fair magazinban tette közzé. Az Ördög és Amorth atya – A „vatikáni exorcista” munka közben cím elénk állítja az utóbbi évtizedek két híres ellenfelét: az egyik már jó régóta köztünk tevékenykedik, a másik viszont már sok kötetet töltött meg tapasztalataival arról, hogyan űzte ki a gonoszt emberekből.
Amikor Friedkin áprilisban Olaszországban járt, időpontot kért Amorth atyától – aki azért egyezett bele a találkozásba, mert jónak találta a rendező 1973-as filmjét. „Alacsony volt, kopasz, és törékeny – emlékezik vissza az első találkozásra Friedkin. – Az arca mélyen barázdált, a hangja és a mozdulatai gyöngék, de az elméje pengeéles, a modora pedig barátságos.” „Az ördög híressé tett engem az egész világon” – mondta az idős exorcista mosolyogva.
Friedkin leírja az idős papot, aki botjára támaszkodva jár, és láthatóan nehézséget jelent számára felállni a térdelésből imádkozás után, de még mindig hajnalban kel, és napi hat órát tölt azzal, hogy megválaszolja a világ minden tájáról kapott leveleket – melyeket töltőtollal ír, borítékba tesz, felbélyegez.
Gabriele Amorth a Római Egyházmegye főexorcistájaként működött idén szeptember 16-án bekövetkezett haláláig; William Friedkin filmrendező tavasszal, május 1-jén, az atya 91. születésnapján tarthatott vele, amikor egy harmincas éveiben járó, Rosa nevű nőhöz hívták az ördögűző papot.
Amorth atya elmondta, a hozzá fordulók valamennyien első körben a hagyományos orvoslást és a pszichiátriát választották; valamint hogy száz esetből mindössze egy-kétszer fordul elő, hogy valaki ténylegesen megszállott.
Friedkin Amorth atya engedélyével filmre vette a május elsejei ördögűzést, melynek során kilencedik alkalommal próbálta kiűzni Rosából a gonoszt. „Csakúgy, mint a hagyományos pszichiátriai kezelés során, általában itt sem gyógyul meg a beteg az első alkalommal – írja Friedkin. – Volt olyan páciense az atyának, akiből tizenhat éven át próbálta kiűzni a gonoszt.”
A szertartás megkezdése után hamar kiderült, súlyos esetről van szó. „Sanctissimo Domine migra” – „Engedd el” – parancsolta Amorth atya, az V. Pál pápa által 1614-ben kiadott Rituale Romanum ördögűző szertartásának szövege szerint. Bár Rosa nem ért latinul, sikoltani kezdett: „Soha!” A szobában jelenlévők – a lány családja és az atyát segítő papok – mind imádkoztak: „Az Úr lelke, Szentlélek, Szentháromság… viseld gondját Rosának, Istenem, pusztítsd el ezt a gonosz lelket, hogy Rosa jól legyen, és jót tehessen másokkal. Tartsd távol tőle a gonoszt.”
Amorth atya szerint Rosa megszállottságát egy átok okozhatta, valószínűleg bátyja barátnője átkozta meg, aki – az atya szerint – boszorkány lehet, esetleg valamelyik démoni kultusz követője. Az exorcista ezért a sátáni kultuszokat, babonákat, fekete mágiát szólította – Rosa megint sikítani kezdett: „Soha!” Majd egy mélyről jövő hang szólt belőle: „Ne érintsd meg őt! Soha ne érintsd meg őt!” Amorth atya rákiáltott: „Cede! Cede!” , vagyis: „Add meg magad!” Mire Rosa hevesen reagált: „A sátán vagyok.”
A szertartás után William Friedkin Rosát kérdezte, jobban érzi-e magát: „Minden ilyen alkalommal úgy érzem, megszabadulok – válaszolta a lány. – Érzem, szenved bennem a Gonosz.”
William Friedkin agnosztikusnak vallja magát; csak azért kísérte el Amorth atyát, hogy ennyi év után végre lássa, mennyire tudták megközelíteni a valóságot annak idején filmjükben. Konzultált orvosi szakértőkkel: idegsebészekkel és pszichiáterekkel, akiknek megmutatta Amorth atyáról készült videóit, és akik a maguk szakmai nézőpontjából értékelték a látottakat.
Neil Martin idegsebész, az UCLA kaliforniai egyetem orvosi központjának vezetője fantasztikusnak nevezte a videón látottakat; elmondta, látszik, hogy valami hatalmas erő dolgozik Rosában, ennek eredetét azonban nem lehet beazonosítani. Az idegsebész szerint egyik általa ismert kategóriába sem lehet beilleszteni a lány tüneteit.
Itzhak Fried idegsebész, az epilepszia klinikai specialistája szintén autentikusnak tartotta a látottakat; a lány szerinte olyan, „mint egy ketrecbe zárt állat”. Az orvos szerint minden az agyból ered; a limbikus rendszerrel és a halántéklebennyel hozza összefüggésbe Rosa betegségét. „Le tudom írni? Talán. Tudom kezelni? Nem” – összegezte az idegsebész. William Friedkin kérdésére, hogy hisz-e Istenben, az orvos hosszú hallgatás után válaszolt: „Hiszek abban, hogy az emberi megértésnek vannak határai. Ezen a határon túl pedig kész vagyok elismerni egy entitást, amit Istennek hívunk.”
A Columbia Egyetem pszichiáter professzorainak tartott vetítés után a szakemberek megvitatták a látottakat. A csalást mint lehetőséget egyértelműen elvetették mindannyian; volt, aki szerint beleillik az eset a már ismert pszichiátriai szindrómákba, és az exorcizmus mint terápiás technika is működhet – reakcióik megdöbbentették a rendezőt, aki a teljes elutasításra számított.
Júliusban Friedkin ismét Rómába érkezett; Rosa tizedik „kezelését” is videóra akarták venni. A lány lemondta a találkozót, így a rendező Amorth atyával beszélgetett. „A kilencedik exorcizmus után volt némi javulás, de még nincs megszabadítva. Talán nem én fogok nála sikereket elérni – tette hozzá szelíden az atya. – Van, aki elveti a magot, és van, aki learatja a termést. Jézus pedig emlékeztet rá minket: Ő teszi szabaddá az embereket, nem az exorcisták.”
Forrás és fotó: Aleteia.org
Magyar Kurír
(vn)
