Friss beszámoló az otthonaikból elüldözött iraki domonkos nővérektől
Mindenszentek napján írunk nektek, hogy beszámoljunk az iraki helyzetről, megemlékezve azokról a keresztényekről is, akiket 2009-ben gyilkoltak meg, mialatt szentmisére készültek a bagdadi Szabadító Miasszonyunkról nevezett templomban. Ez volt a kezdete annak a kemény időszaknak, ami a keresztényekre várt…
Immár két éve és négy hónapja, hogy elhagytuk a Ninivei-fennsíkot. Ez az otthontalanság, a megaláztatás, a nélkülözés és a száműzetés hosszú ideje volt. Ám az emberek mindig Isten irgalmának reményében éltek, bízva a vissza- és hazatérésben. Hittük, hogy Isten nem hagy el minket.
A Ninive visszafoglalásáért folytatott harcok október 17-én kezdődtek. Azóta az emberek percről-percre követik a híreket a Ninivei-fennsíkon előretörő hadseregről. Számos keresztény milicista is van köztük, néhányukat személyesen is ismerjük. Ezek az ismerőseink küldtek nekünk fényképeket a már visszafoglalt keresztény városainkról is. A képek azonban iszonyatosan megrázóak, hiszen ezeken templomaink, otthonaink, iskoláink, kolostoraink, kórházaink láthatók teljesen kifosztva, leégve, földig rombolva. Megdöbbentett minket, hogy még temetőinket is felásták – könnyen lehet, hogy még maguk a halottak sem élték túl kegyetlenségüket.
Érthető tehát, hogy nagyon vegyesek az érzéseink. Egyrészt hálásak vagyunk, hogy városainkat végre visszafoglalták. Másrészt szívszorító látvány az a pusztítás, amit az Iszlám Állam végbevitt. Amikor eljöttünk onnét, tudtuk, hogy városaink nem lesznek ugyanazok amikor visszatérünk. Mégis reménykedtünk, hogy valahogy mégiscsak el tudjuk majd fogadni az elénk táruló látványt, s ez erőt adott nekünk. A valóság azonban az, hogy az Iszlám Állam házainkból bejáratokat csinált titkos alagutjaikhoz, és fegyverraktárnak használta azokat. Ráadásul bombákat helyeztek el a házakban, amelyek ajtónyitásra robbannak, a padlóba szerteszét pedig taposóaknákat rejtettek el. Azok, akiknek a háza még áll, hálásak azért, hogy van hol meghúzódniuk, de félünk, hogy házaink csapdává válnak számunkra. Eddig csak néhány ember ment vissza megnézni, mi történt otthonaikkal, de megdöbbentette őket, amit láttak. A felszabadított városokba nem is lehet visszatérni addig, amíg a kormány nem nyilvánítja őket biztonságoknak.
Az emberek számára a legfontosabb kérdés jelenleg: Mint nép, kihez és milyen földhöz (országhoz) fogunk tartozni? A kérdés abból fakad, hogy különböző erők harcolnak a terület megtisztításáért. Küzd a kurd és az iraki hadsereg, aztán a Ninive védelmében két éve összeállt milícia (NPU), és más csoportok. Reméljük, hogy földünk nem válik vitatott területté hovatartozás szempontjából. Ez megint csak olyan kérdés, ami miatt aggódunk.
Ám ez csak egy sok kérdés közül. Az emberek el sem tudják képzelni, hogyan térhetnének vissza, amikor a lerombolt városokban az alapvető fizikai, infrastrukturális feltételek (épületek, utak, energiaellátás) sincsenek meg. Egy országban, ahol nincs egészségügyi ellátás, miben remélhetnek az emberek, ki fog róluk gondoskodni? S mi biztosíthatja, hogy ahova visszatérnek, biztonságos hely lesz számukra?
Szerzetesnővérként aggódunk megörökölt földünkért is. Nem akarjuk, hogy megfosszanak bennünket örökségünktől, miközben a területet tisztogatják. Bízunk benne, hogy majd kapunk segítséget a történtek dokumentálásához.
Miközben zajlottak az események, nővéreinknek, és más, szomszédságunkban élő embernek, köztük több menekült diáknak, október 21-én egy különös, fájdalmas és megdöbbentő eseményben volt része. Ezek a diákok Kirkukban tanulnak, mert a Moszuli Egyetemet, miután az ISIS 2014-ben elfoglalta Moszult, ide helyzeték át. Miközben az emberek próbáltak híreket szerezni a ninivei hadműveletekről, váratlanul számos ISIS-harcos lepte el Kirkuk városát, ami 100 km-re van Erbiltől. Miközben az iraki hadsereg emberei küzdöttek ellenük, az ISIS katonái az egyik diák házába menekültek, ahol hét fiatal keresztény lány élt. A lányoknak sikerült elbújniuk az ágyak alatt, ahol több órát voltak kénytelen eltölteni. Végül is, sok jóakaratú ember segítségével sikerült kimenekülniük a házból, miközben az ISIS katonái ott voltak a házban, közvetlenül a szomszéd szobában. Mindenki csodának tartja a menekülésüket. A lányok később elmesélték, hogy mit éltek át, minden kereszténynek elmondták, hogy Isten végig ott volt velük, és családjuk, ill. barátaik imáinak köszönhetően élhették túl ezt az egészet. Ugyanakkor rettenetesen megijedtek, és félnek visszatérni Kirkukba, hiszen világos, hogy a város többé nem biztonságos.
Az igazat megvallva, olyan mintha köztes helyen élnénk. Egyrészt látjuk, hogy az emberek mennyire frusztráltak, és el akarják hagyni az országot, másrészt viszont vannak, akik készek a visszatérésre, készek újraépíteni házaikat, legyen az bármennyire is elpusztítva, és készek a nulláról is újrakezdeni. Mi tehát csak Círusz király rendeletére (aki megengedte a zsidóknak a visszatérést Babilonból) várunk, amivel meghirdeti, hogy visszatérhetünk, és újra felépíthetjük házainkat, templomainkat.
Köszönjük, hogy velünk vagytok, még adunk hírt magunkról,
Imádkozzatok értünk, számítunk imáitokra.
Sienai Szent Katalinról nevezett Domonkos Nővérek,
Erbil, Irak
Videó: http://domonkosnoverek.hu/?p=5391
